Páternoszter 5. fejezet -

G

alf

ye

alf

rm

alf

ek

alf

ek

- 9-11. rész

– 9 -

Én ébredtem hamarébb. Hét óra volt. Azt túlzás volna mondani, hogy tejesen kipihentem magam, de négy-ötórányi alvás, tisztességesen rendbe tud hozni, ha úgy adódik.
Lekászálódtam az ismeretlen ágyról, a fürdőszobában megpróbáltam egy kicsit felfrissíteni magam, de kéretlenül nem akartam összevizezni a törülközőjét, így a fürdés elmaradt. Amúgy sem ért volna sokat, hiszen fehérneműt sem tudtam volna váltani. Inkább felöltöztem csendben, aztán az éjjeliszekrényére tettem egy cédulát. – Reggeliért mentem, mindjárt jövök! – Ha felébred, míg távol vagyok, ne gondolja azt, megszöktem előle álmában.
Mikor a friss zsemlével, meg a felvágottal visszaérkeztem, még aludt.
A konyhában nekiláttam a reggeli készítésnek. Felvágtam a péksüteményt, megteríttettem, kávét főztem.
A zajokra felébredt, és meglepve állt meg az ajtóban.
– Mit csinálsz? – kérdezte, de amikor meglátta a kezemben a tejet, meg a bögréket, értelmetlenné vált a kérdés.
A hálóing, amit viselt, nem készült túlságosan szexisnek, de mégis csak lopva mertem rápillantani, mert pár hónap is eltelt már azóta, hogy utoljára hálóingben ácsorgott előttem egy fiatal nő. A két vékony vállpánt kombinéhoz tette hasonlóvá a ruhát, csak éppen térd alá lenyúló hossza tette arra alkalmatlanná. Két melle hegyesen böködte az anyagot, és alaposan megemelte a ruha tetejét, a pánt és a teste közé néhol három ujjam is elfért volna.
– Hoztam friss zsemlét. – mondtam. – Tejes kávét készítettem. Remélem, eltaláltam az ízlésed!
– Köszi! – felelte. – Jó lesz a kávé. Ha nem vagyok lusta, én is készítek néha magamnak.
Reggeli után aggódva búcsúztam.
– Köszönöm, hogy nem zavartál ki az éjszakába! – megpusziltam az arcát. – Nem lesz semmi baj?
Megveregette a karomat. – Jól vagyok. – aztán még hozzátette – Nem kell aggódnod miattam, nem csinálok ostobaságot. Legközelebb, ha hozod a könyvelnivalót, nem csak egy cédulát találsz az ajtón, hogy "szoba kiadó". Itt leszek én is. Talán egy kicsikét könnyebb is lesz majd, hogy meghallgattad a történetemet.

Már majdnem május volt, mikor Bocskay Csaba, aki csak fél állasban volt nálunk, mert Dormándon lakott, az pedig nem a világ közepe, felhívott, hogy lángol a hatalmas ruhagyár, a falu szélén.
– Kamerával veszem. – informált.
– Ez Rádió, Csaba! – eltéveszthette a számot gondoltam.
– Tudom, de legalább egy hangos tudósítást összevágok belőle, ha akarod. – Ránéztem az órámra, fél hat volt.