A kalauznő

A nyolcvanas évek elején végeztem el a Vendéglátó ipari Szakközépiskolát. Egy ötven kilométerre lévő csárdában helyezkedtem el pincérként. Autóm még nem volt, így kénytelen voltam vonattal közlekedni. Szerencsére este zárás után is volt vonatom, könnyen haza tudtam járni. Ezen a vonaton alig volt utas, kivéve a hétvégéket. Érdekes módon majdnem mindig ugyanaz a kalauznő teljesített szolgálatot. Először amikor találkoztunk alaposan szemügyre vettem, nagyon érdekes jelenség volt. Az ötvenes évei elején járhatott, és természetesen egyenruhát hordott. Fekete félcipő volt rajt, amelyhez fehér bokazoknit hordott, amit a cipőig visszatűrt. Sötétkék szoknyája nem ért a térdéig, így téve közszemlére meztelen szőrös lábait. Felül fehér blúzt hordott, amelyben mellei úgy meredtek előre, mint a vonat ütközői. Fején pedig egy kék tányérsapkát egyensúlyozott. Első ránézésre úgy nézett ki, mint egy nagyra nőtt úttörő. Ám amikor megszólalt ez az illúzió szertefoszlott. Rekedtes, mély hangja volt, amit több évtizedes ivással, és dohányzással lehet elérni. Többször beszélgettünk, gondolom nem volt más utas és unatkozott. Eleinte csak megállt az ülés mellett, és úgy váltottunk pár szót. Később már le is ült, egészen összebarátkoztunk, sokat beszélgettünk. Megtudtam, hogy Margónak hívják, férje két éve halt meg, nagyon nehezen tette túl magát férje elvesztésén. Kiderült egy városban lakunk, nem is olyan messze egymástól. Ő is sok mindent megtudott rólam, feltűnően sokat kérdezősködött a barátnőim felöl. Őszintén elmondtam neki, hogy jelenleg nem járok senkivel, mert sem időm, sem energiám nincs rá. Ami igaz is volt, szezonba minden nap dolgoztunk, napi 10 – 14 órát, ami után nem igen volt kedve az embernek bárhova elmenni. Egyre kedvesebb lett velem, úgy éreztem megpróbál elcsábítani. Többször úgy ült le velem szembe, hogy a bugyiját is láthattam. Egy alkalommal arról beszélt, hogy menyivel jobb tapasztalt partnerrel szeretkezni először, olyannal aki megtanítja az embert mindenre. Kezdett izgatni a dolog, többször fantáziáltam az asszonyról. Egyszer elaludtam a vonaton, Margó ébresztgetett a végállomáson.
– Zolika ébresztő megérkeztünk – rázogatta a vállam.
Nem keltem fel mindjárt, mert éreztem a farkam kőkeményen dudorodik a nadrágomban, de Margó mégis észrevette.
– Látom valami szépet álmodtál – vigyorgott.
– Igen, rólad álmodtam – cukkoltam a meglepett asszonyt.
– Meséld el mit álmodtál? – kérlelt.