Tuti dolog

– Nyald még ott! Iheegheen még! Még! Harapd a mellem is johóó! Gyeree...
Erre ébredtem. A szobatársamnak ezúttal hangosanszeretem nője van. Irigységet, felháborodást és zavart érzek, holott ők zavartak fel, ha nem is a legszebb álmomból. Ha már így van, húgyoznom kell... Meghúzom magam, várom a végét diszkréten.
– Nem az a luk az teee – kacag a nő. – arra... neeem naa. Add ide majd én! Most! Nyomd belééém!
Mély férfi hang dörmögi: – Leharapod a fülem!
– Hülye. – kuncogja a nő és felsikkant, ezt ütemesen folytatja, sőt variálni is képes.
Be fogok pisálni – mondatja velem a helyhezkötöttség. Mozog néhány bútor a távoli sarokban.
– Élvezz belém! Élvezz!
Na ezzel egyetértek, élvezzetek már, de gyorsan! Mindegy ki mibe-kibe!

Balázs és a nő gondoskodnak róla, végre nem kések az első órámról. Menekülök, kapkodva öltözök, ők alvást mímelnek, fogmosás helyett iszok némi szájvizet, nézem hova köphetném, végül lenyelem, pfuj.

– Nem emlékszem, hogy valaha is olvastam volna ilyen részletes elemzést arról: Hogyan együk a kolbászos pizzát, nehogy megégesse a szánkat! – lobogtatja a dolgozatom a tanárnő.
Kollektív röhögést nyugtázok, a nő folytatja: – Kár, hogy az egészet beborítja a zsírtól nedves kapkodás...
– Paprika! – vetem közbe, mert szeretem, ha röhögnek és tudják, hogy rajtam.
– Az egész tele van nyelvtani és stilisztikai hibákkal, hiába is próbálja ételfoltokkal leplezni! – tolja fel a szemüvegét a Tanárnő és a lapokat hozzámvágja – Tegye tisztába! – mondja dühösen. Aztán a kis éltanulóhoz fordul.
A lány az első egyetemi óra óta figyelmem középpontja, mert szép, mert jó mellei vannak, leginkább mert gyűlölöm, ha valaki ennyire nagyképű és átnéz rajtam.
– Andrea! Az Ön erénye, hogy a gondolatait nagyon világosan fejezi ki.
– Köszönöm – rebegi Andi.
– Kár, hogy ennyire száraz! Szeressen élni, ne meneküljön előle! Egyen néha olyan ételeket, amik nem egészségesek! Ne akkor aludjon, mikor eljött az ideje, hanem amikor úgy érzi álmos! Csináljon szokatlan dolgokat, mielőtt elszáll a fiatalsága és belesavanyodik ebbe a fantáziátlanságba!
Szeretkezzen függőágyba, fürödjön a szökőkútba meztelenül éjszaka, tegyen bármit, csak legyen végre olyan, amire mosolyogva emlékszik majd vissza később, ha mindezt már nem teheti! – emeli színpadiasra hangját oktatónk.
– Elnézést! – szól Andi, közben buzgón jegyzetel – Mit mondott a függőágy után?
– -----

– Én nem megyek el az élet mellett! – magyarázom a barátnőmnek, annyira igazságtalannak érzem a kritikát, amit kaptam. – Egyszer beszöktem a vidámparkba, és mindig leloptam a sütik tetejét a nagynénémnél karácsonykor! Ó igen, és egyszer elájultam a gimis diáktüntetésen!
Az az idióta kolbászos Gábor gorillaként ugrál felénk, hóna alatt egy labdával. Előttem áll meg.
– Gabriel még sosem volt ilyen jó formában! Az angyalok szárnyszegetten bámulják micsoda profi!
Hatalmasat rúg a labdába, át is repül mindenkin, a kerítésen is.
– Seggfej! – jelzőzik a társai, ő csak legyint.
– Aranyos nem? – súgja a fülembe a barátnőm vihogva.
– Ez??? – csóválom a fejem undorodva.
Gábor próbál belémkarolni: – Bu-bukásra állok stilisztikából... – lihegi. – Segítenél?
Ellököm a kezét: – Soha!
Erre a lábamba kapaszkodik földrerogyva: – Ne hagyj itt! Egyszer még megbánnád! Látom a jövőt, kirúgnak, elmegyek dolgozni egy diszkóba, de kevés a lé, ezért fehér port árulok majd és sittrevágnak, mikor kiszabadulok, negyvenéves leszek, öreg és megkeseredett célnélküli ember, aki már csak arra jó, hogy kővel a nyakában a Dunába zuhanjon! És miért? Na MIÉRT? Mert te nem segítettél!
Lerugdosom, mindenki minket néz!

Úszás után ott vár a lépcsőn. Megadom magam, hisz csak tanulni akar. Előveszem a noteszom, lássuk csak, – gondolkodom hangosan – négyig óra, hatig úszás, hatharminckor vacsora, hétkor telefon... hétharminckor jó lesz?
– Nem is tudom... olyankor szoktam rendet rakni a zoknisfiókban... Hééé, oké jó lesz!
– -----
Balázs, a sokattapasztalt, ellát némi tanáccsal, milyen szöveget kell lökni, hogy utána lehessen lökni – ahogy ő képzeli. Egyik marhább, mint a másik. Mégis, mikor már nagyon unom a nyelvtant és Andi sokadik: nemjó! Az egész egyetlen mondat – szövegét, beleszagolok a lány hajába, jobb híján elkezdem a balázsdrazsét – Andi – simítok végig a karján – még sosem találkoztam olyan nővel, mint te. Veled egészen más, veled tudok beszélgetni, az egész olyan, mintha mi ketten, egy közös titkos nyelvet beszélnénk...
Úgy fejbe vág a könyvhalmazzal, hogy leszédülök a székről.
– Fájt? – ugrik fel.
– Á, nem – nyögöm, erre belémrúg és elrohan.

Balázs nője, a hangosélvezős, maradandó lett. Hozott nekem sütit, kint majszolom a folyosón, amíg ők bent dugnak. Közben olvasom elsőszámú barátom levelét Párizsból, ahol tanul. Áradozik a csajokról és hív, töltsem a szilvesztert ott, mindenről gondoskodott, még egy lányt is beszervezett nekem. – Ülsz? – írja – mert csak akkor bontsd ki a kis borítékot, amit mellékeltem – egykedvűen tépem fel. Egy szőke pipi bikiniben... gyönyörű. – olvasok tovább. Ő az a lány! Annyit dumáltam neki rólad, teljesen rád izgult. Félig francia, félig magyar. Gyere Gábor! Párizs a dugások mennyországa. Na ja. Bent a mobilom. -. Szemellenzőnek használva a levelet beosonok érte, visszafelé azért nem állom meg, odasandítok a vadállatian hörgő párra. Nocsak, négy láb a plafon felé, ez meg milyen figura?
– Halló!
– Olvastad? – Miki az lelkesen. – Gyere Gábrik, vár Párizs! És a tuti nő! Tutira bejön!

Közeledik a karácsony, a hirdetőtáblát böngészem. Ez az! Egy pár utastársakat keres, benzinköltséget megosztjuk címen Párizsba!

Végzős hallgatók a hirdetők. Egyetemi örök szerelemmel babusgatják egymást, öreg opelt birtokolva köszöntenek közös útravalóként jót kívánva. A hátsó ülésen Andrea... ajjaj!
– Ne érj hozzám! – húzódik el, dühtől lila fejjel.
Géza és Móni hátrafordul: – Ismeritek egymást? – kérdik szerelmesegyszere. – Ez remek, akkor nem fogunk unatkozni, tudtok énekelni? Ébrentart és szórakoztat.
Naja. Ők énekelnek, mi hallgatunk, jó sokáig. Megunva ezt, meg Gézáék duettjét, hamarosan veszekedéssel szórakoztatjuk egymást Andival. A csipszem büdös és egészségtelen, csakúgy, mint a kólám, amit felbüfögök...
– Az agyad járása, olyan mint, egy csontotrágó bélterméke! – vágom Andihoz a sokadik sértést.
Kocsi sodródik mellénk, fiatal srácok benne, egyik a pucér, szőrős seggét tolja ki felénk, szakadok a röhögéstől.
– Szerinted ez vicces? – csattan fel Andi.
– Igen. Szerintem ez baromi vicces! Mert nekik van humorérzékük és ÉN ezt értékelem.
– A humorérzék nem egyenlő a hülyeséggel!
– Na ne mondd – nyafkázok az ő hangján – Neked erről talán tankönyv kellene, hogy megértsd!
Újra mellettünk a jókedvű társaság, Andi váratlanul letekeri az ablakot, felrántja a pulóverét, félmeztelen hajol ki az ablakon és üvölt: – Hééé gyertek ide a mamához!
Móni sikít, Géza öklendezik és a gázra tapos, hogy elhagyjuk a szerinte förtelmest. A két kocsi közé motoros rendőr szlalomozik és int félreérthetetlenül megálljt.
Sorolja mi mennyibe fog kerülni Gézának. A sebesség túllépés, a hölgy meztelensége... itt úgy érzem Andi védelmére kell kelnem, a hivatalosszemély járművére mutatok, amin kicsit lóg a rendőrdoboz: – A maga csomagja hogy van odakötözve a motorhoz? – majdnem hibátlan franciasággal mindezt. Hiba volt, ha nem is a kiejtés.
Géza dobálja a cuccainkat az útra. Andiét is. Könyörgök és rimánkodok, ne hagyjon itt minket, Mónit is próbálnám győzködni, hasson a párjára, még énekelünk is! Géza ráüvölt – Csukd be az ajtót!
Móni rémülten engedelmeskedik. Elhajtanak.

Egy sporttáskám van, hanyagul cipelem. Andi mázsás bőröndöt vonszol mögöttem és stoppol. Úgyis reménytelen, legyintek. Fékcsikorgás. A nő beszáll egy furgonba. Kiabálok dühösen: – Sose szállj be egyedül idegen kocsiba! – Mellettem hajtanak el szerencsére elég lassan...

– -----
– Remélem őt is felveszi valaki! – sóhajtok és az öreg, kopasz pasira pillantok.
– A barátja? – kérdi, de alig értem, olyan tájszólással.
– Nem, istenmentsen tőle!
A mezőgazdaság nehézségeiről tart előadást, amennyire kiveszem a zagyvából és hogy 50 kilómétert vinni tud a cél felé. Egyszercsak lekanyarodik egy mellékútra, bekapcsol a személyiriasztóm. A kezét a combomra csúsztatja, kihalt semmi körülöttünk, rémülök meg ennek megfelelően. Az ajtóhoz nyúlnék, de az kivágódik és Gábor ül be mellém. Nem tudom az öreg döbbentebb, vagy én.
– Végre! – hörgi Gábor, agyament tekintettel csap a műszerfalra. – Ritka manapság, hogy felveszi az embert valaki! Félnek! Én is lehetnék például egy dühöngő őrült, aki leharapja mások fejét és megeszi! – bömböli, meg-megrezzenek annyira hatásos. Imzomrángást produkál és ha lehet fokozni a hangerőt ordítja – Na mi az?! Mért nem megyünk már?! Vagy talán nem akar elvinni???
A franciának tátva a szája és szinte rátapad a saját ajtajára, a minél messzebb kedvéért.
– Már nincs is kedvem utazni – jelenti ki Gábor, átkarol – de elviszem a barátnőjét, ha megengedi – és kihúz a kocsiból.
Az öreg kipörgő kerekekkel menekül, Gábornak még sikerül lekapnia a cuccainkat a nyitott platóról, az enyém kissé földhöz vágja.
– Köszönöm. – rebegem, mikor percekkel később újra az úton vánszorgunk.
– Nem megmondtam ne szállj be idegen kocsikba? És ha nem ugrok fel hátulra, most mi lenne?
– Persze, mert te mindent jobban tudsz!
– -----
Egy kedves hölgy bevisz minket a legközelebbi faluba. Késő este van, hajnal háromkor indultunk otthonról, éhes vagyok, fáradt, nyűgös.
– Készítettem egy utitervet. – Andi energiája úgy tűnik végtelen. – Indul négy óra múlva, addig ehetünk egy meleg vacsorát, holnap háromóránként hideg kaja, kétszer kell átszállnunk, délutánra Párizsban vagyunk.
Kotorászik a táskájában, egyre idegesebb.
– Elvesztettem a noteszom, abban volt a pénz! – közli zokogásban kitörve.
Felhördülök: – Hogy veszthetted el az életed középpontját?! Anélkül még azt sem tudod mikor menj vécére! Remek! Itt vagyunk a semmi közepén, se szállás, se kaja, se busz, se semmi! Itt fogunk megfagyni! Hogy lehetsz ennyire felelőtlen?!
– Te mindennek csak a sötét oldalát látod? A fele utat már megtettük! Mondj valami vígasztalót inkább!
– Lenyeltem a rágógumimat.
– Lehetne sokkal rosszabb!
Szakadni kezd valami havasjeges förtelem az égből. – Mi lehet még ennél is rosszabb?! – üvöltöm.
Andi arca felragyog, igaz a jeges víz is rajta csorog: – Van hitelkártyám! De... apám azt mondta, csak végszükség esetén használhatom...
– Ez az! – nyugtatom meg.
– -----
Első osztályú helyen, első osztályú kaját eszünk, csak itt fogadják el a hitelkártyát. Gábor a homárral, én a lazacot kóstoltatom vele. Beszélgetünk, méghozzá kellemesen, nyugtató a meleg is. Egy öregasszony virágot árul, Gábor megkérdezi: – Parancsol a hölgy egy rózsát?
Bólintok.
– Meg is előlegezi a hölgy a rózsa árát?
Milyen hülye, milyen aranyos.
– -----
A buszon megtudom, Andi a vőlegényéhez utazik, Andráshoz, aki a haverommal egy helyen tanul. És hogy ők ketten már régóta... és hogy szeretik egymást, és hogy Ő különleges.
– Mi olyan különleges benne?
– Ő olyan valaki, akivel egy egész életet lehet tervezni. Figyelmes, gyengéd és előrelátó. Okos és precíz... – áhitattal belemelegszik az andrásmesébe. Undorodom a hapsitól.

Nézem ahogy alszik mellettem a lány. Olyan szép. Olyan idióta. Ráterítem a kabátom, álomba ráz a busz...

Tengerparton fekszem a homokban, tűz a nap. Mellettem áll a szőke angyal, a tuti nő, a fényképről életrekelve. Bőréről csöpög rám a sósvíz, hűvös testével hozzámsimul, gyönyörű mellei, világosbarna kicsiny udvarból kiemelkedő bimbócskák cirógatják a mellkasom. Kezem a karcsú derékról az izmos, gömbölyded popsira csúszik, félrehúzom az apró bugyit, finoman simogatom csupasz ajkait, a hüvelyébe csúsztatom az ujjam, és ki és be, aprókat liheg a fülembe és azt, hogy szeret. Legördítem magamról, fölé kerülök, a melleit csókolom kedvesen, aztán vadul. Szorosan ölel, kezével és a combjaival rámcsimpaszkodik. Oldalt kioldom a kis masnit, nem tudom hova lett a gatyám, csak azt, a farkam a nedves kis puncihoz ér akadálytalan és játszadozva dörzsölgetem hozzá magam – akarlak – súgja a lány, csúszok belé... Andi arca úszik a lány arcának helyére és vigyorogva közli: – Jó a fürdőruhád! – a hang sátáni, rémült hörgéssel nyitom ki a szemem. – Ne!

Körbepillantok, izzadok, mint a versenyló. Andi alszik tovább.
– Rég keféltetek már? – szól hozzám megértően egy középkorú ürge. – Úgy gyűrted a farkad öcsi, már vártam mikor csinálsz magad alá. – Szép a barátnőd!
– Nem. Ő nem az.
Beszélgetünk csendesen, megosztom vele a titkom, amit Andi nem kérdezett, hogy én miért is megyek Párizsba? A képet is megmutatom, közben iszom a férfitárs viszkijét.
– Ejha! Ez igen! – mondja a fotóra. – Ezért megéri ennyit utazni, bravó!
Nem tudom Andinak mi baja, de nem szól hozzám egészen az elválásig. Párizs ragyog a lemenő nap fényében. Ő pedig köszönés nélkül céloz meg egy taxit. Utána szaladok a rózsával. Földhözvágja: – Szórakozz a tuti nőddel!

Fáradt és nyúzott vagyok a bulihoz. Még jóbarátom vicces halandzsája sem dob fel, miszerint telemesélte már a nő fejét a rólam szőtt mesékkel. Mindjárt találkozhatok is a nagy Ő-vel. A társaság jó része magyar diák a buliban. Nincs nyelvi zavar, más zavar van. Koffein bombát vág hozzám Miki, megiszom. Éledezek. A tömegben meglátom Andit, karnyújtásnyira tőlem a puncsostál, azt célozza meg, egy szőkésbarna, vasalt öltönyös figurát húz magával.
– Nem értelek kicsim, – mondja a partnere – mi sosem járunk ilyen bulikba, az ilyen helyeken büdös van, gőzölög az izzadtság és csak unalmas emberek isszák le magukat kiábrándulva saját céltalan világuk tudatából.
Nahát, az isteni András! – undorom az arcomon. Miki éppen jókor vonszolja elém az álomnőmet, aki a nyakamba ugrik, a neve Zsanett, és ott is lóg mágnesként, mikor a puncsostálhoz hajolok. – Kérsz egy kicsit édesem? – cirógatom Zsanettet, Andi orrától pár centire.
– Ó milyen szép a bőre a tuti nőnek! – kiabálja át a zsivajt Andi. – Látszik, hogy ápolja!
– A te Andrásod pedig kifejezetten szórakoztató figura! Süt belőle a szellemi erő! Már akkor nyugdíjas volt, amikor megszületett!
– Andrásnak még a kis ujjában is több élet van, mint benned!
– Ti ismeritek egymást? – veti közbe András. De egyikünket sem érdekli.
– Neki is van notesze és beleírja hány óra, hány perckor csókolhat meg?
– Ő legalább nem horkol!
– Honnan tudod, hogy horkol? – emeli a hangját András.
Úgy érzem eljött a nagy pillanat, Zsanetthez fordulok – Mit is mondott a barátom rólam?
– Hát, azt mondta, hogy még szűz vagy!
Andi felröhög. Oké, ez nem nyert, húzom magammal Zsanettet, de az folytatja – és azt is mondta, hogy buzi vagy! – éppen zene szünet van, nem létezik senki, aki ezt nem hallotta.
Miki vigyorog bocsánatkérően – Tudod, a nőknek ez feladat.
Széttárom a karom, jelzem számomra végetért a világ! Mikitől pénzt kérek, nem kell a tuti nő, nem kell semmi, csak haza akarok menni.

– Szép ez a dolgozat. – sóhajt fel a Tanárnő, megosztva a többiekkel is a tartalmát. – Nagyon tehetséges maga, sok ilyet kérek! – teszi elém a papírköteget.
Andi odakúszik mögém és a fülembesuttogva kérdezi: – Szóval semmi se volt a tuti nővel?
– András? – kérdezek vissza.
– Szakítottunk.
Vigyorgok tiszta szívből.