Egy átlagos éjszaka

Szeptemberben rám tört egy érzés, ami már rég ki akart belőlem törni, de valami miatt nem lehetett... hogy szerelemre vágyom! Iszonyúan vágyom a rég átélt érzésre, annyira, hogy az már szinte fáj. Néha már azon kaptam magam, hogy már mindentől, és mindenkitől csak ezért könyörgök. Az égnek, a földnek, a fának, a virágnak, a szikláknak, mindenkinek.

Teltek a hetek, és láss csodát... úgy látszik, meghallgattattam. Szerelmes lettem. Nagyon szerelmes, egyik pillanatról a másikra. El se mertem hinni. Újra voltak boldog perceim, és örültem az életemnek. Csak elkövettem egy nagy hibát... azért elfelejtettem könyörögni, hogy ez a szerelem viszonozva is legyen, ugyanis ez a része nem jött össze. Most nem részletezem a dolgokat, a lényeg, hogy itt vagyok egyes egyedül, fáradtan, boldogtalanul, szerelem nélkül. Persze történt egy csomó más rossz is, ami miatt padlón vagyok, de be kell ismernem magamnak, ez a csalódás a legfájóbb. A napjaim most arról szólnak, hogy gyászolom azt, ami igazán sose volt az enyém, sose volt igaz, hallgatom a sok okos tanácsot, hogy mit kéne tennem, és próbálom túlélni azt, hogy megint fáj, nehezen megy, de állítólag az idő majd segít...

Tegnap éjjel ismét úgy sikerült csak elaludnom, hogy álomba-sírtam magam. Csak feküdtem... már könny se jött, és éreztem, hogy szép lassan elnyom a megváltó álom... Ám amint becsukódott a szemem, hirtelen ajtónyitást hallottam, lépteket, és hirtelen a szobámban termett... Először nem értettem, mi a frászt keres itt, mit akar, de izgalom töltött el... Nem szólt egy szót sem... odajött, leült az ágyra, megölelt. Abban a pillanatban nem érdekelt semmi... a távolban ugyan furakodtak a gondolatok, hogy tuti, hogy ez nem a valóság, de nem törődtem vele... csak öleltem, öleltem, ahogy csak az erőmből telt. Nem tudtam, miért van itt, mi a pontos oka, de nagyon hálás voltam. Aztán lazult a szoros ölelés, és ő letörölgette a könnyeimet. Szégyelltem, még sosem látott sírni, és azt akartam, hogy ez így is maradjon. Aztán csak néztük egymást, mélyen belenézett a szemembe, és engem ismét elfogott a szorongás... vajon mit lát benne... engem, vagy valaki mást?!