A Fekete Palota Ura - Bevezetés

Keana teste megfeszült ahogy a lába alól eltűnt a talaj, teljes súlya most a csuklóit húzta, azokat pedig a plafonról leengedett erősített bilincsek. Keményen a húsba vágott a vaskos bőrszíj, de ő némán tűrte. Mezítelen testét vérrel mosdatták le, a szeme láttára legyilkolt ártatlan szűz lányok vörös lelkét vödrökbe gyűjtötték a vérpadról és hanyagul ráborították, még meleg volt ahogy végigcsurgott tökéletes testén. Rövid fekete haja csimbókokban a fejéhez tapadt, mellein csöpögött a még friss életvíz, de másutt már alvadt bordó repedezett réteget képzett a bőrén. Akár egy démon a pokolból úgy nézett ki, vagy inkább egy bukott angyal a pokolból. Fekete szárnyain a tollakat is összetapasztotta a rengeteg vér, legalább 5 adagot kapott, amihez jó 50 lányt mészárolt le a sátáni alak. Fekete bőrén a vér fel sem tűnt, pedig ázott tőle rendesen. Hosszú villás nyelvével a szája szélét nyalogatta és végig Keanára nézett, szemében mérhetetlen kéjjel és izgatottsággal, miközben egyesével a sikítozó nőket. Egyikük sem lehetett több 25 évesnél, rettenetes volt a halomba gyűjtött látványa. Keana mégsem érzett sajnálatot. Mindegyik lány önként esett bűnbe, mindegyikük vakon követte Gorgot tanításait, aki végül hóhérjukká vált. Bolondok.
Keana himbálózott, szárnyait durva szíjakkal kötötték a testéhez, nem tudta kinyújtani őket. Ez a kiszolgáltatott helyzet pedig végtelenül dühítette a lányt.
Gorgot eleget tobzódott már a halottak fölött, segédjei, ezek az undorító csúszómászók, akik hiénaként vihogva hordták a vérpadtól a dögkútig a porcelán-fehérré vált most elhagyták a hatalmas termet. A Fekete palota toronyszobája akkora volt mint egy bálterem. Mindenhol ripityára tört tükrök a falakon és mágikus rúnák körbe a padlón. A dögkút oldalt és szemközt a vérpad. Hátul a lépcsőn távoztak a szolgálók. Kis undorító Nohir-ok, a Fekete palota lényei, eredetükről nem lehet semmit sem tudni, valószínűleg a szennyből és a fertőből alakultak ki egy félresikerült szertartás alkalmával, azóta itt szolgálják a palota mindenkori urát. A történetük szerint ha elhagyják a palotát elpusztulnak, de nem egy ilyen rémisztgette már a környékbeli falusiakat. Görnyedt járásukról azonnal felismerni őket, olyan mintha négykézláb akarnának csúszni a porban, de karjaikkal csak ritkán érnek a földhöz. Arcuk eltorzul és gennytől itatott, fekélyes. Öltözékként foszlott rongyokat és kilyukasztott zsákokat viselnek. A döghúson élnek, így valószínűleg már készülnek az ünnepi lakomára – gondolta Keana – mikor a dögkútra pillantott.
A lány középen lógott le a magas tetőről olyan 50 méteres magasból leengedett lánc végén. Gorgot lábának karmai ércesen csikorogtak a kemény kőpadlón, így megemelve végre egy szintbe került Keanával. A szörnyű pokolfajzat jó három méter magas volt, testét döbbenetes izomkötegek fonták keresztül mindenhol. Teste minden porcikája láthatóan erőtől duzzadt, kivéve férfiassága, amit akár egy ló vaszorában hordott. Halántékából hátrafelé kanyarodó kosszarv ujj volt, amivel megcirógatta Keana lábait. A lány jobbat nem tudván kiötölni belerúgott a szemtelen tenyérbe, amin némán csattant a formás lábfej. Gorgot arcán gúnyos mosoly jelent meg.
– Hiába küzdesz ellenem! Nem menekülhetsz! A városodat porig égettem, a testvéreid mind a Nohir-ok martalékává váltak. A Szellemvilág sem segíthet rajtad és a gyáva sem küldhet érted senkit! Az alku köti őket is! Törődj bele, hogy az enyém vagy!
– Soha! – köpött Gorgot arcába, aki hosszú nyelvével letisztította az édes nyálat.
– Ha ragaszkodsz hozzá szárnyadat szeghetem! De nekem mindened kell! Nem meg, hacsak feltétlenül nem muszáj! – vigyorgott és szájából áradni kezdett az a jellegzetes és igencsak kellemetlen kénszag, mellette a földön heverő késéért nyúlt, amivel eddig a lányokat mészárolta le. Keana számára kard méretű tőr volt. Gorgot a lány vállára helyezte a pengét és egészen közel hajolt hozzá – Esküdj hűséget és nem veszem el mindened! Csak a bélyegemet kell viseld, semmi több! – és persze örök időkön át szolgálnia, amit már hozzá sem kellett tennie, Keana ismerte Gorgot bélyegét.
A nászszertartás a Vér nászának megfelelően zajlott le ez idáig. Az 50 szűz vérében megfürösztött menyasszonynak már csak ki kell nyilvánítania akaratát miszerint örök hűséggel adózik urának. Keana viszont nem volt hajlandó behódolni. Néma maradt akkor is mikor Gorgot üvöltve mérgében levágta fekete szárnyait. Nem üvöltött, pedig a elviselhetetlen lett volna bárki ember fia számára. Gorgot őrjöngött és nehéz lépteitől döngött a terem, ahogy elhagyta a toronyszobát.
Keana arcáról legördült egy könnycsepp, legördült a mellén egészen a földre, ahol érkezése körül szétszaladt a vértócsa és Keana emlékei kezdtek felsejleni a fodrozódó vízben.

Boldogan repülve egyik istállótól a másikig kedves húga Nika társaságában. Kacagva és táncolva a széllel. Szerelmeseket játszva egymáson gyakorolták a csábítás és az örömszerzés művészetét. A fekete és a fehér angyalszárnyak egymásba csavarodtak. Izzadt testüket a forrón tűző nyári nap szárította meg. Egymás izzó csókjaitól elolvadt testük. Ölelésük és simogató érintésük a legnagyobb gyönyört nyújtotta számukra. Fájdalmassá vált a kép tudva, hogy Nika már nincs többé. Nika mindig is volt nála, legalábbis a szerelemben. Keana imádta, ahogy a durva kötél a csuklóiba és a combjaiba vág. Húga pedig még inkább. Ahogy Keana teste vált ő minden elképzelhető módon eljuttatta őt a csúcsra, de még több módot talált arra, hogy fokozza ezt a gyönyört.
Egyik alkalommal...
Nika egy egész álló napra magára hagyta Keanat a fészerben a mestergerendához kötözve, körül-belül úgy ahogy most volt felfüggesztve, de a szárnyait nem kötötte meg. Keanán először úrrá lett a kétségbeesés, hogy húgával valami baj történt és ki tudja mikor fog itt valaki is rátalálni. De este visszatért. Fekete maszkban volt és csak a tündöklően kék szemei árulták el valódi kilétét. Ekkor Nika már szoptatós anya volt, nem szólt egy szót sem, csak megitatta Keana-t a keblének tejéből és elment. Másnap ismét csak este tűnt fel és csak még megitatta maradt ott, utána tovaszállt. Egy pillanatra sem figyelmezett Keana könyörgésére, hogy eressze el. Hiába sírt és rimánkodott neki, semmi nem volt rá hatással. Anyatején táplálta a foglyát egy álló héten át. Keana kötelei már a csontig belegyógyultak a húsába a csuklóján, és percről percre elviselhetetlenebbé vált a dolog. Végül a hetedik napon Nika egy ostorral tért vissza.
– Kétszáz csapást fogsz kapni, ha nem bírod ki egy pisszenés nélkül akkor egy újabb hétig itt maradsz! Addig fogjuk csinálni amíg el viseled!
– Nika, könyörgöm neeee! – sikított ahogy az első csapást kimérte kegyetlen húga. Az ostor körülnyalta a derekát és a mellén ütött a legnagyobbat. Ahol csak hozzáért égő vörössé vált a bőr.
– Sajnálom. Ez nem sikerült. Persze ettől még megkapod a kétszázat, annyi a könnyebbség, hogy üvölthetsz ahogy a torkodon kifér! – Nika hangos kacajban tört ki és folytatta az ostorozást. Keana üvöltött akár egy gyerek, visított és dobálta magát a kétszáz csapás egész testét vérrel fürösztötte. A kétszázadik csapás után Nika szó nélkül távozott. Keana pedig lógott a kötélen. Egy hét telt el, Keana minden este könyörgött húgának, hogy eressze el, de ő nem hallgatta meg. Csak tejével táplálta. Az újabb hét után pedig az ostorral tért vissza. Száz harminc csapás után tört meg Keana és nyögött fel. Ami Nika legnagyobb örömére újabb egy hét megfeszített jelentett. Keana úgy érezte a keze hamarosan teljesen elhal. Ha egy újabb hetet kell kibírjon. Teste nem volt olyan törékeny mint amilyennek látszott, de ez már túlzás volt. Egy hét anyatej és egy éjszaka kétszáz ostorcsapással. Majd még egy hét, mert az utolsó csapás pontosan Keana punciját érte a legdurvábban és nyílt sebet hasított rá. Az utolsó héten Nika egy csókot lehelt élettelen nővére homlokára és leemelt a gerendáról. Karjairól a húz lecsúszott, vér nem járta már át a végtagjait. Fekete volt az egész teste és rothadt. Nika kedvesen cirógatta a homlokát még Keana magához nem tért. Szenvedélyes csókot nyomott a homlokára és átölelték egymást. Az élet visszatalált Keana testébe. Halhatatlan volt. Nika megeskette Keanát, hogy ismét megpróbálják, Keana pedig rábólintott. Nikáért bármire képes volt. A halállal is szembenézett. Szenvedélyesen szeretkeztek azon az estén, úgy ahogy még soha sem. Egész hajnalig imádták egymás testét, Keana sebei szemlátomást forrtak össze és nyomuk sem maradt. A próbát legvégül Keana kiállta. Azóta nincs az a fájdalom, amit el ne viselne zokszó nélkül. Nika ajándéka volt ez. Ami oly becsessé vált most, hogy Gorgot kezei közé került. A szadista úr minden erőlködése ellenére képtelen volt megtörni a gyönyörű lányt. Hiába meg és hónapokig ő nem tört meg. Jajszó nem hagyta el a torkát, csak könnye csordult ki folyvást, nem a fájdalomtól, hanem a családja miatt érzett bánattól.

Gorgot egyetlen csapással kettétörte a sziklából faragott asztalát.
– Arrrgh! – visított és ökleit rázta . Térdre borult és fájdalmasan csikorogtak a padlón hosszú körmei – Miért nem enged közelebb magához? – tette fel a kérdést a szobája árnyainak, amik közül előlépett egy gyönyörű hosszú combú, hófehér bőrű nő. Haját magas kontyban fogta össze, két kezét összekulcsolta maga előtt és nesztelen léptekkel közelített a szörnyeteghez. Rövid szoknyája alól léptei nyomán látni lehetett lila bugyiját, karcsú derekát egy bíbor és fekete fűző fedte el. Hosszú csízmája combközépig ért, kesztyűje is majdnem válláig fedte karját. Hajában több, egészen a padlóig lelógó fekete szalag volt fűzve. Vörös, telt aljain misztikus szavakon szólt gazdájához. A démonok nyelvén szólt, amik csak urának fülében váltak érthetővé, mindig csak az érti akihez intézik őket – senki más – még az sem aki ismeri a démon beszédet.
– Erővel sosem bírhatod rá, hogy behódoljon, haláláig kitartana ha képes lenne meghalni. – mosolyodott el és megnyalta tűhegyes szemfogát – Zsarolni sem tudod, mert elpusztítottál mindenkit, akit szeret. Csak egyetlen lehetőséged maradt hatalmas Gazdám.
Gorgot felemelkedett és szembe fordult főtanácsosával.
– Beszélj!
– A halandók világában kell alkut kötnöd vele! – Gorgot köpött egyet és legyintett, elfordult tanácsosa felől és az erélye felé lépdelve válaszolt.
– Túl kockázatos. Nem fog menni!
– De igen! – erősködött a lány.
– Mirage, eddig sosem kellett csalódjak benned, nem is értem hogyan juthatott eszedbe ilyen ötlet.
– Nem olyan rossz ötlet ez! Gondold csak végig Uram...
– Folytasd! – sóhajtott Gorgot és végigpillantott birodalma belátható részén. Lángoló folyamok hömpölyögtek a hegyoldalról lefelé, pengeéles sziklakanyonok szelték darabokra a láthatárt. Az ég itt egészen kékes-lila színt öltött. A felszálló füst elmosott minden csillagot. A nap már nem látszott a hegyek ormai mögül, csak fénye vetült az égre, búcsúcsókot nyomva a fellegek orcájára.
– Van egy védencünk lent, a sok közül, akinek a testébe zárhatná Felséged, nem emlékezne semmire a múltjából, és ha lezárul a kapocs a lelke és a világunk között megkötheted örök béklyóddal és visszahozhatod ide. Ő pedig nem tehet ellene semmit!
– A kapocs lezárulása majdnem egy egész év! Addig ki fog vigyázni rá, hogy a el ne ragadja tőlem?
– Ők nem fogják megtudni!
– És a Démon falka? Raal is feni Keanara a fogát. A Teremtőkről pedig nem is beszéltünk.
– A Teremtők csak akkor avatkoznak közbe ha Keana használja az erejét, de nem fog emlékezni semmire, így a hatalmával sem tud visszaélni. Bölcsen levágtad a szárnyait, így már ez sem lehet akadály!
– És Raal?
– Ők a testőrének a feladata lesz, hogy megvédje!
– Ki lehetne elég hatalmas ehhez a seregemből?
– Többet is tudnék javasolni! Noah, a pöröly, Farah, a vezére vagy maga Josephin, a férgek úrnője!
– Vagy te, kedves Mirage!
– Megtisztel uram! – kecsesem meghajol Gorgot felé majd folytatja – De én nem mennék le a halandókhoz még meg nem köthetem vele az alkut.
– És ki védi meg Keana-t a testőreitől? Ismered őket, egyikük háborodottabb a másiknál.
– Nem kell őt megvédeni amíg az élete nincs veszélyben! A teste pedig csak porhüvely. Azzal szerintem lényegtelen mit tesznek még életben marad. Így nekik is megfelel majd!
– Jól átgondoltad!
– Köszönöm Felség! – azzal ismét meghajolt. Gorgot elmélázott egy kicsit, az udvarban ostor csattogásra lett figyelmes, ahogy éppen a Pöröly hajtotta a kapun befelé a rabszolgákat. Korbácsa cafatokat tépett a testükből és folyamatosan üvöltött valaki a menetben. Pöröly volt a legkegyetlenebb, kicsit túlfejlett benne a szörnyeteg. Ezért volt jó katona, de borzalmas minden egyéb téren.
– Pöröly csak akkor megy, ha Raal rátalál Keanara. Josephin és Farah maradjanak mellette!
– Értettem Uram! Bölcsen döntött! – azzal Mirage már távozóra fogta és ismét beleolvadt az árnyékok közé, már éppen csak látszott amikor Gorgot utána szólt:
– Ha nem sikerül téged teszlek felelőssé! – Mirage nagyot nyelt és teljesen eltűnt.
Első rész: Üdvözlünk a halandók világában!
Dr. Rozen a betege fölé emelkedett és megigazította a párnáját. Minden érték normálisnak tűnt a monitoron. Kóma, így nevezik.
A betegek fölött most csak ő őrködött. Az egész szint az övé volt, itt tartottak mindenkit, aki stabil, de állapotban feküdt. Dr. Rozen pedig nem kis feszültségtől szabadulhatott meg így.
A páciens neve Angela White, külön szobában, a többiektől elválasztva – ideális – gondolta magában. Nagyon szép volt. A fejsérülése már teljesen begyógyult és a haja is visszanőtt, hosszú szőke tincsei bozontosan álltak, nem fésülték meg őket egy ideje. Dr. Rozen lassan kigombolta a köpenyét és ledobta a földre, szemüveges, karcsú, sötét hajú és bőrű bombázó. A köpeny alatt csak egy neccharisnyát, harisnyatartót, egy áttetsző bugyit és egy falatnyi csipkés melltartót viselt. Fellépett az ágyra és ráült Angela mellkasára. Simogatni kezdte az lány arcát, majd lekevert neki egy pofont. Felnyögött és ütemesen ringatni kezdte a csípőjét. A bugyija hamar átnedvesedett. Újabb pofon és csak úgy záporoztak az ütések. Egészen kipirult Angela arcának mindkét oldala, mire Dr. Rozen elélvezett. Sikítva borult a már nehezen lélegző lányra és a hajába kapaszkodott. Felhúzta az elomló testet és a mozdulatlan száját a puncijához illesztette. Mintha csak leszopatta volna Angelát, képzeletbeli farkával. Egyre vadabbul rángatta a fejét, mikor és ismét közel volt az orgazmushoz. Angela keze pedig magától mozdult meg. Dr. Rozen extázisát nem törte meg Angela, ahogy kidugta a nyelvét. Levegőért kapkodott, a puncinedv beterítette az arcát. Felkapott és megragadta Dr. Rozen combjait, aki ettől visítva ugrott hátra. Angela megszólalni sem bírt és az eddig őt szopató nő ijedtében leborult az ágyról és a feje tompán csattant a padlón.
Angela lihegett, nem tudta mi történik. Az ágyról lepillantva a földön mozdulatlannak látta Dr. Rozen-t. A feje körül pedig egy kis vértócsa kezdett egyre szélesedni. Angela visszafojtotta a sikolyát és feltápászkodott az ágy másik oldalán. Felvette Rozen levetett köpenyét és keresett egy papucsot. Amilyen gyorsan csak tudott kisétált az épületből. A lépcsőn hamar lejutott a földszintre, ahol az éjszakás portás még el is köszönt tőle. Angela némán sietett ki, bicegve az ajtón.

Alex belépett a kórterem ajtaján és orrát azonnal megcsapta a vér szaga. Pisztolyáért nyúlt, de érezte, hogy nincs itt senki. Az ágyat megkerülve meglátta a furcsán kitekert pózban a földön fekvő nőt. Leguggolt és egy ujjával belenyúlt a tócsába. A szájába vette a vért és hosszasan ízlelgette.
– Nem ölt meg senki. – tudta meg a vérből – Te balfasz! – vetett egy utolsó pillantást a nőre és kilépett a teremből. Körbenézett, de nem látott senkit sem. Lefutott gyorsan és a portást kérdezte. – Elment valaki innen? – A portás kicsit furcsállóan végigmérte a bőrdzsekis, farmersortos fiatal lányt. A szeme kék volt, a dzseki alatt pedig csak egy fekete toppot viselt. A haja rövid volt, kócos és szőke. Lábán pedig piros sportcipők.
– Csak az egyik túlórázó doktornő ment el.
– Hogy nézett ki? – faggatózott Alex, érezte ebből hatalmas gond lesz. Lehet, hogy nem rajta csattan az ostor, de ha most nincs helyén az esze biztosan örök életében szenvedi fogja ha hibázik.

Angela gyalog szerrel nem jutott sokáig, a fáradtság és a kimerültség elvette a józan ítélőképességét. Egy sikátorban a falnak dőlt és a világ elsötétült körülötte. Még azt sem vette észre, hogy a karjából még mindig kiáll az infúzió csöve. Elnyomta az álom. Nem ébredt fel az elsuhanó autók zajára, de még arra sem, hogy két fickó rátalált. Először megpróbálták felpofozni, de nem sikerült. Majd kaján vigyorral néztek egymásra és a magasabbik a vállára kapta a kimerült testet.

Alax az utcákat rótta, jobb híján gyalog szerrel. Nem lehet messze, mormogta magában. Egyre csak kérdezgette a járókelőket.
– Nem láttak egy szőke, fehér köpenyes nőt? – de a válasz rendre "nem" volt.
Kezdett kétségbe esni, ha ezzel áll a megbízói elé, azok nem csak kinyírják, de a halál kész megváltás lesz a számára. Tovább folytatta a kutatást még nem egy el utca sarkán két férfit látott. Az egyikük már beszállt és a másik is indulni akart. Alex az utolsó pillanatban kapta el a becsapódó ajtót.
– Nem láttak egy szőke nőt? Fehér köpeny volt rajta! – a férfi arcára kiült a rettegés, azonnal a gázra taposott. Alex csak ekkor vette észre a hátsó ülésen a másik fickót, aki a fehér köpenyes lányt tartotta az ölében. A kocsi elhúzott Alex pedig fegyvert rántott és tüzelni kezdett. Ellőtte az egész tárat mire az autó befordult a következő sarkon. – A KÚRVA ÉLETBE! – kelt ki magából és rohanni kezdett a kocsi után, közben újratöltött.

A pince nyirkos volt és hideg. Az egyetlen berendezési tárgy egy nyikorgó asztal és szék volt. Fölfelé pedig csak egy mohától csúszós lépcső vezetett. A székben a magasabbik ült, vállából vér csordogált, kezével a farkát verte. A másikuk levette Angela köpenyét és az asztalra fektette. A lábai lelógtak és így a puncija pontosan szintbe került. Az alacsonyabbikat Hogartnak hívták. A magasabb Gibson volt. Hogart egy kicsit még játszott a farkával majd a lány vazelinnal alaposan bekent segglyukját vette célba. Eleinte lassan, de határozottan haladt befelé. Mikor már tövig volt Angela magához tért. Érezte a feszítő érzést a fenekében és hátrakapott. Az alacsony de tömzsi Hogart igyekezett lefogni a lányt, nem is esett nehezére, ereje nem sok maradt. Kezét hátrafacsarva kezdte egyre durvább tempóban baszni Angelát, aki nyögött, még sikítani sem volt ereje.
– Adjál neki! – bíztatta Gibson és fájdalmasan felszisszent. Hogart hörögve dugta a lányt, akinek a mellébe pár kisebb szálka is belefúródott a régi asztallapból ereket rajzolva kerek halmaira. A tempó fokozódott és Hogart már közel járt az élvezethez. A végén már légkalapácsként dugta a vergődő testet. Hatalmasat élvezett és meleg tejjel fröcskölte teli Angela fenekét.
– Ahhhh!

Alex már tíz perce küszködik a zárral. Nem boldogul. Régen sokkal könnyebben ment, de kijött a gyakorlatból. Vagy 5 éve nem volt már a Halandók világában és mindig megviselte az utazás. A zárnyitó készletét otthon felejtette a megszállt teste, amiért ugyan átkozódhatott, de sok értelme nem lett volna, hisz most csak magát okolhatja és munkaadóit.
Végül engedett a zár és kinyílt az ajtó. A pince lejáratában már hallotta is a gyötrődő lány nyögéseit és a két férfi hörgését. Lepillantva a lépcső tetejéről látta ahogy a két férfi közrefogja Angelát egyikük szopatta a gecitől ázott faszát még a másikuk hátulról baszta szerencsétlent.
Angela nem akarta elsietni, ezért halkan becsukta maga mögött az ajtót ér egy ideig figyelte a hármast. Hogart farka ismét megkeményedett Angela szájában, az arcát majd keresztül döfte a vékony, de hosszú szerszám. Gibson kivette a faszát és áttette a segglyukból a punciba. Hogart oldalra lépett és csak verte a farkát, nézte a párt, ahogy egymáséi lesznek. Alex ezt a pillanatot látta elérkezettnek. Levette az övét és óvatosan lemászott a lépcső tetejéről Hogart mellé, aki neki most háttal állt. Egy gyors mozdulattal az övet a nyakába dobta és megszorította a képzett hurkot. Hogart hanyatt esett és rángatózni kezdett. Gibson pedig csukott szemmel baszta Angelát, miközben a mellette álló Hogart gigája elroppant és ő csöndben megfulladt. Mikor elélvezett egy kéz kirántotta a nedves punciból és éles fájdalom hasított a lüktető farkába. Vér fröcskölt az ég felé Gibson pedig a lágyékát szorongatta. Üvölteni alig bírt, csak nyöszörgött. Térdre hullva látta, ahogy Alex két ujjal kihorgássza Angela vértől áztatott puncijából az ő lemetszett farkát, majd a földre bobja és rátapos. A faszból csak úgy fröcskölt a vér. A férfi a sokktól moccanni sem bírt, de valahol a beteg agya legmélyén mindig is erre vágyott. Csak azt sajnálta, hogy nem látja rendesen Alex formás idomait, mert a szemébe szökő könnyektől minden elhomályosult. Egy újabb suhanó hang és Gibson torka is kettényílt. A vér nem érte Alexet, de Angela fenekét kellőképpen összemaszatolta. Angela lihegett az asztalon. Alex pedig lenyalta horgas pengéről a vért.
– Én öltelek meg! – jelentette ki diadalmasan. Majd Angelára nézett és a hajánál fogva lehúzta az asztalról. Ő hagyta magát, akár egy rongybaba
– Üdvözöllek a halandók világában édes! – mosolygott és leejtette a földre a testet – had pihenjen – gondolta. Angela ismét elájult.