Másnap Renátával...

Szombat reggel 10 óra. Kissé másnaposan ébredtem, egy átmulatott éjszaka után. Felkeltem, szétszórtan mászkáltam a lakásban, egy kávéra és egy cigire vágytam, leültem a konyha asztalhoz, és a telefonomat néztem. Aztán kezembe vettem azt, és elkezdtem írni egy sms-t: – "Akkor ma iszunk egy kávét, ahogy tegnap megbeszéltük a parkban!? Andi! " Reméltem, hogy Renáta fog tudni olvasni a sorok között, azzal rágyújtottam és ittam a csészéből egy korty kávét! Alig merültem el a tegnap éjszaka emlékeiben, mikor sms-em érkezett! "Szia! Jó reggelt! Délután 15-tól nekem jó, előtte hívlak! " Szívem egyre hevesebben vert, miközben az eszem sem tudom hányszor olvastam el újra és újra a rövid üzenetem.

Nagyon lassan telt a nap, minden pillanatban Rá gondoltam, puha ajkaira, gyengéd kezének érintésére, formás hátsójára... Aztán kicsivel 15 óra előtt a telefonom. – Szia! Mondd a címet, hogy hol isszuk meg azt a kávét? Végre újra hallhattam hangját, olyan volt, mint tegnap este, mikor kéjesen súgta fülembe, hogy élvezzek el bátran a kezei között! Elvesztem a gondolataimban és az emlékeimben. – Hahó, akkor mondod a címet? – Itt tértem magamhoz, megadtam a címet, – Rendben, jött a válasz, és azzal vége is lett a telefonbeszélgetésnek. Mint egy kis srác karácsony előtt, úgy ültem le a kanapémra, vártam az ajándékom. A legszebb ajándékot amit kaphatok, és amire a legjobban vágyok! Renátát!

Kicsivel múlt fél négy! Csengettek! Ajtót nyitottam és ott állt előttem, Ő! Nyári fehér egyrészes ruha volt rajra, melyet fekete apró pontok díszítettek, derekán fekete öv, mely kiemelte nőies alakját, az alig térd felett végződő szoknya kiemelte formás lábait, – fehér magassarkú szandál segített, kissé megfeszítette vádliját. Gyönyörű volt! Dekoltázsa olyan mély volt, hogy szinte egy lehelet is elég lett volna, hogy gömbölyű mellei kiszabaduljanak a nyári ruhájának fogságából! Megfogtam a kezét, és egy határozott mozdulattal magamhoz rántottam! Hevesen csókolóztunk az ajtóban, nyelvünk szinte összeforrt. – Szia! – köszöntem, mindkettőn ajkán finom mosoly ült ki! Szia! – válaszolta.

Bezártam az ajtót, és bementünk a nappaliba. Leültünk a kanapéra, egymáshoz közel, egy darabig néma csendült a szobára, mintha megállt volna az idő, csupán egymás kezeinek a simogatása, érintése, lett volna valamifajta kommunikáció közöttünk! – Nagyon örülök, hogy látlak, egyfolytában Rád gondoltam! – törtem meg a csendet! – Én is nagyon vágytam a Rád, és örülök, hogy itt vagyok! Jól aludtál? – tette fel a végén a költői kérdést a jól ismert angyali mosollyal a szája szélén! Igen, köszönöm, szépen! Valaki segített az este, hogy jól aludjak és szépeket álmodjak! – kacérkodtam vele.