Tánc a kedvesemmel

... Elhagyjuk a nem kifejezetten fényuzo szobát, lesétálunk a lépcson és belépünk a bálterembe. Már szinte mindenki itt van aki számít. Én ugyan nem ismerek senkit, de a feleségem nagyon el van foglalva a köszöngetéssel. Mindenkinek bemutat, mire a férfiaktól megkapom hogy szerencsés vagyok, a noktol meg a kedvesem hallgathatja, hogy miért volt olyan buta, hogy elkötelezte magát. A szokásos. Azért van aki nem fuz ilyen "vicces" kommentárt a dologhoz. Elég vegyes társaság, változó életkorral. A svédasztal tálalva van, és mivel éhesek vagyunk, beszállunk a sáskarajként rázúduló tömegbe, hogy még valami ehetohöz is hozzájussunk. Magyar szokásra éppen annyi kaja van csak, ami (szukösen) ki van számolva ennyi emberre. Mindegy, ezt is megszokhatta már az ember, ha járt hasonló rendezvényen.
Alig van számomra ismeros arc. Ez a nejem munkahelyének a partija, aminek két apropója is akad. Az egyik hogy a cég most lett 10 éves, a másik hogy épp most sikerült valami nagyobb üzletet kötni, vagy talán el is adták a céget, nem tudom, de a fejesek elég boldogok voltak, olyannyira, hogy kibéreltek egy egész szállodát az ünneplésre. Jól hangzik, de azért korántsem ennyire fényuzo a valóság. Egyrészt ez egy kis kastélyszálló az Isten háta mögött, másrészt nem is fizethettek valami sokat, mert a kiszolgálás nem valami szívélyes... Megpróbálták ugyan kicsicsázni a báltermet, de nem tökéletes. Mégsincs okom kritizálni oket, mivel egyrészt minden kolléga elhozhatta a szuk családi kört, másrészt amennyire lehetett, hangulatossá tették. Zenekar ugyan nincs, de a terem azt hiszem kicsi is lenne hozzá. A hangcucc viszont egész minoségi, és a zene is elég jól el van találva, mind hangero, mind minoség terén. Amíg beszélgetünk, éppen hogy csak aláfest.

Végignézek az embereken. Felfedezek néhányat, akiket a feleségem már korábban bemutatott. Mindenki kicsípte magát. Ilyenkor rossz férfinak lenni. Frakkban vagy szmokingban feszíthet az ember, ami ebben a nyári fülledt éjszakában felettébb kellemetlen. Bezzeg a hölgyek... Az estélyi ruha noi divatja jóval kevésbé kötött, anyagmennyiség tekintetében is. Meg kell adni, ebben a melegben hagynak kilátási (illetve belátási, vaqy rálátási) lehetoséget... Kedvesem is kitett magáért, egy "szolíd" sötétkék ruha van rajta, hozzá illo cipoben, és a tolem kapott vékony arannyakláncában. Meg kell hagyni, neki sem lehet túlzottan melege... Idonként rá is kell néznem, ha nem akarom hogy ötnél többen udvaroljanak neki, vagy egyszeruen nekem kell beszélgetésbe elegyedni néhány hölggyel. Egybol megtalál. :) Nem mintha féltékenykedni szoktunk volna egymásra, inkább csak jó játék hergelni a másikat, ki hány megfeleloen ellentétes nemuvel tud elbeszélgetni ilyenkor. Persze mindketten tartjuk a távolságot, pont valahol a megfelelo határon, csak akkor van gond, ha az "alanyok" ezt nem veszik észre, vagy nem akarák tudomásul venni. Persze általában elég egy gyengéd kézfogás vagy puszi idejére egymás mellé kerülni, de volt már rá példa, hogy nem. Ez a társaság azonban kedves és inteligens emberekbol áll, akik többynire csak a mienkhez hasonló ártatlan szórakozást uzik.

Közben szépen megvacsorázunk. Kellemesen kell csalódnom, a hely ugyanis sokal kevésbé szép mint amilyennek elmondás alapján elsore tunik, de ha viszont a látottak szerint alkot valaki véleményt a konyháról, akkor kellemes meglepetésben lehet része. A legegyszerubb köret is tökéletesen van elkészítve, és bár a "megvadult" társaság kissé megcibálta a díszítést, a tálalás is gusztusos, és ami a legfontosabb: sehol egy folt, sehol egy jelentos karcolás az evoeszközökön! Gratulálok! A legjobb területre költötték a pénzt.

Felhangosodik a muzsika, lassan megnyílik a táncparkett. A zene ismét tökéletes. Mindenhonnan egyenletesen szól, a hangfalakat alig lehet felfedezni, és a minoség is jó. Ha lenne egy zenekar valahol és csak mímelnék a játékot, elhinném hogy ok játszanak. Egyre inkább az az érzésem, hogy az épület nem elhanyagolt, hanem patinás... A szobára gondolva kicsit ugyan vannak kételyeim, de a bál elotti futó pillantásokra visszagondolva ott is legalább tiszta volt minden.

Megpróbálom összeszedni a feleségem, de már felkérte valaki. Én sem tétlenkedek, elkapom egy csinos kolléganojét. Kellemes lágy ritmusok, egyre jobb hangulat. A következo szám szintén nem valami vad. Amolyan szalonzene, de kellemes, táncolható, bár nincs valami nagy tudásom ezen a téren. Inkább csak hallgatok a ritmusérzékemre, nézem hogy a többiek mit mozognak, és improvizálok. Már a hatodik szám megy, és még mindig nem "találtam meg" a feleségem. Sebaj, van kivel táncolni. Közben kezd változni a zene. Mire végre a kedvesem is "sorra kerül", már igencsak gyorsul a ritmus. Elokerül néhány régebbi könnyuzenei klasszikus is. Nem épp szigorúan vett báli zenék, de itt mindenki viszonylag fiatal, és miért ne... Van sikerem, biztos mert nem ismernek errefelé. Minden no "ki akar próbálni". Bánja a franc. :) Sok kedves mosoly, sok kellemes és idonként kevésbé kellemes forma, node a fonök feleségével is muszáj keringozni egyet...

Néhányan már ki is szédelegnek a bálterembol, hogy beszélgethessenek, vagy kifújják magukat. A bentmaradtakon egy lassú szám segít. Kedvesem simul hozzám. Nagyon jó végre érezni a testét, az illatát, megfogni a kezét, ilyen közel húzni magamhoz. MIndössze két szám "pihenot" hagy a "zenei szerkeszto", pedig gondoltam itt végre körülnézhetek ki kihez tartozik. Annyira jólesik viszont kedvesem lágy érintése, és a vele való könnyed tánc, hogy mire észbekapok, már ismét pereg a ritmus. Méghozzá valami latinos! Kedvesem egybol kapcsol. Amint meghallja az új zenét, kipördül a karjaimbol, és mint valami spanyol díva, határozott, kemény pillantást vet rám, és belekezd a táncba. Huh, nagyon jól csinálja. Érte nyúlok, de nem enged magához, kitáncol a karom alól. Elmosolyodok. Meglazítom a nyakkendomet, és én is felveszem a spanyolos stílust, dobbantok egyet, és mellé lépek. Nem vagyok valami nagy táncos, de azért sikerül nem nevetségessé tenni a mozdulatot. Úgyse nagyon figyel ránk senki. Kicsit furcsa a fehér ing (a frakkot levettem a melegben tánc elott) és a fekete nyakkendo a spanyol tánchoz, kedvesem kék ruhájáról nem is beszlélve, de a mozdulatok kárpótolják a formai hiányt. Ne is tudtam, hogy így tudja ropni. Közelebb jön, megpróbál simulni egy kicsit, de most meg én lépek el, sot el is taszítom magamtól. Ha harc, hát legyen harc...

Felveszem a ritmusát, megpróbálom követni a zenét, a mozgását. Soha nem tanultam spanyol táncot, foleg nem így, viszont egyre kevésé érdekel, mennyire vagyok nevetséges. Kedvesem nem mosolyog rajtam, csak ha épp nem érem el, mert kibújik egy merész mozdulattal. Viszont ha o akar hozzám érni, én szintén megugrom elole. Egszer csak nekiáll valami kollégájának táncolni, csak hogy engem hergeljen. Heh, szerencsére van itt egy elég rendes pár, akik veszik a lapot, amikor határozott mozdulattal "lekérem" a not. Nem sokáig élvezhetem a társaságát, feleségem észrevétlenül mögém lép, és maga felé fordít. Nade ezt nem illik egy szenyorítának... Na nembaj. :) Hagyom magam, de csak amíg hozzám nem simulna... Kipörgök elole, de aztán magam után húzom. Úgy tesz mintha engedné, egészen szorosan hozzámsimul, de mielott teljesen elkaphatnám, a fene tudja hogy már egy méterrel odébb van. Közben a zene is vált. Valami rocky. Hogy ez hogy kerül bele a repertoárba pont most azt nem tudom, de nem is gondolkozok rajta. Így legalább a kezét foghatom, nem is eresztem el. Rocky – zni legalább valamelyest tudok, legalábbis az alaplépéssel nincs gond, és néhány forgatás is megy. Vagyis menne, mert én magamhoz húznám a partnerem, de o szándékosan túlfordul, kibújik a kezem alatt, és csak mosolyog. De a vágyai erosebbek nála, kellek neki, hiába próbálja adni a kacér érinthetetlen "spanyol" not. Egyre többször érzem, ahogy mellei a karomon siklanak végig, testét hozzám simítja, vagy úgy lép el mellettem, hogy lábaink súrolják egymást. Most én térek ki. Eléggé bevadítom vele, feladja egy kicsit. O akar közleledni, de nem hagyom. Ugyanazzal a mosollyal térek ki elole, mint o az imént, de egyre nehezebben megy. Agyamból a vér kezd lejjebb szállni, és a zenén kívül kezd megtellni elmém a látványával, az érintésével és a vágyainkkal.

Nem is tudom már feflogni milyen stílus a következo szám. A ritmus még megvan, annyi biztos hogy gyors. Kedvesem kifelé vonszol a parkettrol, ellentmondást nem turoen visz el innen. Alig tudom felkapni a frakkom. Az is csoda hogy eszembe jut. Fel a szobába, kézenfogva, vágytól égo testtel. A sötét folyosón egy forró csók. Micsoda csók! Végre! Érzem a tüzes ajkakat. Kattan a zár, csak megtaláltam. Beesünk az ajtón. Feleségem cipoi egymás után landolnak a sarokban. Én is ledobom magamról, zoknistul. Kedvesem magához ránt, megcsókol, majd eltaszít.
– Táncoljunk! – mondja ellentmopndást nem turo hangon, és magához húz ismét. Ajkai újra csókra nyílnak, de nem éri el a számat. Mögé ugrom, és haját félredobva finoman a nyakába harapok. Váratlanul éri, de aztán kitördül a szorításomból. Utánakapok, de teljesen kiszabadul. Ismét mosolyog. Szinte újra hallom a spanyol ritmust. Visszamosolygok, és a kezemmel magam felé intem. Mintha dróton rángatnám, jön felém, megteszi azt a két lépést. Nem bír a vágyaival, de mégis játszik velem. Hagyom hogy magához öleljen, de ez csak álca. Egy mozdulattal lehúzom a hátán a zipzárt. Ijedtében kibújik alólam, de ettol csak majdnem leesik róla a ruha. Felháborodottan néz rám, hogy ilyen hamar "legyoztem". Támadásba lendül, de neki nehezebb dolga van az én öltözékemmel. Hagyom magam, had szenvedjen a gombokkal, viszont közben "ó borzalom" el kell viselnie, hogy megmarkolom a fenekét. Ahogy kezem becsúszik viharvert öltözékébe, megremeg, hozzám simul, és meg akar csókolni. Ismét nem hagyom magam. A homlokára kap egy puszit. Rámosolygok, de kiderül hogy rossz húzás volt, mert sértodötten abbahagyja a gombjaim bontogatását. Be kell látnom hogy hibáztam. Csókra nyújtom az ajkaimat, de amikor rávetné magát a hon áhított élvezetre kezét a gombjaimhoz irányítom, és tudatom vele, csak akkor kapja meg, ha folytatja. Két kézzel markolja meg a szegény inget, és egyetlen rántással letépi rólam, majd az ajkaimra tapad.

Egyszeruen nem bírom eltaszítani. Nem érdekel a tönkrement ing, az hogy legyozött, annyira csodálatos a heves, vágyakozó ölelése. Teste liheg, alig kap levegot, de azért magához szorít, kezei a nadrágommal babrálnak. "Na azt már nem, még nem! " mondom magamban, de mire cselekedni tudnék, már csúszik le rajtamaz összes nadrág. Nagyon felhergel vele, hártafeszítem a kezeit, és egy mozdulattal lecsúsztatom róla a ruháját Csakhogy amíg ujjaim az agyagba akadnak, kiugrik belole, és máris eltávolodik. Utánamennék, de majdnem hasraesek a nadrágomban. Ledobom magamról. Egy lépés, két lépés. Hiába menekül mosolyogva a sarokba, nincs egérút. Mindössze egy bugyi van rajt, meg a lánc. Az estélyi alá nem vett melltartót. Rajtam csak az ing, de azt is ledobom. Már csak ot látom magam elott. Magamhoz szorítom. Menekülni ptóbál, de nincs mese. A tönkretett ingért "cserébe" egy halk reccsenés kíséretében megszabadítom a bugyijától. Erosen magamhoz szorítom. Teste forró, ereiben lüktet a vér, mellén keresztül szívének gyors dobogását és feves légzését érzem. Karcsú teste a férfiasságomhoz szorul, ujjaim belemarkolnak fenekébe, ajkaink összetapadnak. Viszonozza a vad ölelésemet, körmeit a hátamba mélyeszti, az ajkamba harap, a lábam közé lép. Mozogni kezd, simogatja magát rajtam, hevesen, érzékien. Csodálatos érzés. Elönt a forróság, magával ragad a szenvedély. Arra gondolog, mennyire szeretem...

Feszes izmai lágy lassusággal mozgatják gyönyöru testét. Szemeit behunyja, mint valami elkapott préda vergodik az ölelésemben. Már szinte fáj ahogy a hátamba karmol, mégis élvezem. Gyengéd átveszi a hatalmat, nem vagyok képes sem megfékezni, sem irányítani a mozdulatait. Én is behunyom a szemem, és élvezem az ölelését. Mennyire szeretem! Hogy kívánom! Milyen elképeszto amit csinál! Viszonzom vágyakozó csókjait, elturöm a karmolását. Már nem egészen tudom ki is vergodik kinek a karmai közt... Érzem ahogy combomat forró nedvesség önti el, ahogy puha szirmai siklanak rajta. Arcomon tüzes lehellete suhan, testemen mellbimbói ugrálnak fel – alá, férfiasságom vergodo testéhez szorul.

Semmi kétség, én vagyok a zsákmány. Kedvesem meg csak táncol, egy vad és érzéki ritmusra, valami osi táncot, mely a csúcs felé viszi. A ritmus folyamatosan gyorsul, a kasztanyetták átmennek tam – tam dobba, és összevegyülnek a halk nyögdécseléssekkel. Micsoda "zene"! És micsoda befejezés! Egy hajk sikollyal megszunik a tánc, az ifjú "sámánasszony" még utoljára belémvágja a körmeit, és összerándul a karjaimban. Látványos eloadás, mégis alig veszem észre. Engem is magával ragadott az iménti szellemeket hívogató ütemes tánc, és én benne ragadtam. Lelkem a ritmusé maradt, és csak akkor tudatosul mi is történt, amikor megszunik a mozgás. Kinyitom a szemem. Egy mosolygó, lihego no áll elottem, aki a következo pillanatban kisiklik alólam. Ismét játzsani akar. Megint o akar nyerni! Nem hagyhatom! Utánavetem magam, de elhibázom. Sikerül ugyan az egyik ágyra taszítanom, de a jobb oldalára fordulva kitér. Összeszedem magam, és újra lecsapok a zsákmányra. Természetesen észreveszi, és megpróbál kitérni, a másik oldalára fordul, és hátramosolyog...

Illetve csak mosolyogna, de pont erre számítottam. Mögé kerülök, és kezemmel felemelem a lábát, és egy feltartóztathatatlan mozdulattal mélyen beléhatolok. Felsikolt, moccanni se bír. hátulról szorosan átölelem, egyik karomat átbújtatom alatta, és a mellét markolom meg, míg másikkal a hasát szorítom magamhoz. Meg se próbál szabadulni, tudja hogy reménytelen. Ahogy még erosebben felnyársalom, fejét hátraveti, szabad bal lábát felemeli, és csak liheg, amennyire a szorításom engedi. Hosszú ideig nem tudok mozdulni én sem. Mintha egész testemet venné körül az a szoros nedves, csodálatos forróság. Magamhoz ölelem az egész not, aki ezt a földöntúli érzést nyújtja nekem, a nyakát csókolgatom, és élvezem a mozdulatlanság végtelenségét, az egyesülés minden csodáját. Bárcsak örökké tartana ez a pillanat...

Kicsit engedek a szorításból, bal kezemet becsúztatom a combjai közé, és simogatom, miközben finoman mozogni kezdek a csodás barlangban. Kedvesem is megkönnyebbül, és teljesen átadja magát nekem. Izmai elernyednek, teljesen megnyílik elottem, nyakát újabb csókokra nyújtja, mellét a kezembe adja, kelyhe szorosan rásimul a legérzékenyebb testrészemre, mely lassan mozog benne. A zene ismét szólni kezd a fejemben, de eloször csak halk vonósokként, ahogy az élvezetünk hangjai adják a kétszólamú éneket hozzá. Ahogy gyorsul a mozgás, feléled a teljes zenekar, a cselló, a nagybogo, a hárfa, a cintányér és végül az üstdob is. A halk nyögések és a gyors lélegzetünk, ritmusos, gyorsuló mzgásunk röpít minket egyre messzebbre a reális világtól, hogy egy pillanatra átélhessük a teljes örömöt. Már nem veszek tudomást semmirol, csak ölelem, simogatom, csókolom és a magamévá teszem ezt a csodálatos testet. Nagyon szeretem ezt a not... Már peregnek a dobok, szólnak a harsonák...

Hatalmas élvezet önt el. Vége. A zene elhalkul, minden elcsöndesedik. Lágyan simogatom a ziháló karcsú, forró testet, és lassan elalszom vele együtt...