Egy délszaki teremtéstörténet

2004 nyarán én és a haverok elutaztunk a nagy Déli – tengerre, amit még sosem láttunk, de más sem láthatta túl sokat. Talán azért nem, mert nem volt arrafele szárazföld, ahol az ember nyugodtan leülhetett volna egy , virslit sütni.
Chiléből indultunk, egy lepukkant kikötőből, amelynek egyik kocsmájában állítólag Diego Maradona is megfordult egyszer, , fizetve egy rundot a vendégeknek. Megkönnyebbülést éreztünk, miután jól felszerelkezve kifutottunk a nyílt tengerre a bérelt hajóval, amely a Neuvo Bismarck nevet viselte.
Napokon belül átkeltünk az Atacama – árkon, aztán a Chilei – medencén keresztülhajózva elértünk a Salay – Gómez hátságig. Itt kikötöttünk a Húsvét – szigeteken (ahol, mellékesen megjegyzem, meghágtunk pár bennszülött – muffot), aztán továbbpattantunk a Henderson – szigetre, és a Társaság – szigeteknél délre fordultunk. Ezen a ponton azonban úgy tűnt, eltévedtünk: elkerültük a Tubuai – szigeteket, mert a kapitányunk, aki szifiliszt kapott a bennszülöttektől, nekiállt vadászkésével eltávolítani a péniszén kifejlődött sánkért. A műtét meglehetősen balszerencsésen sikerült – véletlenül a bal heréjét is lemetszette a sánkérral együtt –, de a legnagyobb gond az volt, hogy a figyelme teljesen elterelődött a navigáció felelősségteljes munkájáról. Így aztán mi vettük át a Jákob – lajtorjáját, ám további döntéseinket meglehetősen esetlegesen hoztuk meg, lévén hogy az idő nagy részében voltunk.

Egy hónapig bolyongtunk a nagy kék semmiben, és , s közben ránk köszöntött az ősz. Utólag látható, elég kitartóan navigáltunk délnek, a Délnyugati – nagymedencében, és nem voltunk annyira eszünknél, hogy rájöjjünk, mekkora szarban vagyunk. Új – Zéland kb. 3000 kilométerre volt keletre, a Scott – sziget még ugyanennyire "lefelé", ahogy mi mondtuk – mindenesetre közelebb, mint ami még szerencsés. Az Antarktisz állítólag kurva hideg hely, és mi ezt már itt érzékeltük. Éjszakánként öt fokra ment le a hőmérséklet, bár a hajónkon meg tudtuk oldani a fűtést. Energiakészleteink azonban végesek voltak: mindössze egy hónapig volt olajunk, nem beszélve az élelmiszer, és , melyek két hétig, ha kitartottak.
És ekkor, végre, szép lassan, szívünkbe kúszott valami aggodalomféle.