Keleti Mese 2. rész

A fürdővíz kezdett kicsit kihűlni, az illóolaj már teljesen beitta magát a bőrébe, de a lány nem zavartatta magát: csak mesélt újra nővérének.
– A Második éjszaka... – kezdett bele, de nővére pofon csapta.
– Hogy képzelhettél ilyet? Te, a legutolsó kéjencnek sem kellesz már, ha nem vagy érintetlen! Te bolond! – sipította, és kirohant Hazare szobájából. – Örülj, hogy nem mondom el apánknak! – Kiáltotta vissza a dühtől eltorzult arccal az ajtóból, aztán végleg eltűnt.
Hazare hitetlenkedve érintette vizes ujjait az égő arcához. Legördült egy könnycsepp, s a kád szélére hajtotta fejét.
– Nem vagyok bolond, nővérkém... – szipogta, s behunyta gyönyörűen ívelt szemeit.

Vissza, vissza az emlékek közé! Akarja azt az érzést, akarja azt az éjszakát, újra, és újra, csak átélni... az emlékképek kirajzolódtak, s a lány már az egész történetet újrakezdte magában, mint az utóbbi napokban oly sokszor tette...
Aznap éjjel is ugyanaz az eunuch várt rá, a bordélyban pedig ugyanúgy az Úrnő.
– A kis fürdőbe menjen ma... – utasította Leila, s intett az eunuchnak, kísérje őt oda. A lány csak bólintott, s némán követte, de belül égette a vágy: mit talált ki ma éjszakára a nő, miért nem a kémlelőfolyosóra vitette? Akarta látni újra a titokzatos gyönyörű táncosnőt, akarta újra látni, hogyan őrjít meg, és hogyan von igába egy férfit.
A fürdőnek vastag fa ajtaja volt, s az eunuch kinyitotta, majd be is csukta a lány mögött. A fürdő a földbe volt süllyesztve, a víz felett párapamacsok lebegtek, a felszínén pedig rózsaszirmok alkottak összefüggő szőnyeget.

A vizet hirtelen egy felbukkanó fej törte át. Hazare felsikkantott, és rémülten ajkai elé emelte ujjait. Nem hitt a szemének: a táncosnő volt az, felismerte rögtön. A nő csak rámosolygott, s közben kecsesen elkezdett kilépdelni a lépcsőn, a meztelen testéből egyre több – és több részlet villant ki, s végül ott állt előtte, életnagyságban.
– Tehát téged kell tanítni... – mondta, s választ sem várva megcsókolta a lányt.
Hazare ruháin keresztül is érezte a nő kemény mellbimbóját, a feszes bőrén végigfutó cseppek izgató táncát, de mindezt a csók tette teljessé: az ajkai szétfeszültek, a nő nyelve lassan térképezte fel a hercegnő ajkát, aki behunyva szemét próbálta az ösztöneiből viszonozni a kutakodást, de jócskán alul maradt.

A táncosnő hirtelen hagyta abba a csókot, s csak rámosolygott a lányra.