Az első fenyítés 7-8-9. rész

7. VESSZŐCSAPÁSOK

– Ha tovább fogsz ütni Omar, azt hiszem én sikoltozni fogok! – figyelmeztetett rémült daccal a lány, mintha ezzel bármit is elérhetne nálam. – Nagyon fáj a fenekem, azért!
– Inkább a kimetszést választod, minthogy fegyelmezetten megálld ezt a kis vesszőzést? – érdeklődtem őszinte együttérzéssel, megsuhogtatva a pálcát remegő sejhaja fölött.
– Nem, dehogy! Csak mondtam...!
Pillantásom ekkor véletlenül a padlón heverő fehérneműjére csúszott, ami szokatlan ötletet adott a probléma megoldására. Nem szeretném, ha túl hangosan sikítozna és kiabálna Clara a vesszőzés közben. Sértené a fülemet és zavarna a koncentrálásban. Ráadásul kiszűrődhet a falakon túlra, a mindig éberen figyelő szomszédok házáig.
– Jó! Akkor tudod mit? Szerintem meg nem fogsz sikoltozni kedvesem! – döntöttem el lakonikusan, s felemeltem a földről a csipkés ruhadarabokat. A bugyira volt szükségem, a melltartót a székre dobtam.
Volt a raktárban az ajtó mellett egy fogas, rajta egy sárga kendővel, amit homokvihar idején tekerhet az arca elé az ember, ha el kell hagynia valamiért a házat. Ezt most a vállamra terítettem és odaléptem a fejéhez, kezemben a csomóba gyűrt selyembugyival.
– Emeld föl a fejed! Nyisd ki a szád! Úgy...! – azzal a szájába tömtem a saját fehérneműjét. Láthatóan meglepődött rajta, és ki akarta köpni, de megmarkoltam az állát, másik kezemmel odahúzva a sálat.
– Mmhhuuhhmm...?!
– Nehogy kiköpd! Harapj rá nyugodtan és csukd be a szád!
engedelmeskedett, én pedig átkötöttem a kendőt, szorosan betakarva vele az orra alatti területet, hogy az a bugyi ott is maradjon, ahol lennie kell. Most nem volt kedvem átmenni az istállóba, hogy hozzak egy zablát a számára. Az különben is a tevék szájához van méretezve.
– Ez az, most már csendben maradsz! Csak a nyögéseidet akarom hallani, világos?
– Mhhmm! – pislogott rám gyilkos tekintettel, aztán bágyadtan leeresztette fejét.
– Inkább örülj neki, hogy nem egy fadarabot erőltetek a fogaid közé! Remélem tiszta a bugyid kislányom...! – a gúnyos megjegyzés úgy hatott rá, mintha ostorral verném. amennyire csak tudtam, ő pedig kénytelen volt alázatosan tűrni az egészet. És ha minden jól megy, élete hátralévő részében így fog tűrni továbbra is, csöndben és fegyelmezetten. Mert velem egy nő sem babrálhat ki, vagy ne legyen a nevem Omar Said!