Egy kis bécsi kurva emlékezései 16. rész

Hát így álltak a dolgok, mikor hirtelen, de csak úgy se szó, se beszéd, meghalt anyám. Magam tizenhárom éves voltam akkor, és a melleim nagyon szépen dudorodtak, lábam közén a kis dombot kezdte benőni a piheszőr, és nem gondolhattam mást, hanem csak hogy úgynevezett nemi érésemet ilyen irányú buzgólkodásommal is jócskán elősegíthettem – egyik dolog hozza a másikat, nem? Anyám haláláig
"egyfolytán", rendszeresen basztam, méghozzá több tucat férfival, tettem, amire vágytam, még ha az ilyesmit fajtalankodásnak nevezik is netán. Soroljam, kik dugtak meg? Hát, akiket említettem eddig, ugye, a Franz – a fivérem –, aztán a Ferdl, a Robert, majd jött a Horak úr, akivel vagy ötvenszer vertük fel nyögve-nyelve a pince csendjét, volt az Alois, aki mellett a Klementinét se feledjük – a maga módján! –, aztán az Ekhard úr, a Schani, egyszer csupán, ugyanígy egyetlen alkalommal csak a katona, aki , utána az a kis kölyök, aki szintén, ezt mind meséltem.

De ott volt aztán még az a sok-sok fiú, akit mind lecsaltam a pincébe, vagy a folyosón csináltam velük, kerítések mögött, bokrokban a Fürstenfelden, ott én voltam az egyik Nagy Palifogó, de általában csak annyi történt, hogy a hasamra élveztek. Van, akit el is felejtettem. Nem káptalan a fejem, így mondják. Ja, de egy lakatos is akadt még, aki fényes nappal, a tágas mezőn dugott meg, ráadásul meg is akart fojtani, csak akkor hirtelen elsült neki, talán ez mentette meg az életemet. Annak a gecinek a gecije! Hát tessék. Volt egy házaló, akitől kék harisnyákat kaptam – kék harisnyákat! –, és aki egy kis vendéglőben a vécére csalt ki az intézendők végett. Leült, mintha a dolgát akarná végezni, aztán a lába közé vett, magára húzott, hátulról dugta be a nem is túl erős szerszámát, feledhető élmény volt. Mondom, két tucat férfi minimum akadt eladdig az életemben. És erre hirtelen meghalt az anyám! Öszszességében két napig gyengélkedett csak. Fogalmam sincs, mi baja lehetett. Arra emlékszem csak, hogy valahogy úgy éjszaka halt meg, reggel már vitték is, bádogban. Mi meg, gyerekek, nagyon sirattuk, mert hát szerettük, na. Mindig csak jó volt hozzánk, ritkán vert meg minket; apánktól ugyanakkor, az örökös szigorától, igencsak féltünk. Lorenz bátyám azt mondta a haláleset után:
"Pepi, ez Isten büntetése, a ti kettőtök tömérdek bűnéért... "