Rendőrnő

Heverek a kádban, a minap látott nőről fantáziálok és lustán verem a farkam. Jó kis nő volt. Igaz, csak egy-két pillanatra láttam, amíg felszállt a buszra, de akkor is...

Már épp kezdem jól érezni magam, mikor kopognak. Á, biztos megint valami ügynök. Eszemben sincs kinyitni. A következő kopogás, már dörömbölésnek is beillik, s hozzá egy rekedt hang szól: Rendőrség...

Mi a franc? Kikiáltok: mindjárt. Kimászok a kádból, magamra tekerem a törölközőt. Legalább eltakar, ha az álló farkam nem is leplezi.
Ajtót nyitok, akkora gorilla áll az ajtóban, szinte betojok. És alig veszem észre a társát, aki előtte áll. És a kidudorodó törölközőt bámulja. A faszom, ami a pasi láttán kókadásnak indult, most új erőre kap. Fehér ingben, kék szoknyában, ott áll a nő, akiről az előbb fantáziáltam. De észhez térni sincs időm, már hallom is.
– Igazolja magát!
Előkotrom a tárcámat, szedem kifelé, személyi, lakcímkártya... átadom, közben alaposan szemrevételezem a nőt. Nincs mitől tartanom, a rendőrségtől, hát miért ne?
Tényleg jó kis nő...
Nem túl magas, a magas sarkúban sincs 160, hosszú, hullámos barna haj, vakító zöld szemek, a bőre meg a fehér blúz mellett is világít. A lába szép, biztos jó segge van, de azt nem látom. Melle nem lehet túl nagy, de sokat takar az egyenruha. A keze apró, a szája csodás. Közben végeznek az iratokkal, újabb kérdés:
– Bérlő, vagy tulajdonos?
– Tulajdonos.
– Tudja most igazolni?
– Tudom – felelem, és közben nagy szemeket meresztek.
Most megszólal a gorilla. Hogy bejelentést kaptak, miszerint (röhögök) illetéktelen lakásfoglalók vettek birtokba néhány lakást a környéken. A nő szeme szikrázik, úgy tűnik ezt nem akarta elmondani. Közben elindulok a szobába, a nő jön mögöttem. Előszedem a megfelelő dossziét, leülök a kanapéra, és kikeresem az adásvételit, meg a válóperes vagyonmegosztó határozatot. A nő szorosan elém áll, harisnyás lába az enyémhez ér. Amíg olvassa az iratokat, picit hintáztatja magát, amitől a lábaink összedörzsölődnek. A faszom meg megint ágaskodik. Felnéz a papírokból, szemében hihetetlen vadság csillan, de csak egy pillanatra. Aztán az ölemre néz, mintha halvány, gúnyos mosoly jelenne meg a szája sarkán, visszaadja a papírjaimat, megköszöni, elnézést kér a zavarásért, és kifelé indul. Elköszönünk, megkönnyebbülten zárom az ajtót. Másznék vissza a kádba, amikor újra kopognak.