A boszorkány 5. fejezet

Levette a tűzről a forró vízzel teli kondért, és a tartalmát a dézsába öntötte. Hajnalban kelt, hogy ellássa az állatokat, aztán odatette a vizet, beágyazott, majd levetkőzött anyaszült meztelenre, és visszament a konyhába. Vasárnap reggel volt, a misére készült.

A víz ott gőzölgött a dézsában, de ő még nem szállt bele. Megállt a tisztaszoba szekrényének tükre előtt, és végigmérte magát. Kezdett megasszonyosodni. Lapos kis mellei teltebbek lettek, mint ahogyan a csípője is. Szemérem szőrzete dúsabbá vált, arcán pedig valami nőies mohóság tükröződött. Keze lassan a lába közé csúszott, de aztán elszégyellte magát, és gyorsan otthagyta a tükröt.

– Vasárnap van, nem lehet – korholta magát, majd belelépett a dézsába. A víz kissé forró volt, de jól esett neki. Elmerült az illatos tealevelekkel dúsított gőzbe és Tomról ábrándozott. Keze ismét tévútra indult, de már nem törődött a tilalommal. Végig simogatta a combját kívülről, aztán lassan átsiklott a belső combjára, majd forró, követelődző öléhez ért. Bennszakadt a levegő a gyönyörtől. Szemét lecsukta, és szinte érezte Tom illatát. Először egy ujját, majd kettőt is magába dugott. Ki, bejárt a lucskos kis nyíláson, de kevés volt. Kinézett a mellette lévő asztalkára, hogy mit is használhatna. Szép sorban kirakva ott feküdtek a tisztálkodáshoz való tárgyak. Szagos szappan, mosdótörölköző, hátkefe. Anne szeme felcsillant. Kinyúlt a mosdótörölközőért, és érdes, durva szövetével csiklóját kezdte el dörzsölni. Másik kezének ujjai még mindig barlangjában kutattak. A dörzsölés jól esett, de még mindig kevés volt benne a szerszám. A hátkeféért nyúlt, és csípőjét kissé megemelve, magába tolta a nyelét. Azonnal elélvezett.

– Tom! – rebegte – Tomikám!

Folytatta a csiklódörzsölést, majd húzogatni kezdte magában a kefét. Ismét felizgult, már kapkodva vette a levegőt, amikor a nagy falióra megszólalt, figyelmeztetve, hogy indulnia kéne.

– Még ne – lihegte, és gyorsabb ütemre kapcsolt. Hüvelyének elülső részéhez nyomta a kefe nyelét, és egyre jobban elöntötte a gyönyör, majd nyögve, félig sikítva ismét elélvezett. Aztán csak ült fáradtan a meleg vízben, és úgy érezte, hogy ma otthon kéne maradnia.

Kipirulva az élménytől és a sietségtől, kicsit késve érkezett a templomba. A többiek összesúgtak a háta mögött, de ő csak ment a helyére és csak Isten előtt hajtott térdet. Az atya ismét nem kímélte a bűnösöket. Anne egyre jobban félt,. sajnálta már, hogy eljött. Az őzláb gomba is most termett a Felső pagonyban, oda kellett volna mennie. Aztán végéhez ért a hosszú prédikáció, és a nép az áldozatért állt sorba. Anne felállt, és mivel elkésett, és nem gyónt meg, kifelé vette az útját.

– Nézd, a Boszorkányt, nem bírja magához venni az Urat – súgtak össze a háta mögött.

– A ringyó, tavaly az én tyúkjaimat is szemmel verte, mind egy szálig elhullottak – hallotta a szegény lány.

– Ez rontotta meg a szomszédomat is a főzetével – mondta egy harmadik asszony is. – Meg is halt a télen.

Anne kilépett a templomkapun, anélkül, hogy visszanézett volna. Utána kiléptek azok, akik elsőként járultak a pap elé. Hangjuk pörölyként csapott utána:

– Boszorkány! – sipítozták. – Boszorkány!

Aztán eltalálta az első kő. Futásnak eredt.

– Verjük agyon a kis méregkeverőt! – hallotta egy férfi hangját. Visszafordult, és a szeme sarkából meglátta, hogy az egyik férfi felkapja a templom kerítésének odatámasztott ásót. Kövek csapódtak be mellé, aztán az egyik fejbe találta. Majdnem elájult, de érezte, hogyha most elesik, meghal.

– Persze, a gyógyteáim jók voltak, amikor betegek voltatok! – mondta magában, és nekilódult az erdőnek. Tudta, hogy oda nem jönnek utána, mert félnek a kísértetektől. Csak a kitaposott ösvényeket merték használni. Már hallotta is:

– Hagyjátok, ez sem fogja többet megzavarni az áhítatot.

Mosolyogva fordult vissza. Jól gondolta Billy védte meg így. A fák között még jól látta, hogy az emberek visszafordulnak, Billy pedig utána néz az erdőbe.

Az erdőben biztonságban érezte magát. Lement a patakhoz, és megnézte a víz tükrében a hatalmas púpját, amit a kő okozott. Gyűlölte most a falusiakat. Nem ártott ő senkinek. Csak gyógyított, és ha nem sikerült, ő volt a hibás. Pedig sokszor nem tartották be, amit mondott. Buta csitrinek tartották. Bezzeg a nagyanyjával nem mertek volna így bánni. Leült az egyik sziklára a parton, és sírni kezdett. Hamarosan lépteket hallott a háta mögül. Megfordult, egy magas férfi állt a fák között.

– Ne sírj kicsi Anne – mondta szelíden, aztán odalépdelt hozzá, és leült mellé. Az egyik favágó volt a grófúr erdejéből. Anne már többször látta a tagbaszakadt férfit, de sosem törődött különösebben vele.

– Buták a népek. Nem vagy Te boszorkány, de aki az erdőben él, attól félnek. Még tőlem is. A kovács lányát sem adták nekem tavaly, pedig igen tetszettünk egymásnak.

Anne most nézte meg először igazán a férfit. Nagydarab, szőke férfi volt, olyasmi forma, mint Tom, csak szebb arc, és talán fiatalabb. Anne belepirult, mikor megérezte, hogy öle benedvesedik.

– Te lány, el kéne látni a sebet a fejeden. .

– Otthon van főzetem rá, de nem látom. Nagyon hátul van.

– Gyere, hazakísérlek, és majd én lekezelem.

Anne felállt, és elindult. Érezte, hogy a férfi többet akar, de nem bánta. Átvágtak a Napos tisztáson, majd befordultak az erdészházhoz vezető útra. Anne érezte, hogy a férfi a fenekét, és ki, kivillanó bokáját nézi, és már alig várta, hogy széttegye a lábát neki. Nem értette, hogyan kívánhatja Tom és Billy után ezt a férfit is, de úgy érezte, hogy ez valami kárpótlás azért, mert megkergették. De, ami a legjobban izgatta az volt, hogy ez a férfi a bájital nélkül is kívánta.

Lassan haladtak a meleg déli napon. Anne leszedett pár gyógyfüvet, és elmondta, hogy mi mire jó, a férfi pedig érdeklődve hallgatta.

– Nagyon okos lány vagy Te – mondta neki a favágó, és szeme szinte vetkőztette a lányt.

– Mi a neved?

– Cliff – mosolygott a fiú, és Anne elszörnyedve gondolt arra, hogy Tomi percek óta nem jutott az eszébe, Billy iránti hálája, hogy megvédte a feldühödött emberektől, pedig a férfi meleg hangjától szertefoszlott.

Ám az erdészháznál szörnyűség fogadta őket. Anne összes csirkéje az udvaron feküdt. Mindnek kitekerték a nyakát. A hatalmas az ól mellett feküdt kiterítve. A cirmos a fa tetején fújt, és nem mert lejönni. Az ablakok pedig össze voltak kenve sárral, és emberi ürülékkel.

– Barbárok! – mondta a férfi. – Még jó, hogy nem voltál itthon. Ezek rád gyújtották volna a házat.

Anne csak állt, és nem tudta, hogy mihez kezdjen. Megremegett, mikor a férfi a szerszámos kamrából elővette az ásót, és el kezdte ásni a kert végében a gödröt a döglött állatoknak.

– Menj, Galambom, kezd el lemosni az ablakokat – utasította a férfi a lányt, mert az teljes letargiába esett. Gépiesen bement a házba, vizet forralt, vödörbe öntötte, és elkezdte a takarítást.

Közben Cliff a gödörbe tette a , és a tyúkokat.

– A baromfiakat is elásod? – tért magához a lány.

– Igen. Ki tudja, hogy nem mérgezték-e meg valamivel őket, mielőtt kitekerték a nyakukat.

Anne helyeslően bólintott, és nem tudta, hogyan fog új állatokat beszerezni, hisz, a sem mert ezek után bemenni.

Mikor a férfi készen lett, beállt ő is ablakot mosni. Anne könnyei végre megeredtek. Hagyta, had sírjon. Az ilyet ki kell adni az embernek magából. Aztán mikor végeztek, bementek.

– Gyere, had nézzem meg azt a sebet. Anne elővett egy üvegcsét az almáriumból, és oda adta egy tiszta vászon kíséretében a férfinak, majd leült az egyik székre.

A férfi ügyesen, és gyorsan látta el a sebet, majd csendesen megszólalt:

– Ma éjjelre itt maradnék, mert még visszajönnek ezek az őrültek, és agyonvernek téged. Hol aludhatnék?

– Az ágyamban – mosolygott fel rá Anne, és úgy érezte, hogy még senkit sem szeretett ennyire.