Tanár úr 4. rész - Két tűz között

Gyorsan teltek a hónapok. Egyre közeledett az érettségi, ami miatt feszült voltam.
Egyik nap, a kémiatanárunk rendkívül sokat késett – pedig mindig pontosan jön az óra kezdetekor. Mikor megérkezett legalább húsz perces késéssel, bejelentette, hogy terhes, és jövő héttől új kémiatanárt kapunk. Különösebben nem érdekelt a dolog addig, míg meg nem ismertem az új tanárnőt.
Hosszú szőke hajú, körülbelül huszonhat – huszonhét éves nő, frissen kapott diplomával, magas sarkú cipőben és kiskosztümben robogott be az osztályba, Balázs kíséretével. Csinos nő volt, ami tény az tény.

– Üdvözlöm önöket, a nevem P. Anna. Én fogom önöknek a kémiát tanítani, mivel Kiss tanárnő a jövő héttől nem lesz. – kezdte a bemutatkozást. A hangja kicsit rekedtes volt, mégis szexi. Végig nézett az osztályon, majd Balázshoz fordult, és kéjesen mosolyogva bólintott, hogy befejezte mondani valóját. Feltűnően bámulta Balázs testét. Balázs rám nézett, majd szemével intett, hogy csillapodjak, mivel látta rajtam, hogy majd szétvet az ideg, és már nem kell sok ahhoz, hogy beszóljak valamit.
– Remélem emberek, megfelel önöknek a tanárnő! Biztosak lehetnek benne, hogy ugyan olyan jól fog majd tanítani, mint Kiss tanárnő. – mondta Balázs, komoly osztályfőnökös stílusban, közben pedig rákacsintott Anna tanárnőre.
Itt betelt a pohár. Iszonyatosan féltékeny lettem, mégis fegyelmeztem magam, és a legkisebb jelét nem mutattam mérgemnek.

Este találkoztam Balázzsal a parkban. Már sötét volt. Kellemes tavaszi este. Leültünk egy padra, majd beszélgetni kezdtünk.
– Tetszik neked, igaz? – vontam kérdőre.
– Kicsoda?
– Hát az a szőke lotyó.
– Annára gondolsz? – nézett rám kérdően.
– Igen rá.
– Csinos nő, de nekem itt vagy te. – felelte halkan. Szinte suttogva.

Finoman megcsókoltam, majd kezem a nadrágjába csúsztattam, és markolászni kezdtem péniszét, ami pillanatok alatt keményre duzzadt.
– Ne mit csinálsz, itt megláthatnak! – szólt rám szigorú hangon.
– Nem jó, amit csinálok? – kérdeztem vissza.
– De, de ne itt, bárki megláthat!
– Ne viccelj, üres a park.
– Akkor is! Hagyd abba! – mondta, és eltolta kezem.

Felállt, majd fel-le járkált a pad előtt a fejét fogva. Néha rám, néha a földre nézett. Olyan volt, mint a kisgyerek, amikor valami rosszat tesz, és nem tudja, hogy mondja el az anyjának.
– Balázs... Baj van?