Tanár úr 3. rész

Egy hónap telt el a legutóbbi kalandunk óta. Az iskolában teljesen közömbösen viselkedett velem, mintha soha semmi közünk nem lett volna egymáshoz. Egyszerűen átnézett rajtam. Nem mosolygott vissza, ha rákacsintottam, vagy ha flörtöltem vele. Bántott a dolog, de túl büszke voltam ahhoz, hogy megtegyem az első lépést. Már-már kezdtem beletörődni a dologba, hogy ennyi volt, de aztán Balázs leszólított a kávéautomatánál.
– Ne igyon sok kávét, az tönkre teszi a szervezetét. – mondta mosolyogva.
– Mióta törődik maga, az én egészségemmel?! Maga felől fel is fordulhatnék! – reagáltam dacosan.

A csengő éles hangja hallatszott. Becsöngettek. Indultam volna a termem felé, de Balázs megragadta a karom.
– Hé, várjon, beszélni akarok magával!
– Nekem nincsen miről beszélnem veled! – téptem ki magam a karjából.
Erre több diáktársam is felkapta a fejét. Nagy léptekkel siettem a teremhez, mikor az egyik srác, aki régebben csapta a szelet nekem hirtelen mellettem termett. Tipikus stréber gyerek, az a spicli fajta, aki mindenbe beleüti az orrát.
– Te letegezted a tanár urat? – kérdezte kerek szemekkel.
– Le. – feletem röviden.
– De...
– Figyelj, kopj le, jó? Köszike! – ráztam le, majd dobtam egy jobbos a női mosdóba. A sírógörcs kerülgetett, hát gyorsan megmostam az arcom hideg vízbe, majd indultam tovább.
Nagy nehezen sikerült bejutni az órára, öt perces késéssel.
Kopogás nélkül berontottam, majd leültem a helyemre.
– Maga meg hol kóborolt? – kérdezte a tanárnő.
– Magánügy.
– Tessék, meg ismételné, amit mondott?!
– Semmi... – feleltem lehajtott fejjel.
– Reméltem is!

Lassan ment az idő. A tanárnő pedig egyre beleélősebben magyarázta az anyagot. Csak Balázsra tudtam gondolni. Elő kotortam telefonom a zsebemből, és írtam neki egy sms-t, hogy öt perc múlva találkozzunk a kávéautomatánál. Nem kellett sokat várnom a beleegyező válaszra.
Jelentkezni kezdtem, a tanárnő felszólított.
– Mondja!
– Elnézést, rosszul vagyok, kiengedne a mosdóba, kérem?
– Hát ha tényleg rosszul van, akkor menjen!
Felálltam, és szaladtam az automatához. Balázs már ott volt.
– Mi volt ez a hiszti a szünetben? – kérdezte.
– Egy hónapig jó formán nem is beszélünk, csak a hivatalos dolgokról, most meg elkezdesz itt aggódni az egészségemért.
– Csak időt akartam neked adni, hogy feldolgozd a történteket.