Traccsparti

A szokásos, hétvégi traccspartinak indult az az este is: Suzanne már a harmadik Triple Sec-et dobta be, aminek Lucille egyáltalán nem örült – ismerte már annyira, hogy tudja, milyen lesz az italtól...

A szőke tünemény kényszeredett mosollyal túrt a hajába, majd égkék szemeit sokatmondóan a becsípett lányra emelte:

– Suzanne, nem kérsz valamit enni?

– Hülye vagy? – kiáltotta kacagva a másik – Tudod, hogy fogyókúrán vagyok!

– Ha így folytatod, hányni fogsz – tette hozzá méltatlankodva Hiroko is. Ő is volt, de valahogy mindig meg tudta őrizni a józanságát.

– Legalább kiadom a reggelim! Ez is csak használ az alakomnak!

Ó, a fenébe – ráncolta össze a homlokát Lucille – Ez a hülye már most nem tud magáról...

– És megéri az alakodért detoxba menni? – szegezte neki keményen Hiroko.

– Hé, Hiroko... – nyugtatta volna Lucille, de az megálljt intett neki:

– Tudod, hogy az eszét nem félti...

– De én tudom, hol a határ! – méltatlankodott Suzanne, és már nyúlt is az üvegért, Hiroko azonban kikapta a kezéből:

– Szó sem lehet róla!

A másik erre durcásan leszegte a fejét, és göndör, vörös fürtjein át villogtatta zöld szemeit a japán cserediákra.

– Suzanne, igaza van – pillantott rá Lucille – Túl sokat ittál; már nem tudsz magadról.

– Jól van – felelte. – Elhiszem. Szóval... Hol is tartottunk?

– Etooo... – gondolkodott el Hiroko, majd észbe kapott:

– Persze! Szóval, az a szerencsétlen – azt hiszem, talán Marcus volt a neve – jött azzal, hogy az ő kocsija tág, és minden előjel nélkül lesmárolt!

– Nem mondod? – hüledezett Lucille – Én nem is tudom, mit csináltam volna vele...

– Naná, hogy keféltél volna vele! – tört ki a nevetés Suzanne-ből.

– J-jó... De azért nem hagytam volna annyiban... És mit csináltál? Orrba vágtad legalább?

– Mondtam neki, hogy hűtse le magát, és a gatyájára öntöttem az ásványvizet.

A másik kettő fuldoklott a nevetéstől.

– Miért nem a ? – kérdezte Suzanne miután levegőhöz jutott, majd prüszkölve folytatta a hahotázást.

– Csak nem képzeled, hogy erre a balfácánra pazarlom azt a drága italt!?

Ettől aztán Lucille is kénytelen volt felsikítani:

– Ááááá! Hiroko, szívem, imádlak!