Fiúszerelem 2. rész

Ősszel elkezdtem a középiskolát, és kollégiumba kerültem.
Itt a legjobb barátom Zsolti lett, egy csodaszép arcú, karcsú, gyönyörű testű fiú, a haja, meg a pelyhedző bajusza koromfekete, hatalmas, szép szeme sötétbarna, a bőre cigányosan kreol, az alakja tökéletes, ő volt a legszebb fiú, akit valaha ismertem. Az első találkozásunk úgy történt, hogy amikor megérkeztem a kollégiumba, a gondnok közölte a szobabeosztást, mondta, hogy pakoljam le a holmimat, aztán máris mehetek a raktárba az ágyneműmért. A szobaajtóra kifüggesztett névsorban megtaláltam a nevemet, a másik három név ismeretlen volt. Annak örültem, hogy négyfős szobánk lesz, lepakoltam az egyik ágy mellé, és észrevettem, hogy rajtam kívül valaki más is megjött már, mert a holmija ott volt a szobában. Lementem az alagsori raktárba, a folyosón egy srác várakozott, és a lépteim zajára kíváncsian felém fordult. Amikor megláttam, hatalmasat dobbant a szívem, mert az ismeretlen fiú szépsége annyira lenyűgözött, hogy azonnal ellenállhatatlan vonzalmat éreztem iránta.
– Szia! Kövecses István vagyok – nyújtottam a kezemet. – Te is elsős vagy?
– Aha! Csá, engem Kőszegi Zsoltnak hívnak – fogott kezet velem. A meglepetéstől elakadt a szavam, mert ezt a nevet a mi szobánk névsorában láttam. Magamban fohászkodtam, hogy ne legyen a sok diák között még egy azonos nevű, és valóban szerencsém volt, mert a fiú, kezében a terjedelmes ágynemű-kupaccal, a mi emeletünkön szállt ki a liftből, és arra indult, amerre én. A szobánkhoz érve csodálkozva nézett rám, de amikor az ajtón lévő névsorra mutattam, kedvesen elmosolyodott.
– Mi jöttünk előbb, tehát először mi választhatunk helyet magunknak – mondtam Zsoltinak odabent. – Akarsz az ágyszomszédom lenni? – kérdeztem reménykedve, és örömöm nem ismert határt, amikor Zsolti igent mondott, a szobánkban ugyanis két-két ágy volt szorosan egymás mellett, közöttük meg a tanulóasztalok. Kiderült, hogy ő Békésből érkezett, én meg Csongrádból, így aztán félig-meddig földik is voltunk. Mivel mindketten távol laktunk, csak 4-6 hetente jártunk haza, ezért hétvégeken gyakran maradtunk kettesben, mikor a többi srác hazautazott. Ilyenkor nagyokat beszélgettünk, kiderült, hogy igen sok dologban egyformán gondolkodunk, és ahogy egyre jobban megismertük egymást, hamarosan igazi, mély barátság alakult ki közöttünk.