Pár csepp érzés

Minden csepp víz forrón és simogatóan gurult végig a hátamon. Mintha ezernyi kicsi masszírozó ujj rendezetlen táncát láttam volna a bőrömön. Érzékek forró játéka, melyek perceket tán órákat tarthattak, az időérzékem teljesen elvezett. Csak arra koncentráltam, ami kikapcsol, ami elvonja a figyelmem a tényről, hogy ismét fáj minden tagom, hogy nem bírom azt, amit magamnak terveztem el, a testem a maximális feletti terhelést szenvedte, és most megérdemelte a kényeztetést, hogy visszanyerje azt az energiát, amit kicsavartam belőle. A levegő már fullasztóan párás, és meleg lett.

De most nem érdekelt, mert szauna híján csak a gőzfürdő eme kezdetlege formája maradt, egy olyan helyen, ami nélkülöz minden luxust, minden extrát. A vakolat már potyogott, a csempébe ezer éve belefaragott szívecske virított, két semmit mondó monogrammal. Az egész inkább egy lerobbant szocreál épületre emlékeztetett, egyáltalán nem jutott volna eszembe, hogy az iskolám már a rendszerváltás szüleménye, és ebből kifolyólag modernnek és szépnek kéne lennie. Talán pont ebben volt a varázsa, hogy nem volt tökéletes, mi tettük azzá, az érzésekkel, a cselekedetekkel, a gondolatainkkal. Fiatalok voltunk és szabadok, erkölcsösek és erkölcstelenek, vadak és érzékiek, okosak és buták, szépek és olykor rém csúnyák. Nem az iskola határozott meg minket, mi határoztuk meg az iskolát. És most itt álltam ebben az ódonnak ható zuhanyzóban, én, aki végzős lettem, akire felnéztek az alsóbb tagozatokban. Itt álltam egyedül a gondolataimmal és az érzésekkel, amiket magamnak okoztam, mert csak én tudtam mi is hiányzott nekem igazán.

A kényeztetés, amit magamnak okoztam ráterelte a gondolataimat, arra, akit nem kaphattam meg, aki mindig szendén mosolyogott rám, ha látott, róla az érett nőről, aki bár sokkal nem, de annyival pont idősebb nálam, hogy a tanárnőm lehessen. Nem tehettem semmit, nagyon kívántam, minden porcikáját, minden gesztusa, minden mozdulata hatott rám, és felkeltette a figyelmemet. Behunyt szemmel képzelegtem a pillanatról, hogy a cseppek helyett az ő keze simítja végig a hátam, az ő forrósága tompítja a fájdalmaim. Kinyújtott kezeimet a csempének feszítve hajtottam le a fejem, és hagytam, hogy a forró víz elmossa ezt a képzelgésem.