Zongorajáték

Ezek az én ujjaim, hosszúak és karcsúak. Állandóan azt mondják nekem, hogy zongoráznom kellene, az egész élet egy nagy zongorajáték. Miért nem játszol Te is egy remek darabot?
És íme, az én hosszú ujjaim most az arcodhoz és homlokodhoz érnek gyengéden, halántékodat simítják végig, ujjhegyeim most orcádon futottak lefelé akár a könnycseppek, tovább haladnak és az álladnál állnak meg, ujjaim óvatosan megemelik a törékeny állad, fejed visszabillen, és szemeiddel keresed az enyémet, gyönyörű orcádat elborítja a pír és a szenvedély.
Vágysz rám, szerelmem. Az én vágyam csak annyi, hogy érinthesselek drágám. Teszem is.
Elérem a ruhád szegélyét, kezemet becsúsztatom a combjaid közé, meglepődsz izgalmadon.
Közelebb húzlak magamhoz és hallom gyorsuló légzésed, előre billen a fejed. Lélegzeted közvetlen a fülemben érzem, ez felgyorsítja az én lélegzetem is amely folyamatosan gyorsul miközben a kezemet a bugyid alá préselem és megszorítalak.
A bugyid már nedves, drágám, sőt most már kezd folyamatosan csordogálni, kezeim és ujjaim már ragacsosak a nedveidtől.
Így most csak egyetlen ujjammal, játszom néhány hangot, a mutató ujjammal körbe futok a bugyidnak felsőszélén. Egy ujjas futamot játszok bugyid vonalán a hasadtól a hátad közepéig és vissza.