A Császár kertje 22. fejezet

A trónörökös szépen fejlődött. Már lábacskáival játszadozott, és szélesen mosolygott, ha meglátta anyját, apját, vagy a dadust. Az államügyek sűrűn szólították el a császárt, ilyenkor asszonya kellemes izgatottsággal várta haza. Egy este meleg fürdőt készített, mert odakint esett az eső. Forró készített a medence mellé, ébenfekete haját kibontotta, újra fésülte, majd a fejetetejére tekerte, ahogyan a császárnak a legjobban tetszett. Vu Ven – Sziung izgatottan érkezett meg. Arca kipirult, és boldogan kapta a karjába kedvesét.

– Megegyeztem a perzsa követtel, átengedi a karavánjainkat, és alig kell vámot fizetnünk.

– Ez sokat jelent nekünk – lelkendezett az asszony, és apró tálcácskán nyújtotta át kedvesének a forró .

– Igyál Te is velem – kérte a császár, és asszonya magának is töltött a bódító italból. A császár levette ruháit, és a forró vízbe ereszkedett, elnyúlva kedvenc helyén, Jü Sziangh – Liun pedig a háta mögé térdelt, és gyúrni kezdte kedvese vállait.

– Milyen ügyes kezed van – csókolta meg a jótékony kezeket a császár.

– A Te szolgálatodra, uram – súgta a fülébe a császárné és örömmel látta, hogy kedvese jáderúdja ágaskodni kezdett a vízben. Szerelmes hangulatban volt egész nap, és alig várta, hogy egyesüljön a gyönyörök kertjében kedvesével.

A császár, pedig nem várakoztatta tovább. Kiszállt a vízből, teste köré habfehér fürdőlepedőt tekert, aztán felnyalábolta asszonyát, és a hálóba vitte. Ledobta magáról a törölközőt, és hanyatt dőlt az ágyon, az asszony, pedig ráült, aztán megfogta kedvese falloszát, és barlangjának bejáratát kezdte el ingerelni vele. A császár mosolyogva nézett rá, mellével, csípőjével játszadozott, és közben itta kedvese gyönyörteli mozdulatait.

Aztán a császárné lassan ráereszkedett kedvesére. Száját apró sikoly hagyta el, majd aprókat mozdulva élvezte az érintést. Aztán visszavonult annyira, hogy csak kedvese makkja volt benne, és körözni kezdett a csípőjével. Szája kiszáradt a gyönyörtől, szeme megtelt könnyel, a császár szívét, pedig hihetetlen szerelem öntötte el kedvese iránt.

Mikor Jü Sziangh – Liun kielégülve hanyatt dőlt, ráfeküdt, és el, elhaló lélegzettel ő is kielégült, majd kedvesén elaludt.

Egy óra múlva ébredtek fel arra, hogy fáznak. A császár felkelt, és felszította a tüzet, aztán kedvese mellé bújt a takaró alá.

– Kérsz forró ? – kérdezte az asszony.

– Igen – mondta a császár – és hozz magadnak is.

– Jó, iszom, hisz a következő mesém úgy is egy emberről szól – mosolygott, majd kitöltötte a forró italt két csészébe, az egyiket kedvese kezébe adta, a másikból jó nagyot kortyolt, és belekezdett a következő mesébe.

Huszonkettedik mese:

Kao Ling szülei nagy házat vittek. Öt lány testvérével jól éltek a nyugati tartományok legszélén. Festeni, táncolni tanultak. Értettek a szövéshez, és tökéletesen vitték a háztartást. Szüleik, és ők is arra számítottak, hogy majd gazdag emberhez mennek feleségül, hozományuk gyarapodott a szekrények alján. Ám egy nap tatár hordák rohanták le a városkát, és a családot mindenükből kiforgatták. Kao Ling két húgát is megbecstelenítették, és megölték. Négyüket még sikerült lemenekíteni a ház alatt rejtőző pincébe.

Mikor előbújtak a pincéből, siralmas látvány fogadta őket. A feldúlt ház falai maradtak csak meg. A tetőt is felégették, és két halott húguk testét a puszta földön tudták csak felravatalozni.

A szülők teljesen összetörtek. Apjuk fáradtságos munkával újra rakta a tetőt, a két halott lányt megmaradt kis pénzükből, amit a négy lány őrzött a pincében reszketve, tisztességgel eltemették, aztán csak ültek a puszta földön, és szomorkodtak.

Pár hét múlva gazdag kereskedő érkezett a városba, és végig járta a házakat, de nem tudott az elszegényedett népnek eladni semmit. Megakadt a szeme Kao Lingen, a szép sudár lányon, és félre hívta a szüleit. Egy, vagy talán két órán át alkudoztak, tárgyaltak, aztán bementek a másik szobába, a lányhoz, és leültek vele szemben.

– Figyelj Kao – szólt hozzá szelíden az apja. – Itt van ez a derék, gazdag fiatalember. Erős, bírja a munkát. Azt szeretné, ha hozzá adnánk. Ha beleegyezel, ad annyi pénzt, hogy újra kezdhessük, és megmaradt húgaidat jól adhassuk férjhez. Hidd el, mi sem így szerettük volna. Az istenek azért adták a szerelmet, hogy ahhoz menj, akit szeretsz.

Kao Ling bólintott. Ő már senkit sem szeretett. Kedvesét lemészárolták a kegyetlen tatárok. Szívében csak gyász honolt, mindegy volt neki ki viszi el.

Összeszedte hát kevés megmaradt holmiját, és másnap reggel a férfival ment. Tíz napig utazgattak még, aztán egy nagyváros egyik legnagyobb házába érkeztek.

– Ez lesz az otthonunk – mondta a férfi, és a lány örült a szép háznak.

Este, aztán a férfi bement hozzá, és elhálták végre a nászt. Kao alázattal adta oda magát, de nem érzett semmi boldogságot.

Másnap korán felkelt, és kiseperte a házat. Megállapította, hogy elég nagy rendetlenség honol benn, és megkérte férjét, hogy hozzon pár cselédet, amit az meg is tett.

– Tudod, eddig nem nagyon laktam itt, folyton úton voltam, ezért nem volt cselédem. Kao, pedig estére csodálatos rendet csinált. Délben megérkezett a három cseléd is, és mire este a férfi megjött, a vacsora már az asztalon gőzölgött.

Az este csendesen telt, lefekvés után, pedig a férfi ismét bement az asszony szobájába, és együtt háltak. Kao, pedig szomorúan vette tudomásul, hogy már fájdalmat sem érez.

Egyformán teltek a napok, aztán egy hónap múlva a férfi bejelentette, hogy üzleti útra megy, és Kao ott maradt egyedül. Hiányzott neki a férfi, kivéve éjszakánként. Boldog volt, amikor nem érezte magán a másik testét.

Egy hét múlva érkezett meg a férfi. Gyönyörű selyem köntöst hozott neki, Kao pedig remek étellel várta. Miután megvacsoráztak, a férfi bejelentette, hogy a fogadóban várja két üzletfele, és elment. Késő éjjel ért haza. Bűzlött a mérhetetlenül sok italtól, és az örömlányok szagától. Kao undorodva tűrte, hogy kedvét tegye rajta, aztán sírdogálva elaludt.

A férfi, pedig minden este elment azon túl. Ha Kao szemrehányást tett, csak annyit mondott, hogy a pénzt, amit megkeres, úgy költi el, ahogy akarja. Egy este aztán Kao bezárta a szobája ajtaját, de a férfi betörte azt, és riadt feleségét jól megverte, aztán leteperte, és durván .

Kao most már gyűlölte, és alig várta, hogy havonta egyszer elmenjen otthonról. Lelke és teste is gyógyult ilyenkor. Testét egyre többször csúfították el kék zöld foltok, lelke, pedig haza vágyott a szüleihez.

Egy csodálatos tavaszi reggelen, mikor a férje elutazott, Kao a kertet gondozta, amikor egy vándor szólította meg. Magas, jóképű fiatalember volt, és egy tál levest kért. Kao a konyhába vezette, és az épp készülő húslevesből mert neki, az mohón evett. Mikor befejezte, körülnézett.

– Nincs valami házkörüli munka?

– De – mosolygott az asszony. – A hátsó kerítést ki kéne javítani. Ha megcsinálja, vacsorát és szállást is kaphat.

A fiú megköszönte, és kiment dolgozni. Szép munkát végzett, Kao pedig sülttel , aztán beszélgetni kezdtek. A fiú nagyon okos volt. Azért vándorolt, hogy minél többet megtudjon a világról. Járt már Indiában, és bejárta a déli tartományokat. Haza felé ment, hogy átvegye apja örökségét.

Kao, pedig elpanaszolta a sorsát. A fiú nagy, okos szemei szánalommal, és valami furcsa fénnyel néztek rá. Éjjel aztán megzörrent a gyékény, amin Kao feküdt. Először megriadt, hogy a férje jött meg, de aztán rájött, hogy a fiú az. Nagy, meleg kezével az arcát simogatta, majd odahajolt hozzá, és megcsókolta. Az asszony, maga sem tudta miért, de nem tiltakozott. Érezte, tudta, hogy most megismerheti az igazi szerelmet. A fiú keze, pedig becsúszott a takaró alá, és a combját kezdte el simogatni.

– Te szegény, szegény kis boldogtalan, riadt madár – súgta a fiú a fülébe, aztán a melléhez dörzsölte az állát. Kao mohón ölelte magához a másikat. Szerelem gyúlt a szívében, még talán erősebb, mint amilyet halott kedvese iránt érzett. Lába szétnyílt, és mikor a másik hozzáért a barlangjához, érezte, hogy milyen nedves. Simogatni kezdte hát, aztán ujjaival cirógatta gyöngyöcskéjét, és az asszonyt végre elöntötte, életében először a kéj. Akarta, kívánta, hogy birtokolják. A fiú, pedig gyöngéden szerette. A hajnal kielégült testüket cirógatta.

Másnap a fiú szomorúan köszönt el. Nem maradhatott tovább, mert Kao férjét délutánra várták. Tudták, hogy soha többé nem fogják látni egymást, de örökre emlékezni fognak majd.

A férj, pedig ért haza. Kao rettegett az éjszakától, de a férfi olyan volt, hogy elaludt. Teltek a hetek, és az asszony rémülten vette észre magán a terhesség jeleit. Elmondta a férjének, hogy várandós, mire az, kicsivel kevesebbet ivott. Várták a , aki megjött kilenc hónap múlva. A férfi nézte, vizsgálgatta az új jövevényt, aztán az asszonyhoz fordult.

– Te megcsaltál! – kiáltotta. – Nincs rajta a a jegy! – mutatta meg a vállán lévő lencse alakú anyajegyet. Az asszony riadtan nézett, majd megszólat:

– Biztosan rám ütött. – És a férfi ütött. Verte, rángatta a asszonyt, aztán elrohant a fogadóba, inni.

Azután nem szóltak többé egymáshoz. Az asszony, és a is egyre satnyább lett. A férfit többé nem látták józanul, és még a temetésére sem ment el. Végül egy év múlva ő is a temetőbe került. Azon túl sokan látták Kaot a ház falának dőlve . Keze ölében feküdt, szemét behunyta, arcát a Napnak fordította.

– Szegény, elveszítette egy éven belül a férjét és a , azért ilyen boldogtalan – súgtak össze az emberek. Nem tudták, hogy Kao kedvesére, a vándorra gondol. A Nap melege, pedig szerelme meleg tenyerére emlékeztette.