Egy délszaki teremtéstörténet

2004 nyarán én és a haverok elutaztunk a nagy Déli – tengerre, amit még sosem láttunk, de más sem láthatta túl sokat. Talán azért nem, mert nem volt arrafele szárazföld, ahol az ember nyugodtan leülhetett volna egy tábortűzhöz, virslit sütni.
Chiléből indultunk, egy lepukkant kikötőből, amelynek egyik kocsmájában állítólag Diego Maradona is megfordult egyszer, kokainmámorban, fizetve egy rundot a vendégeknek. Megkönnyebbülést éreztünk, miután jól felszerelkezve kifutottunk a nyílt tengerre a bérelt hajóval, amely a Neuvo Bismarck nevet viselte.
Napokon belül átkeltünk az Atacama – árkon, aztán a Chilei – medencén keresztülhajózva elértünk a Salay – Gómez hátságig. Itt kikötöttünk a Húsvét – szigeteken (ahol, mellékesen megjegyzem, meghágtunk pár bennszülött – muffot), aztán továbbpattantunk a Henderson – szigetre, és a Társaság – szigeteknél délre fordultunk. Ezen a ponton azonban úgy tűnt, eltévedtünk: elkerültük a Tubuai – szigeteket, mert a kapitányunk, aki szifiliszt kapott a bennszülöttektől, nekiállt vadászkésével eltávolítani a péniszén kifejlődött sánkért. A műtét meglehetősen balszerencsésen sikerült – véletlenül a bal heréjét is lemetszette a sánkérral együtt –, de a legnagyobb gond az volt, hogy a figyelme teljesen elterelődött a navigáció felelősségteljes munkájáról. Így aztán mi vettük át a Jákob – lajtorjáját, ám további döntéseinket meglehetősen esetlegesen hoztuk meg, lévén hogy az idő nagy részében tökrészegek voltunk.

Egy hónapig bolyongtunk a nagy kék semmiben, pia és kokszmámorban, s közben ránk köszöntött az ősz. Utólag látható, elég kitartóan navigáltunk délnek, a Délnyugati – nagymedencében, és nem voltunk annyira eszünknél, hogy rájöjjünk, mekkora szarban vagyunk. Új – Zéland kb. 3000 kilométerre volt keletre, a Scott – sziget még ugyanennyire "lefelé", ahogy mi mondtuk – mindenesetre közelebb, mint ami még szerencsés. Az Antarktisz állítólag kurva hideg hely, és mi ezt már itt érzékeltük. Éjszakánként öt fokra ment le a hőmérséklet, bár a hajónkon meg tudtuk oldani a fűtést. Energiakészleteink azonban végesek voltak: mindössze egy hónapig volt olajunk, nem beszélve az élelmiszer, és sörellátmányról, melyek két hétig, ha kitartottak.
És ekkor, végre, szép lassan, szívünkbe kúszott valami aggodalomféle.