Vad románc

Sokszor az álmok rémálommá válnak. Ritkábban pedig a rémálom válik tündérmesévé. Semmi sem lehetetlen, bárkivel megtörténhet ugyanúgy, ahogy velem is megesett. Napsütéses délután hazafelé tartottam. Minden olyan volt mint máskor : azon az úton mentem haza, abban az időben, ahogyan szoktam. Már a lakásom előtt álltam, a kulcsot kerestem a táskámban, amikor valaki erősen megragadta a kezemet. Nem láttam semmit, olyan hirtelen történt minden, és a támadónak maszk fedte arcát. Megkötözte a kezemet és a lábamat, és a szememet is bekötötte. Sötét volt, nem tudtam hová megyünk. Kiabáltam, sikítoztam, de rájöttem nincs értelme : úgysem hall senki. Két óra autózás után megálltunk, lábamról lekerült a kötél. Már félhomály lehetett. Utunk füvön vezetett végig, éreztem lábam alatt a talajt. Fogvatatóm még mindig némaságba burkolózott, nem tudtam kihúzni belőle egy szót sem, így egy idő után feladtam. Kezdtek furcsa gondolataim támadni : mi van, ha egy szekta fogságába estem, és mi van ha megölnek, feláldoznak? Próbáltam nyugalmat erőltetni magamra, de ehelyett hisztizni kezdtem. Fényt érzékeltem a szememmel. Az idegen kisvártatva leültetett a földre egy takaróra. Aztán lassan végigsimította a testemet. Megborzongtam a hűvös éjszakai levegőn. Éreztem hogy meglazul a kötés a szememen. Talán abban a pillanatban nem is akartam látni, de aztán a meglepetéstől elállt a szavam. Jeffet láttam magam előtt mosolyogni. Megcsókolt, és én nem is tudtam, hogy dühös legyek-e vagy hagyjam, hogy hatalmába kerítsen a vágy. Végül én is visszacsókoltam, és a megkönnyebbüléstől hagytam, hogy elemi erővel megkívánjam a testét. Kezeim még mindig össze voltak kötözve, voltam, de Jeffet ez nem zavarta.