Rabságban 1. rész

Már napok óta figyeltük a haverokkal, ahogy keresztüllibeg a téren. A nagy hársfa alatt üldögéltünk és füttyögtünk neki. Mindig pólóban volt és szerette a miniszoknyát. Mi is szerettük, ahogyan öltözködött, főleg akkor, amikor hidegebb reggeleken csúcsosodó kis mellbimbói majdnem átszúrtak az anyagot. Karlos dobta be, hogy haza kellene vinni és eljátszadozni vele. Élénken helyeseltünk és tervezgettük, hogy mi mindent csinálunk vele. Egészen más szemmel nézegettük; a rákövetkező napokban. El is osztottuk, hogy milyen sorrendben fektetjük Róbert ragaszkodott hozzá, hogy ő legyen az első, mert övé volt a kocsi, amivel el akartuk hurcolni. Egyetlen egy dologban nem tudtunk megállapodni: mi legyen a kicsikével, ha már ráuntunk. Karlos azt javasolta, hogy rabszolgáztassuk. Értetlenül néztünk rá, végül megmagyarázta.
Csinálunk neki egy ketrecet, abban tarthatnánk – mondta széles vigyorral. – mosna ránk, főzne meg ilyesmik.
Karlos is jónak találta a ketrec ötletet és kiegészítette azzal, hogy el is adhatnánk pasiknak.
Csinálnánk róla fotókat meg egy videó-felvételt. Be tudnánk mutatni, hogy mi mindent tud – egészítette ki Karlos ötletét –, és lenne, mondjuk ötezer forint egy ára. Dőlne a pénz.

Ezen aztán jócskán elvitatkozgattunk, de dűlőre nem jutottunk az ügyben. A tervezgetésből aztán cselekvés lett az egyik reggelre. A sarokra álltunk be, amerre inni szokott. Róbert a volánnál , Karlos mellette, én meg Pietroval a kocsi mellett ácsorogtam. Figyeltük, ahogy átvág a téren és közeledik. Elég csípős reggel volt, messziről is jól lehetett látni a hegyesedő pólóját. Úgy tettünk, mintha nem is rá figyelnénk. Abban a pillanatban, amikor mellénk ért Pietro megragadta a karját és berántotta a hátsó ülésre. Még löktem rajta egyet, és már be is tapasztottuk a száját egy előkészített ragasztószalag darabbal. annyira meglepődött, hogy szinte bénultan tűrte, amíg szigetelőszalaggal átkötjük hátrafeszített kezét. Lenyomtuk magunk elé a kocsi fenekére és megfenyegettük, hogy vágjuk a torkát, ha ugrálni mer. Róbert normál tempóban vezetett, nehogy valami kószáló rendőrkocsi felfigyeljen ránk, így majdnem háromnegyed órába telt, amíg megérkeztünk a hétvégi házukba.