A Császár kertje 22. fejezet

A trónörökös szépen fejlődött. Már lábacskáival játszadozott, és szélesen mosolygott, ha meglátta anyját, apját, vagy a dadust. Az államügyek sűrűn szólították el a császárt, ilyenkor asszonya kellemes izgatottsággal várta haza. Egy este meleg fürdőt készített, mert odakint esett az eső. Forró pálinkát készített a medence mellé, ébenfekete haját kibontotta, újra fésülte, majd a fejetetejére tekerte, ahogyan a császárnak a legjobban tetszett. Vu Ven – Sziung izgatottan érkezett meg. Arca kipirult, és boldogan kapta a karjába kedvesét.

– Megegyeztem a perzsa követtel, átengedi a karavánjainkat, és alig kell vámot fizetnünk.

– Ez sokat jelent nekünk – lelkendezett az asszony, és apró tálcácskán nyújtotta át kedvesének a forró pálinkát.

– Igyál Te is velem – kérte a császár, és asszonya magának is töltött a bódító italból. A császár levette ruháit, és a forró vízbe ereszkedett, elnyúlva kedvenc helyén, Jü Sziangh – Liun pedig a háta mögé térdelt, és gyúrni kezdte kedvese vállait.

– Milyen ügyes kezed van – csókolta meg a jótékony kezeket a császár.

– A Te szolgálatodra, uram – súgta a fülébe a császárné és örömmel látta, hogy kedvese jáderúdja ágaskodni kezdett a vízben. Szerelmes hangulatban volt egész nap, és alig várta, hogy egyesüljön a gyönyörök kertjében kedvesével.

A császár, pedig nem várakoztatta tovább. Kiszállt a vízből, teste köré habfehér fürdőlepedőt tekert, aztán felnyalábolta asszonyát, és a hálóba vitte. Ledobta magáról a törölközőt, és hanyatt dőlt az ágyon, az asszony, pedig ráült, aztán megfogta kedvese falloszát, és barlangjának bejáratát kezdte el ingerelni vele. A császár mosolyogva nézett rá, mellével, csípőjével játszadozott, és közben itta kedvese gyönyörteli mozdulatait.

Aztán a császárné lassan ráereszkedett kedvesére. Száját apró sikoly hagyta el, majd aprókat mozdulva élvezte az érintést. Aztán visszavonult annyira, hogy csak kedvese makkja volt benne, és körözni kezdett a csípőjével. Szája kiszáradt a gyönyörtől, szeme megtelt könnyel, a császár szívét, pedig hihetetlen szerelem öntötte el kedvese iránt.

Mikor Jü Sziangh – Liun kielégülve hanyatt dőlt, ráfeküdt, és el, elhaló lélegzettel ő is kielégült, majd kedvesén elaludt.

Egy óra múlva ébredtek fel arra, hogy fáznak. A császár felkelt, és felszította a tüzet, aztán kedvese mellé bújt a takaró alá.

– Kérsz forró pálinkát? – kérdezte az asszony.

– Igen – mondta a császár – és hozz magadnak is.

– Jó, iszom, hisz a következő mesém úgy is egy részeg emberről szól – mosolygott, majd kitöltötte a forró italt két csészébe, az egyiket kedvese kezébe adta, a másikból jó nagyot kortyolt, és belekezdett a következő mesébe.

Huszonkettedik mese:

Kao Ling szülei nagy házat vittek. Öt lány testvérével jól éltek a nyugati tartományok legszélén. Festeni, táncolni tanultak. Értettek a szövéshez, és tökéletesen vitték a háztartást. Szüleik, és ők is arra számítottak, hogy majd gazdag emberhez mennek feleségül, hozományuk gyarapodott a szekrények alján. Ám egy nap tatár hordák rohanták le a városkát, és a családot mindenükből kiforgatták. Kao Ling két húgát is megbecstelenítették, és megölték. Négyüket még sikerült lemenekíteni a ház alatt rejtőző pincébe.

Mikor előbújtak a pincéből, siralmas látvány fogadta őket. A feldúlt ház falai maradtak csak meg. A tetőt is felégették, és két halott húguk testét a puszta földön tudták csak felravatalozni.

A szülők teljesen összetörtek. Apjuk fáradtságos munkával újra rakta a tetőt, a két halott lányt megmaradt kis pénzükből, amit a négy lány őrzött a pincében reszketve, tisztességgel eltemették, aztán csak ültek a puszta földön, és szomorkodtak.

Pár hét múlva gazdag kereskedő érkezett a városba, és végig járta a házakat, de nem tudott az elszegényedett népnek eladni semmit. Megakadt a szeme Kao Lingen, a szép sudár lányon, és félre hívta a szüleit. Egy, vagy talán két órán át alkudoztak, tárgyaltak, aztán bementek a másik szobába, a lányhoz, és leültek vele szemben.

– Figyelj Kao – szólt hozzá szelíden az apja. – Itt van ez a derék, gazdag fiatalember. Erős, bírja a munkát. Azt szeretné, ha hozzá adnánk. Ha beleegyezel, ad annyi pénzt, hogy újra kezdhessük, és megmaradt húgaidat jól adhassuk férjhez. Hidd el, mi sem így szerettük volna. Az istenek azért adták a szerelmet, hogy ahhoz menj, akit szeretsz.

Kao Ling bólintott. Ő már senkit sem szeretett. Kedvesét lemészárolták a kegyetlen tatárok. Szívében csak gyász honolt, mindegy volt neki ki viszi el.

Összeszedte hát kevés megmaradt holmiját, és másnap reggel a férfival ment. Tíz napig utazgattak még, aztán egy nagyváros egyik legnagyobb házába érkeztek.

– Ez lesz az otthonunk – mondta a férfi, és a lány örült a szép háznak.

Este, aztán a férfi bement hozzá, és elhálták végre a nászt. Kao alázattal adta oda magát, de nem érzett semmi boldogságot.

Másnap korán felkelt, és kiseperte a házat. Megállapította, hogy elég nagy rendetlenség honol benn, és megkérte férjét, hogy hozzon pár cselédet, amit az meg is tett.

– Tudod, eddig nem nagyon laktam itt, folyton úton voltam, ezért nem volt cselédem. Kao, pedig estére csodálatos rendet csinált. Délben megérkezett a három cseléd is, és mire este a férfi megjött, a vacsora már az asztalon gőzölgött.

Az este csendesen telt, lefekvés után, pedig a férfi ismét bement az asszony szobájába, és együtt háltak. Kao, pedig szomorúan vette tudomásul, hogy már fájdalmat sem érez.

Egyformán teltek a napok, aztán egy hónap múlva a férfi bejelentette, hogy üzleti útra megy, és Kao ott maradt egyedül. Hiányzott neki a férfi, kivéve éjszakánként. Boldog volt, amikor nem érezte magán a másik testét.

Egy hét múlva érkezett meg a férfi. Gyönyörű selyem köntöst hozott neki, Kao pedig remek étellel várta. Miután megvacsoráztak, a férfi bejelentette, hogy a fogadóban várja két üzletfele, és elment. Késő éjjel ért haza. Bűzlött a mérhetetlenül sok italtól, és az örömlányok szagától. Kao undorodva tűrte, hogy kedvét tegye rajta, aztán sírdogálva elaludt.

A férfi, pedig minden este elment azon túl. Ha Kao szemrehányást tett, csak annyit mondott, hogy a pénzt, amit megkeres, úgy költi el, ahogy akarja. Egy este aztán Kao bezárta a szobája ajtaját, de a részeg férfi betörte azt, és riadt feleségét jól megverte, aztán leteperte, és durván megerőszakolta.

Kao most már gyűlölte, és alig várta, hogy havonta egyszer elmenjen otthonról. Lelke és teste is gyógyult ilyenkor. Testét egyre többször csúfították el kék zöld foltok, lelke, pedig haza vágyott a szüleihez.

Egy csodálatos tavaszi reggelen, mikor a férje elutazott, Kao a kertet gondozta, amikor egy vándor szólította meg. Magas, jóképű fiatalember volt, és egy tál levest kért. Kao a konyhába vezette, és az épp készülő húslevesből mert neki, az mohón evett. Mikor befejezte, körülnézett.

– Nincs valami házkörüli munka?

– De – mosolygott az asszony. – A hátsó kerítést ki kéne javítani. Ha megcsinálja, vacsorát és szállást is kaphat.

A fiú megköszönte, és kiment dolgozni. Szép munkát végzett, Kao pedig sülttel kínálta, aztán beszélgetni kezdtek. A fiú nagyon okos volt. Azért vándorolt, hogy minél többet megtudjon a világról. Járt már Indiában, és bejárta a déli tartományokat. Haza felé ment, hogy átvegye apja örökségét.

Kao, pedig elpanaszolta a sorsát. A fiú nagy, okos szemei szánalommal, és valami furcsa fénnyel néztek rá. Éjjel aztán megzörrent a gyékény, amin Kao feküdt. Először megriadt, hogy a férje jött meg, de aztán rájött, hogy a fiú az. Nagy, meleg kezével az arcát simogatta, majd odahajolt hozzá, és megcsókolta. Az asszony, maga sem tudta miért, de nem tiltakozott. Érezte, tudta, hogy most megismerheti az igazi szerelmet. A fiú keze, pedig becsúszott a takaró alá, és a combját kezdte el simogatni.

– Te szegény, szegény kis boldogtalan, riadt madár – súgta a fiú a fülébe, aztán a melléhez dörzsölte az állát. Kao mohón ölelte magához a másikat. Szerelem gyúlt a szívében, még talán erősebb, mint amilyet halott kedvese iránt érzett. Lába szétnyílt, és mikor a másik hozzáért a barlangjához, érezte, hogy milyen nedves. Simogatni kezdte hát, aztán ujjaival cirógatta gyöngyöcskéjét, és az asszonyt végre elöntötte, életében először a kéj. Akarta, kívánta, hogy birtokolják. A fiú, pedig gyöngéden szerette. A hajnal kielégült testüket cirógatta.

Másnap a fiú szomorúan köszönt el. Nem maradhatott tovább, mert Kao férjét délutánra várták. Tudták, hogy soha többé nem fogják látni egymást, de örökre emlékezni fognak majd.

A férj, pedig részegen ért haza. Kao rettegett az éjszakától, de a férfi olyan részeg volt, hogy elaludt. Teltek a hetek, és az asszony rémülten vette észre magán a terhesség jeleit. Elmondta a férjének, hogy várandós, mire az, kicsivel kevesebbet ivott. Várták a gyermeket, aki megjött kilenc hónap múlva. A férfi nézte, vizsgálgatta az új jövevényt, aztán az asszonyhoz fordult.

– Te megcsaltál! – kiáltotta. – Nincs rajta a gyermeken a jegy! – mutatta meg a vállán lévő lencse alakú anyajegyet. Az asszony riadtan nézett, majd megszólat:

– Biztosan rám ütött. – És a férfi ütött. Verte, rángatta a gyermekágyas asszonyt, aztán elrohant a fogadóba, inni.

Azután nem szóltak többé egymáshoz. Az asszony, és a gyermek is egyre satnyább lett. A férfit többé nem látták józanul, és még a gyermek temetésére sem ment el. Végül egy év múlva ő is a temetőbe került. Azon túl sokan látták Kaot a ház falának dőlve ücsörögni. Keze ölében feküdt, szemét behunyta, arcát a Napnak fordította.

– Szegény, elveszítette egy éven belül a férjét és a gyermekét, azért ilyen boldogtalan – súgtak össze az emberek. Nem tudták, hogy Kao kedvesére, a vándorra gondol. A Nap melege, pedig szerelme meleg tenyerére emlékeztette.