Tanítás után

A hetedik óra után gyorsan összepakoltam könyveimet és lesiettem a földszinti folyosóra. Befordultam, majd sebesen indultam az igazgató irodája felé. Mivel meglehetősen fáradt voltam, hamar túl akartam lenni az elbeszélgetésen, amit az igazgató, Géza ma reggel kért tőlem. – Biztos megint helyettesítenem kell holnap – gondoltam morcosan, miközben rövid kopogás után beléptem az irodába.

– Jó napot, Ilona – állt fel karosszékéből mosolyogva Géza, majd az íróasztalával szemben álló bőrfotelhez kísért. Leültem, ő pedig asztalát megkerülve kényelmesen elhelyezkedett.

– Hogy van mostanában. Régen találkoztunk. – Mondta somolyogva.

– Valóban, mostanában rohangálok csak az emeletek közt. – Feleltem, miközben azon gondolkodtam, hová akarhat kilyukadni.

– Nem, túl jó az órarendje, igaz? Sajnos, nem én állítottam össze.

– Tudom, persze, nem is azért mondtam, csak.

Ekkor vettem észre, hogy Géza nem az arcomat nézi beszéd közben, hanem csillogó szemekkel a lábamat bámulja. Idegesen lábat váltottam s egy fészkelődő mozdulatal megpróbáltam lejjebb húzni szoknyám szegélyét, de a fránya ruhadarab csak nem lett hosszabb. – A csuda vigyen el, Mari – átkoztam gondolatban kolléga – és barátnőmet, aki rábeszélt, hogy megvegyem a feszes fekete miniszoknyát. Noha szinte mindig rövid szoknyát vagy ruhát hordok, de bármennyire nem látszik, mégiscsak ötvenegy éves vagyok, ez a kis "szoknyazsebkendő" meg teljesen meztelenül hagyja a combomat. Huszonöt éves lányom, Nóra meg is jegyezte, hogy minél öregebb vagyok, annál rövidebb szoknyákat hordok. De hát mit tegyek, ez a divat, és így legalább fiatalabbnak érzem magam, és némileg a tananyag iránt nem igazán lelkesedő fiúdiákokat is kordában tudom tartani – ha nem is a táblát, de legalább a lábam figyelik.

Géza ekkor felált, megkerülte asztalát s a nagy vörös bőrfotel karfájára telepedett. – Tudja, hogy nagyon csinos – kérdezte kéjesen, mikörben egy hirtelen mozdulattal végigsimított combomon. A hirtelen érintéstől összerezzentem, de géza keze töretlen haladt felfelé, egészen harisnyakötőmig, mely alig pár centivel volt szoknyám szegélye felett.

– De Géza! – kiáltottam rá, dühösen felpattanva.