Egy kis bécsi kurva emlékezései 4. rész

Közben Annával mi a csalódottság vonagló pinájú szobrai voltunk. Rendben, Anna ismét nekiesett volna Poldlnak, biztosítván a faszkirályt, hogy nyugodtan belémehet, nem kell csupán a hasán nudliznia. A fiú fölemelte a kérdéses szoknyát – a kérdezetlent! –, ujjával elindult a pinakörnyüléken, de azt mondta, nem eléggé érett még a lék, környülködésekhez pedig ő túl jó. De Anna erősködött, nem akarta hagyni. (Vagyis: hagyni akarta, sőt! ) Fogdosta Poldl bunkóját, míg abból sajnos mosogatórongy lett végül, de olyan, hogy kifacsarni belőle láthatóan semmit se lehetett. Ferdl felé fordultam, de azt kellett tapasztalnom, nem akarja velem. Kegyesen annyit engedett csupán, hogy a tökét érlelgessem, de egy csöppel se többet. Közben a mellem tapogatta, kegyetlenül megállapítván:
– "Még érlelned kell a csöcseidet. "

Fel kellett hagynom minden reménnyel. Nem maradt hátra más, Franzot kellett volna valahogy a lábam közé kapnom. De ez végképpen nem ment, mert ismét Mizzit kefélte. Azazhogy nem kefélte, csak a melleivel játszott, és ahogy kezembe vettem a faszát, de úgy, hogy a szerszám hamar elérte a kellő keménységi fokot, a pofátlan állat felszólított, segítsem be "őt" ismét Mizzibe. Ehhez semmi kedvem sem volt, hát elengedtem, ami viszont őt nem zavarta szemernyit sem, szépen utat talált nyomban a facsarólyukba. És Mizzi megkapta, amúgy hanyatt az ágyon, minden közbülső "szobrozás"nélkül, a hetedik numerát aznap. Ez a menet volt a legkiadósabb: Numeria párducának (Mizzinek) mintegy félóra gyönyört okozott.

Aznap Annával igen csalódottan tértünk haza, a fenébe kívántuk a nagy mellű, szőrös pinájú Mizzit. Viszont a következő hetekben mindent bepótolhattunk. Mizzi és fivére eléggé messze lakott, ritkán jöttek látogatóba. S a közbeeső időben partnereinknek Annával tökéletesen megfeleltünk. Tök – és farokéletesen! Hagytuk már a csudába a papásmamást, mit kellett itt sokat játszani, jöhetett az igazi előjáték, aztán a baszás, ami belefér. Keféltünk állva, fekve, már úgy értem, nudliztunk... mert Ferdl és Franz mindhiába próbálta benyomni hímtagját, résünk erős bástyának bizonyult, ők káromkodtak, mi üvöltöttünk néha a fájdalomtól, ezzel együtt aranyat, bocsánat, gecit ért megannyiszor az egész.