Egy kis bécsi kurva emlékezései 7. rész

Franznak azonban el nem árultam volna, efféle beszélgetéseink során mindegyre csak vágyódva sóhajtoztam, de jó is lenne egy felnőtt farkát a kezem közé kapni, és igyekeztem a társalgást inkább a Reinthalernéra terelni. Mert a Franz folyton azon volt, hogy ez a nő felfigyeljen rá, szóval hogy rajta lehessen – vagy alatta –, arról álmodott, hogy a mosott ruhát egyszer ő is elsegíthesse neki a Gyönyörök Kapujáig. Amióta az Ekhard úr megdurungolt, csak még inkább ácsingóztam az érett férfiakra – vagy hát arra, hogy ők ácsingózzanak érettem. Csak éppenséggel ehhez kellett volna érettebbnek lennem. Miközben érett voltam én, tökre érett – és a szó legszorosabb értelmében mégse.

Mindenesetre, az Ekhard úrnál maradván, egyre az ő farka lebegett lelki szemeim előtt, így néztem meg magamnak az utcán a férfiakat, elképzelve: mi lenne, ha...? Igen, ahogy a térdükre vehetnének, és legalább a két farpofám közé, netán a számba dugnák a micsodájukat. Ezt a férfiak észre is vették, s volt, amelyik megállt, intett nekem, kövessem, de nem mertem, holott pedig tiszta lucsok kezdtem lenni már ott lenn, ha mástól nem, a verítéktől. Tény, hogy ezek az integetések felbátorítottak, így kezdtem kijárni a Fürstenfeldre, merthogy az jó nyugalmas, dugi hely, és bíztam benne, hogy ott II. Ekhard Mesterre akadhatok. Egy alkalommal alkonyatig elmaradtam a kellemes ligetekben bóklászva, s hogy hazafelé indultam volna, mit látok, egy katona bámul a képembe, egészen váratlanul. Láttam döbbenetét, de nem szólt egy szót se, ment tovább. Gyorsan megbizonyosodtam felőle, hogy kettonkön kívül sehol senki – és máris utána fordultam. A katona is hátrasandított, mosolyogva nyugtázta, hogy bámulom, ám csak egy futó mosolyt kapott tőlem, aztán indultam rögtön tovább. Szívem persze vadul vert. Hát megkockáztattam még egy hátrapillantást, s akkor már láttam, a katona ott áll, és nevet felém. Éreztem, lángba borul a puncim azonnal, s kíváncsiságom is a csúcs felé közeledett. Erre a katona sietős léptekkel megindult visszafelé – felém. Nem mozdultam. Lehajolt hozzám, azt kérdezte:
– "Egymagadban vagy...? "
Biccentettem.
– "Na, akkor gyere", – szólított fel, és már indult is a bokrok irányába.