Boldogságot keresve 1. rész

Csuromvizesen egy hatalmas utazótáskával egy lány szállt fel a buszra. Hosszú, vöröses barna hajából csöpögött a víz. Amint megvette a jegyet, a buszsofőr már indított is. Az első kanyar hirtelen jött, a lány alig tudott megkapaszkodni az egyik ülésben, hogy el ne essen. A busz tömve volt, az elöl ülők elmosolyodtak Nem volt túl sok üres hely, kiszúrt egyet középtájon. Pár másodperc múlva egy a huszasévei közepe felé járó fiú mellett találta magát.
– Hello – mondta meglepetten a fiú.
– Jaj, szia. Ugye volt nem foglalt? – a lány nem is érzékelte, hogy ül valaki mellette, gondolatai teljesen elterelték a figyelmét.
– Nem, nem volt. Hová mész?
– Haza – mondta a lány néhány másodperces késéssel. Lassan kezdett a fiúra és a szavaira figyelni. Hangja mély, kellemes hangzású volt, fekete hajú, barna élénk szemű és ülve is magasabb volt, mint a lány.
– Szépen eláztál.
– Ne is mondd, nem gondoltam volna, hogy ilyen eső lesz. Az esernyőmet pedig természetesen a kollégiumban hagytam – a lány először nem is értette, mire gondol a fiú, mikor aztán rájött, hogy hajából csak úgy csöpög a víz. Utazótáskájából egy kis törülközőt vett elő, mellyel áttörölte nedves haját – Mire hazaérek, megszárad.

Mire a busz kiért a városból már beszélgettek, észre sem véve a külvilágot, a viharfelhők után előtörő napfényt és a tájat melyen közös útjukon haladtak. A lány egyszercsak azon kapta magát, hogy úgy érzi, az a fájó seb a szívében, mely még alig volt két napos, mintha a gyógyulni kezdene. De nem, ez lehetetlen, gondolta magában. Két nappal azelőtt úgy érezte meghasad a szíve és többé senki fiának nem lesz benne hely. Hirtelen valami csengő szólalt meg benne. Kinézett az ablakon és látta, közelednek az otthonához.
– Annyira beszélgetünk, hogy majdnem nem vettem észre, hogy mindjárt hazaérek – mondta.
– Minden gondolatodat lefoglalom? – mondta a fiú, aki az elmúlt percekben kicsit flörtölősebb hangnemre váltott.
Igen, talán ő jó lenne erre a célra. De nem használhatok ki senkit. Tudom milyen nagy fájdalmat lehet okozni.
– Nem, csak amit mondtál – folytatta a lány gúnyosan, immár hangosan. Közben a busz bekanyarodott az állomásra.
– Kár – mosolygott a fiú – Hát akkor örültem a találkozásnak. Minden jót.
– Én is. Köszi, hogy elterelted a figyelmemet az út alatt. Szia – mondta a lány és már az ajtónál is volt, hogy leszállhasson.