Egy szív ezer meséje

Könyvtárban dolgozom. Zárás előtt mindig végigsétálok az asztalok között és begyűjtöm az ott maradt köteteket. Így történt ez azon a júniusi péntek estén is, amikor az egyik asztalon fekete bőrkötéses napló-szerűségre bukkantam. Valaki biztosan itt felejtette. Gyorsan belelapoztam, de sehol egy név, egy cím, egy telefonszám. Nem tehettem mást, becsúsztattam a naplót fekete válltáskámba. Majd hétfőn kiírok egy üzenetet a pult fölé, hátha a gazdája még visszatér. Azért nem hagyhattam benn, mert a takarítószemélyzet időnként hajlamos sajátjának tulajdonítani a gazdátlan tárgyakat. Hazaérve a táskámat felakasztottam a fogasra és egészen vasárnap délutánig hozzá sem nyúltam. (Érthető: szombaton a fiúm eléggé lefárasztott, a délelőtt meg hajfestéssel telt. ) Akkor viszont hatalmába kerített az unalom és eszembe ötlött a bőrkötéses napló. A sűrű, kacskaringós kézírással teleírt oldalak rendezett egyformasága és az első oldal nagyobb, középen elhelyezett felirata kíváncsivá tett. Olvasni kezdtem...

Egy szív ezeregy meséje

"A rettentő súlyú, forró légtömeg órák óta mozdulatlan, akár az áldozatára türelmesen leső, mitikus ragadozó. Szinte látni, ahogyan a körúti fák, perzselő nap szárította, enyhén szürkés falevelei egyre lejjebb és lejjebb konyulnak. Legalább 36 Celsius-fok lehet, ám ez a néma, sivatagi klíma mintha mindent kiégetne. Nem viselem mostanában jól a hol túl száraz, hol izzasztóan párás hőséget. Olykor hallucinálok is, mintha meghatározhatatlan árnyak bukkannának fel előttem. A meleg kikapcsolja az agyam. Nem tudok és nem is akarok nagyon gondolkodni és ez a legrosszabb, ami történhet. Szó sincs arról, hogy bármilyen eget rengető tudományos díjra pályáznék és az aszfalt feletti forró-remegő levegőben kellene ehhez dolgoznom – a tét sokkal inkább nagyobb.

Hatalmas, lila esernyős nő halad el a szemközti megállóban. Hordozható napernyője először nevetségesnek, majd bölcs megoldásnak tűnik. Jelenlegi szellemi képességeimmel pusztán ilyen lényegtelen apróságokkal szórakoztatom magam várakozás közben. Nem tudok igazán odafigyelni arra sem, hogy haverom – aki most is azért találkozik velem, mert valakinek el kell mondania szokásos sirámait – világos ingben feszít, menedzsertáskával és egészen úgy néz ki, mint valamiféle feltörekvő, mégis naplopó ifjú karrierista.