Útszéli ribanc

Büdös, mocskos, útszéli, riherongy kurvák! Meg kell állnom egynél, mert felrobbanok!
Ez járt a férfi fejében, dörömbölt, zakatolt, nem hagyta nyugton. Képek peregtek szemei előtt, térdeplő, mocskos, büdös szajháké, akik szopták méretes farkát. Pucsító, terpeszben álló, motorházon fekvő ribik, ahogy markolja a seggüket, és csak tolja nekik, miközben az orrában ott van az a jellegzetes áporodott, semmihez sem hasonlítható kurvaillat. Az a fajta szag, amit csak a mosdatlan, útszéli lányok árasztanak, a tisztálkodás nélkül lezavart néhány menet szaga ez, összekeveredve az illatosított óvszerek, sperma és izzadság groteszk parfümjében.

Nem tehetett róla, semmi sem tudta úgy felhúzni, bepörgetni, mint az út mellett álló kurvák. Próbálkozott már a rendes, lakáson dolgozó kurtizánokkal is, de azok valahogy nem hozták tűzbe. Hiába voltak gyönyörűek, szépek, kívánatosak, tiszták, egyszerűen nem gerjedt be rájuk. Tiszta szaguk volt, tusfürdő és parfüm illata lengte körbe őket, tiszta ágy, tiszta lepedő, túl steril volt minden.

– Ne fürgyél le! – mosolyodott el magában, mikor a jól ismert szlogen az eszébe jutott.
Igenis meg tudta érteni az ilyen embert. Tényleg nincs a tiszta nőnek semmilyen íze. Egy frissen mosott puncinak egyszerűen műanyag íze volt számára, de egy jó szaftos, napon izzadt luvnyának, annak mennyei, pompás, fenséges illata, bukéja, aromája van.

Ágaskodó farkát megigazította, megkeményedett, ahogy az emlékek felidéződtek. Érezte, hogy sürgősen fel kell szednie egy útszélit, mert feltüzelt teste követelte a jussát. Csak fél szemmel figyelte a forgalmat, lassabban hajtott, nehogy elmulassza az első lányt. Kigombolta nadrágját, lehúzta a cippzárt, és kőkemény farkát kezdte masszírozni. Lassan húzta rajta végig kezét, megszorítva, jó erősen, fel-le. Egy kicsit engedett a szorítás a fejében, és farka sem akarta szétszakítani nadrágját. Hajtotta a vére, nem tudott mit tenni ellene.

Hamarosan meglátott egy gyöngyszemet. Kicsi volt, kb. 150 centi, fekete hajú, és bikiniben volt. Gyorsan eltakarta ágaskodó vesszőjét ingével, lehúzódott, az ablakot leengedte, és várta, hogy a kis mocsok behajoljon. Csúnya volt, borzalmasan csúnya. Fiatal arcát kancsal szeme csúfította el, bár nem javított az összképen foghíjas vigyora sem. Mellei lógtak, ahogy behajolt az ablakon, és közben megütötte az orrát az ismerős, mosdatlan, vágykeltő szag.
– Mennyi? – kérdezte röviden, némi durvasággal a hangjában.