Szenvedélyes délelőtt

Verőfényes délelőtt volt. Csak ültem és néztelek. Szerettelek nézni, hisz oly gyönyörű voltál. Válladra omló göndör hajfürtjeid mindig elkápráztattak. Imádtam a bőröd különleges illatát. Nem, nem a parfümödét, a bőrödét! Szinte csüngtem rajtad mindig. Ebben az idilli pillanatban még szebbnek láttalak. Te valahogy megérezted ezt és leültél mellém. Megfogtad a kezem, és mélyen a szemembe néztél. Nekem ennyi elég volt. Nem kellett, hogy azt mond, hogy szeretsz, nem kellett hogy ajándékokkal halmozz el. Ezek a dolgok mind mind semmik voltak pillantásodhoz képest. Csak az számított, hogy képes voltál így nézni rám. Barna szemeid égi tüneményként hatottak. Megcsókoltál. Ajkad mézédes volt, mint mindig. Nyelveink őrült táncot jártak. E szenvedély örökre összekötött bennünket, éreztem, még ha akarnék se tudnék ettől elszakadni. Észrevétlenül elengedted a kezem, s derekamra csúsztattad. A külvilág megszűnt létezni, csak te voltál és én. Kezed lágyan simogatott, s te nem tudtad, hogy mennyit is jelent ez nekem. Szememben te voltál a világ, te voltál azaz ember akire mindig is vágytam. Azt hiszem ez az érzés kölcsönös volt, hisz szemed megmondta, hogy istennőként tekintettél rám.

Eközben a kezed lejjebb csúszott, s a fenekemet érintette. Gyengéd voltál és érzéki. Csókunk egyre kevesebb volt, s éreztem, hogy mindkettőnkben feltámadnak az ösztönök. Az ágyban is tökéletes párost alkottunk, szexuális életünket bármelyik pár megirigyelhette volna.
Én sem tétlenkedtem tovább, kezem lassan a sliccedhez csúszott. Meglehetősen tetszett ez neked, így hát lehúztam a cipzárt, s finoman férfiasságodhoz hozzáérve kényeztettelek tovább. A te kezed a fenekemről a nadrágomba vándorolt, s gyengéden simogattad a vénuszdombomat. Nagyon kezdtem már beindulni, de te sem éreztél másképp. A szenvedély nagyobb méreteket öltött, s hirtelen vetkőztetni kezdtük egymást. A díványon is már számtalanszor megtörtént, nem éreztük magunkat feszélyezve.