A kis "mindenfaló"

Ezt a kis történetet egy bohém fotós barátom mesélte. A sok kalandot megélt férfi legemlékezetesebb kalandjaként emlegette Dorinával való találkozását. Olyan unikumként, amely mély nyomot hagyott benne, s valószínű, hogy valamennyi hozzá hasonló beállítottságú – férfitársát lenyűgözné. Ebben bízva tárom az olvasó elé e történetet, remélve, hogy legtöbben örömmel fogadják:

Az asztalnál nyolc korombeli, s négy ifjabb férfi, továbbá két hölgy ült. A lelkes ismerkedésen hamar túlestünk, elfogyott néhány pohárka , még a jóféle furmintos flaskák is kiszáradtak, ám miután néhány bágyatag vicc ellenére a hangulat alapvetően leszállóágba került, ezért többen szedelőzködni kezdtek.

Dorina megjelenése élénk érdeklődést váltott ki. A harmincas évei derekán járó, szőke, csinos nő inkább egy érett kamaszlánynak tűnt, harsány köszönése, széles mozdulatai, bemutatkozása egyszeriben a társaság érdeklődésének középpontjába emelték személyét. Mohó falatozása, sziporkázó viccei kifejezetten feldobták a hangulatot, az újabb, párásan gyöngyöző borospalackok mindenkit maradásra, sőt produkcióra bírtak. András, az adomázó öregúr most nem nyújtotta történeteit, tréfái ültek. A mindenki szavába belekotyogó Piroska most csak figyelt, nem vihogott előre, s nem lőtte le a poénokat sem. A tiszteletes eltette büdös pipáját, s félrerakta hittérítő történeteit. Szóval jót tett nekünk ez a Dorina! Nevéhez méltó módon ajándék volt az elfáradt társaságnak.

Mit tagadjam, én is őt figyeltem. Nem az a hosszúcombú, dúskeblű, érzéki nő volt, aki a kedvenc típusom, s arca sem bűvölt el, de alakja, s persze az erotikus túlfűtöttség kisugárzása, félreérthetetlen megfogott.
Aztán egy fiatalember az asztalunkhoz jött, hozzáhajolt, súgtak – búgtak – nevetgéltek. Kicsit rosszul is esett ez a bizalmaskodás, s ezért, amikor az ifjú távozott – nem mintha bármi közöm is lenne hozzájuk – csípős nyelvvel jegyeztem meg:

– No, de kedves kisasszony! Azért ő több volt, mint testőr! – céloztam ezzel egy filmsikerre, meg az iménti, a kormánytagok védelméről szóló beszélgetésünkre.

Dorina kissé elpirult (mellesleg: ez is nagyon jól állt neki), rám emelte világoskék, tiszta szemeit, majd zavartan mondta:

– Igen, valóban több annál... – táskájában matatott, majd komótosan előhúzta igazolványát, belelapozott, s ismét szemem közé nézve folytatta: – Ha jól olvasom az írást, akkor az öcsém az illető.