Új főnök

Leülök egy csendes helyre és elmerengek.
Legutóbb, amikor arrafelé jártam, találkoztam egy érdekes férfival. Magas, vékony, impulzív figura, mintha mindig egyszerre az összes érzékszervével figyelte volna a környezetét. Én éppen egy luxusszállodában "dolgoztam", szobalánynak kellett magam kiadni, ez volt a megbízásom. Nem volt semmi extra dolog benne, csak egy kicsit nyitott szemmel járni, az eddigi munkáimhoz képest nyaralásnak számított.
Takarítás ürügyén bejártam minden szobát, mialatt a kedves vendégek a tengerparton terpeszkedtek, vagy a folklór – műsort nézték. Vártunk _valakit_ akit el kellene kapni, de nem tudtuk, hogy kit. Apró jelekből nekem kellett rájönni, hogy ki a mi emberünk, a meló többi része a fiúké.
Persze a hely hangulata alól nem tudtam magam kivonni, szívesebben jöttem volna én is ide, mint igazi pihenni vágyó vendég. Ezért, amikor csak tehettem, kihasználtam egy kis fürdésre, napozásra az időt. A parton szúrt szemet a férfi, nem illett a többiek közé. Vibrált. Mintha egy fürge gyíkot láttam volna, éppen csak a nyelvét nem nyújtogatta. Talán kolléga? A konkurrencia embere? Elhatároztam, hogy jobban megnézem magamnak. Persze, nem kizárólag szakmai oka volt az elhatározásomnak, mint nőt, mágnesként vonzott a pasas. Most éppen a vízből jön kifelé, a vízcseppek peregnek a testén lefelé. Nem feltűnően izmos, de valami azt súgja, nem lenne jó vele olyan helyzetben találkozni, ahol ellenfelekként néznénk szembe egymással. Elsétál mellettem, zuhanyozni indul. A szemem sarkából feltűnés nélkül követem minden mozdulatát. Most a hotel felé megy, felállok én is, nyújtózom, – kicsit elpilledtem a napon – majd utánamegyek. A portánál "véletlenül" éppen akkor érek mellé, amikor a recepciós a kulcsáért nyúl. 725. Aha.