Testvéri szeretet

Forró, meleg nyári nap volt. Olyan, mint az előző húsz. Csak abban különbözött a többitől, hogy a hangulatom volt rosszabb. Méghogy rosszabb! Azt hiszem, nem ez a helyes kifejezés... inkább világvéginek mondanám. Nincs ebben semmi túlzás, végülis tizenhat évesen hajlamos az ember egy kicsit túlértékelni a szakítást. Bár igazán nem is tudtam, mit veszítek... hiszen az a kis bögyös vörös a szomszéd utcából, nos nem adta könnyen magát. Sőt, őszintén szólva – sehogy sem adta magát. Már több, mint két hónapja jártunk, és még csak odáig juthattam, hogy megfogdoshattam a melleit (szépek voltak és nagyok, szó se róla, mint két érett sárgadinnye), de ennél messzebb nem nagyon jutottunk. Na jó, egyszer, egyetlenegyszer bejutottam a bugyijába – de sajnos, nem ÚGY – hanem csak kézzel. De ezt az emléket is megbecsülöm, mert mégiscsak ez volt az első eset, hogy női fanszőrzethez érhettem. Norának szép volt, vöröses és rövid – ugyanis borotválta. Én néhány percig kissé sután dörzsölgettem a punciját, miután hosszas rábeszélés után nagy kegyesen megengedte, de úgy tűnt, nem tettem túl nagy hatást a lányra, mert egyszer csak rám szólt, hogy hagyjam abba, majd máskor folytatjuk, neki most különben is dolga van, készülődnie kell, a legjobb barátnője estére moziba hívta. Mit lehetett tenni, óvatosan kivettem a kezem, kicsi fekete csipkebugyijából, egy puszival elbúcsuztam tőle, és annyi.
Azóta tényleg annyi.
Szakítottunk. Neki már – nem meglepő módon – új pasija van, én meg itthon gubbasztok az ágyamon, unalmamban egy három hónappal ezelőtti Playboy – t lapozgatok. Nézem a szupermodellek izgató, meztelen képeit, és egyszer csak érzem az ismerős feszülést a rövidnadrágomon. Egy pillanatig sem tétovázom, arra gondolok, ennyi öröm nekem is jár: ha nincs a vörös Nora, hát akkor kénytelen leszek sajátkezűleg örömöt okozni magamnak. A gondolatot tett követte: gyorsan lehúztam világoskék rövidnadrágomat, és acélszürke alsómat, majd így, félmeztelenül törökülésbe helyezkedtem az ágyon. Bal kezembe vettem az ekkor már igen kemény farkamat, és szépen lassan, ütemesen elkezdtem húzogatni a bőrt. Közben gondosan "lőtávolba" helyeztem a Playboyt, hogyha "úgy alakul", szépen mellbe lőhessem Pamela Andersont. Ezen a gondolaton elmosolyodtam egy pillanatra. De csak egy pillanatra. Mert igen gyorsan arcomra fagyott a mosoly, amikor valaki megszólalt a hátam mögött:
– Ó, szegénykém, hát ennyire magányos vagy?