Az eltartási szerződés 1. rész

Tizenkét éves voltam, amikor a szüleim elváltak, én anyámmal maradtam. Mégis mi hagytuk ott az otthonunkat, és költöztünk albérletbe. Két évig albérletből albérletbe hánykolódtunk, az általános iskola utolsó két osztályát négy iskolában végeztem. Anyám ápolónőként dolgozott, bizony sokszor éjjel is. Aztán két év után váltott, és gondozó nő lett. Idős embereknek segített az otthonukban, vérnyomást mért, gyógyszert adagolt, és segített az ügyes-bajos dolgaik elintézésében. Így ismerkedett meg egy idős hölggyel, Anna nénivel, akivel néhány hét után eltartási szerződést kötött. Reméltem, hogy most már megállapodunk, és vége a cigányéletnek. Anna néni özvegy volt, először nagyon kedvesnek tűnt, de ahogy múlt az idő egyre kibírhatatlanabb, és gonoszabb lett. Pedig a ház csodálatos volt, három szoba, nagy konyha, fürdőszoba, nagy virágos udvarral, és kerttel.
A legnagyobb szobát mi laktuk anyámmal, hatalmas dupla ágy terpeszkedett benn, az egyik sarokban egy kis heverő állt. A heverő lett az enyém, anya az ágyat foglalta el, tetszett a szoba, abszolút nem volt modernek mondható, mégis olyan meghittnek tűnt. A másik szoba Anna nénié volt, a harmadikat pedig vendégszobának tartották fenn. A ház úrnője hatvanas évei elején járt, de tíz évet simán letagadhatott volna. Nem volt magas, kicsit molettnek tűnt, bőre természetes barna volt, a haja viszont feketére volt festve. Mint később megtudtam, férje cigányzenész volt, így meglehetősen jómódban éltek. Ő a főzésen kívül semmihez nem értett, és soha életében munkahelyen nem dolgozott. Most amikor egyedül maradt döbbent rá, hogy nem tudja magát eltartani, ezért a legkézenfekvőbb megoldásnak az eltartási szerződés tűnt. Amikor anyám dolgozott, állandóan ugráltatott, láttam rajt nagyon élvezi a dolgot. Tizennégy éves fiúként nehezen viseltem a zsarnokoskodását, ezért többször magára hagytam, elszöktem otthonról. Egyszer későn értem haza, anya már otthon volt, már messziről hallottam, hogy az öreglány engem szapul.
– Verácskám valamit tenni kell ezzel a gyerekkel, nekem abszolút nem fogad szót, egész nap csak kujtorog, semmit nem segít itthon.
– Jól van, Anna néni beszélek a fejével.
Ekkor léptem be, ahogy a két nő rám nézett tudtam baj van.
– Zsolti, gyere ide – hívott anyám mérgesen magához.