Az élvezet ára

1. AZ ÉJSZAKAI BETÖRŐ

Valószínűleg azért nem tudtam elaludni ezen az estén, mert egész délelőtt ki sem másztam az ágyból. Merő lustaságból döntöttem így, ráadásul a délutánom is elég lazán telt, jobbára a birtok rutinszerű körbejárásával. Este, vacsora után nézni próbáltam a tévét, de semmi érdekeset nem találtam a tucatnyi csatorna . Ezért inkább levettem egy könyvet a polcról.
Éjfél előtt nemsokkal fejeztem be az olvasást, s oltottam le az ágyam melletti lámpát. Utána csak feküdtem lehunyt szemmel, hallgatva a nyitott ablakon túl susogó tölgyfák lombjainak neszét, meg a távoli a völgyből. Fülledt nyári éjszaka volt, a kitárt ablaktáblák között moccanatlan lógott a vékony fehér csipkefüggöny. Fejemben kósza gondolatok kergetőztek, jobbára az elmúlt napok eseményei körül, olyan frissességgel, mintha sosem akarnának lecsillapodni.
Teltek a percek, aztán valami szokatlan , majd halk robajra nyitottam ki a szemem, s fordultam az ablak felé. Mintha felborult volna egy vödör valahol a közelben. Ez nyomban magára vonta a figyelmemet, mivel legjobb tudomásom szerint ma este egyedül vagyok a kastélyban. A négy fős személyzet nyolc órakor hazament Aurignac-ba, a feleségem pedig délután Mont-de-Marsan-ba utazott a szüleihez és csak holnap estére ígérte jöttét.
Először azt hittem kintről, az udvarról, netán a melléképületek felől jött a zaj. Talán egy vagy macska garázdálkodik a kút környékén, s lökte fel a vizesvödröt. De aztán rájöttem, hogy idebent történt valami, a házban. A hirtelen felismeréstől égnek meredt a szőr a karomon, s borzongva ültem fel a sötétben.
Nem vagyok babonás ember, ezért nem szoktam mindjárt kísértetre, kóborló szellemre gondolni, ha szokatlan neszek verik fel a vidéki kastélyunk békés csendjét. Mivel tudtam, hogy elvileg senki sem lehet a tizenhat szobás, két szintes épületben rajtam kívül, ezért magától adódott a következtetés, hogy betörő jár a házamban. A feleségem már az esküvőnk óta mondogatja, hogy felszereltethetnék legalább a földszinti ablakokra rácsot, meg egy riasztóberendezést, de idáig sajnáltam rá a pénzt. A kastélyunk messze esik a főúttól, és mintegy öt kilométerre vagyunk a legközelebbi településtől, Aurignac-tól, a Saint-Gaudens-be vezető út mellett. Nemigen jár errefelé senki, akitől félteni kellene a festményeimet, porcelán vázáimat. A turisták inkább Lascaux-t látogatják, az ottani barlangrajzok miatt, más nevezetesség nincs Gascogne-nak ezen a részén.
Lelkemben lassan gyökeret vert a gyanakvás, és miközben feszülten füleltem, hátha megismétlődik az iménti zaj, elmémben sorra vettem az egyéb lehetőségeket. Mindent összevetve az tűnt a legvalószínűbbnek, hogy valaki behatolt az egyik földszinti szobába. Talán az egyik cseléd jött vissza valamiért?
A kastélyon szinte megült a csend, sejtelmes burokba zárva ódon falait. Úgy éreztem, körbe kellene járnom az épületet és ellenőrizni az ajtókat, ablakokat. Vettem egy mély lélegzetet, ledobva magamról a vékony takarót és felálltam. Nyáron csak egy alsónadrágban szoktam aludni, ezért most magamra borítottam a sarokban álló székről felkapott fürdőköpenyemet, gyorsan összekötve az övét és bebújtam a papucsomba. Odakintről szerencsére elég holdfény szivárgott be, így mindent láttam a lámpa felkapcsolása nélkül is. Odaléptem az ablakhoz, rövid pillantást vetve az üres udvarra és a felhőtlen égbolt csillagai között tündöklő ezüstös holdtányérra. A szemközti fák susogó lombjai közül ráláthattam a völgyre, ahol csupán távoli fénypontok csoportja volt a falu.
A pisztolyom a sarokban álló íróasztalom legalsó fiókjában hevert, mellette három töltött tárral. Egy 19 milliméteres Beretta, szükség esetére. A kékítettacél-szán megcsillant az éjszakában, miközben megtöltöttem a stukkert, s a rend kedvéért nyomban kibiztosítottam. Hűvösen simult tenyerembe az egy kilós fegyver fekete markolata, megnyugtatva felborzolódott idegeimet. Tíz évvel ezelőtt törzsőrmester voltam a hadseregben, szóval nem ijedek meg az árnyékomtól.
Úgy döntöttem, halkan végigjárom az egész épületet és mindenhová benézek. Ha van itt valaki rajtam kívül, azt fülön fogom csípni. Ha meg nincs, legfeljebb iszom egy pohár vizet a konyhában és ismét nyugovóra térek.
A kétszárnyú ajtóhoz léptem, óvatosan nyomva le vaskos kilincsét. Az emeleti folyosón teljes volt a sötétség, csak a balra található lépcső ablakain szűrődött be némi derengés a Hold hideg fényéből. A zaj úgy tűnik lentről jött és azóta nem ismétlődött meg. Ez persze semmit sem jelent, mert elég nagy az épület és a vastag szőnyegek elnyelik az óvatos léptek neszét. Az ajtókat és ablakokat több helyen nyitva hagytam, miután a személyzet elment, hogy az egész napos hőség után kiszellőzhessen a ház. Ilyenkor augusztusban állandó kánikula uralja Dél-Franciaországot, különösen itt, a Pireneusok északi lejtőinél, távol az óceántól.
Előre szegezett pisztollyal siettem a lépcsőhöz, igyekezvén hangtalanul mozogni. A fa lépcsőfokok nyikorgását szinte csak én hallottam, annyira letompította őket a futószőnyeg, s máris ott álltam a hallban. A bal oldali falnál álló ingaóra ütemesen kattogva mutatta az időt. Alig tudtam kivenni a homályban a mutatóit, ezért közelebb léptem hozzá. Fél egy lesz öt perc múlva. És ekkor meghallottam a motozást. Mintha valaki húzgálná a fiókokat a bal oldali első dolgozószobában. Az én szobámban, ahol az üzleti papírjaimat tartom!
Most már biztos voltam benne, hogy betörő vagy betörők tartózkodnak a kastélyban. Telefonon ugyan segítséget hívhatnék, mert a faluban van csendőrörs, de akkor könnyen lehet, hogy meglépnek a tettesek a holmijaimmal. Azt pedig nem tűrhetem. Még ha azonnal elindulnak is a csendőrök, legalább tíz percbe telik, amíg ideér a járőrkocsijuk. Úgyhogy muszáj lesz önállóan elkapnom a tolvajt.
Pillanatnyi habozás és a helyzet mérlegelése után az ajtóhoz osontam, próbálván fülelni a kihallatszó neszekre. Most viszont semmit sem hallottam és ez idegesített. Csak nem léptek meg máris a zsákmányukkal?
Vettem két mély lélegzetet, erősen megmarkolva a stukkeromat és bal kezem a kilincsre helyeztem. Tisztára, mint egy krimi a tévében! – jutott eszembe a kósza gondolat, s ettől olyan éber lettem, mint talán még soha az életben.
Hirtelen belöktem az ajtót, beugrottam és felkapcsoltam a villanyt.
– Fel a kezekkel! – ordítottam el magam nyomban, amint megláttam az íróasztalom mögött kutakodó sötét alakot.
Mindkettőnket elvakított néhány másodpercre az erős villanyfény, de engem legalább nem ért meglepetésként. Körbe sandítva gyorsan megállapítottam, csak egy valaki van a szobában. Az illető rémülten felkapta fejét, kiejtve kezéből néhány papírlapot. Egy tetőtől talpig fekete ruhába öltözött, a fején fekete sísapkát viselő fickó állt velem szemben, s bámult egyenesen a pisztolyom csövébe. Ráfogtam a stukkert, s nyomban oldalra léptem, nehogy a folyosó irányából bárki meglephessen. Olyan csak egy amatőrrel fordulhat elő, hogy hagyja magát hátulról leütni!
– Most megvagy! Elkaptalak! Tedd föl a kezedet! – parancsoltam valamivel halkabban, igyekezvén közben alaposabban is felmérni a helyiséget.
A dolgozószobámban csak egy nagy, súlyos íróasztal található, három vörös bársonyhuzatú székkel, meg több könyvespolc és két olcsóbb festmény az ajtó melletti falon. Az ablakok persze nyitva voltak, a tettes kivágta a szúnyoghálót és azon át hatolt be, a hátsó udvar felől. Mellette ott hevert a zsákja, homlokán apró tolvajlámpa világított. Jól tettem, hogy lejöttem körülnézni, méghozzá fegyverrel a kézben. A rablónál is volt pisztoly, szintén egy PT92-es Beretta, csak éppen ott hevert mellette az asztalon.
Nagyjából egyszerre esett a tekintetünk a stukkerra, melynek csöve az ajtóra, azaz énfelém irányult. A tettes egyáltalán nem igyekezett engedelmeskedni a parancsomnak, és nem emelte égnek a karjait. Ehelyett arra készült, s ezt pontosan láttam rajta, hogy megragadja fegyverét.
– Megállj! – kiáltottam rá, fenyegetően megcélozva a fickó fejét. – Nehogy eszedbe jusson! Hátrálj a falhoz és emeld magasra a kezed! Különben úgy keresztül lőlek, mint egy !
Nem kellett elszánt arcot vágnom ahhoz, hogy lássa rajtam, megteszem amit ígérek. A betörő halk sóhajtással emelte fel vékony kezeit, s lépdelt az ablak mellé. Óvatosan közelebb oldalaztam hozzá, ezúttal a testére célozva. Az agyam közben vadul járt, hogy ebben a helyzetben mi legyen a következő lépésem. Lehetnek társai is az épületben vagy odakint, tehát mielőbb ártalmatlanná kell tennem a fickót, hogy nyugodtan értesíthessem a csendőrséget.
Odébb rúgtam az asztal mellett heverő fekete zsákját, aminek száját zsinórral kötötte össze. Ez adta az ötletet, mert a katonaságnál többek között azt is megtanultam, hogyan kell szabályosan lefegyverezni a foglyul ejtett ellenséget.
A símaszkos pasas körülbelül százhetvenöt centi magas lehetett és vékony testalkatú. Sokzsebes, fekete, ujjatlan mellényt viselt, alatta könnyű fekete inggel, s testre simuló fekete nadrágot. Tipikus betörőruházat. Még a cipője és a zoknija is fekete volt, a kezén pedig vékony fekete bőrkesztyűt viselt. Valószínűleg profi betörő és mindenre el van szánva, jó lesz tehát vigyáznom vele.
– Nem szeretem, ha a holmijaim között turkálnak. – mondtam összevont szemöldökkel. Ekkor már csak egy méterre voltam a fickótól, a Berettám csöve egyenesen a mellének irányult.
– Ne próbálkozz semmivel! Szép lassan fordulj meg és támaszkodj a kezeddel a falhoz!
A betörő nem szólt semmit, de nagyon villogtak a szemei a símaszk résén át. Engedelmeskedett nekem, mire a háta mögé léptem.
– Terpeszbe a lábakat! – akartam utasítani, hogy ne tudjon semmi hirtelen mozdulatot tenni, miközben leoldom a zsákjáról a zsinórt, amivel majd hátraköthetem a karját. Erre hirtelen lebukott, s jobb felé kipördülve a pisztolyom útjából, sarkon fordult. Elképesztően gyorsan csinálta, kiáltani sem maradt időm vagy hátra ugrani, s máris gyomorszájon vágott az öklével, egyben félrelökve a fegyvert tartó kezemet.
Nem lőttem a falba, mert addigra könnyelműen levettem az ujjam a ravaszról, nehogy véletlenül süljön el. Nem vagyok vérengző alkat, s nem szerettem volna, ha valami baleset történik. Egy fegyver veszélyes jószág, tudom tapasztalatból.
Ellenfelem ütése elég erős volt ahhoz, hogy összerogyjak, s közben eszembe villant, most komoly hibát követtem el. Nem lett volna szabad olyan közel mennem hozzá. A hadseregben azt tanultuk, hogy egy ilyen gyomorszájra mért ütést a nyakra vagy arcra mért csapásnak kell követnie, ezért ösztönösen, a belém nevelt reflexeknek engedelmeskedve emeltem fel a karjaim, hogy védjem magam, mielőtt a támadóm leütne és megnyerné ma éjszakára a meccset.
Az utolsó pillanatban sikerült megállítanom a következő csapását, miközben nekem rontott, hogy hanyatt döntsön, teljes testsúlyát beleadva a rohamba. Meglepően harcias ellenfél volt, de nem tudott kibillenteni az egyensúlyomból, mivel azonnal térdre buktam, hogy alacsonyabban legyen a súlypontom.
Az egész verekedés nem tartott tovább öt másodpercnél, ami alatt megállítottam a támadását, mértem két kemény ütést a karjára, és a fejére, hogy magas hangon feljajdult, majd kibillentettem az egyensúlyából és a földre löktem. Éreztem közben, hogy lényegesen erősebb vagyok nála, s ez a felismerés megnyugtatott.
– Az anyád...! – kiáltottam dühösen, majd rátérdeltem az ágyékára és a mellének szegeztem a pisztolyomat.
– Megállj! Még egy ilyen húzás és kinyírlak! – azzal meglendítettem a kezem és adtam neki két kisebb balegyenest, hogy nagyobb nyomatéka legyen a szavaimnak. Ellenfelem ettől nyögve kiterült a szőnyegen és csendben maradt. Láthatóan feladta az egyenlőtlen küzdelmet.
– Ez nagy ostobaság volt fiam! Add meg magad, különben kiverem az összes fogadat!
A betörő védekezőn maga elé tartotta kezeit, mutatva, hogy vége az ellenállásának. Nem volt igazán kemény ellenfél nekem.
– Remek! Akkor most fordulj hasra! Kezeket a tarkóra és szét a lábakat!
Engedelmeskedett, én pedig keményen a hátába nyomtam a stukkerom csövét, nehogy megint eszébe jusson valami butaságot csinálni és betérdeltem a combjai közé. Aztán nekiláttam megmotozni a fickót.
A mellényzsebében találtam egy bicskát, harapófogót, kulcsokat és egy szürke zsebkendőt. Ezeket sorra az asztalra dobtam, enyhén lihegve közben az izgalomtól és az iménti kis testedzéstől. Évek óta nem pofozkodtam senkivel, ezért most örültem a könnyű győzelemnek. Jó érzés tudni, hogy nem puhultam még el az unalmas civil életben. A fickó nadrágját csak futólag tapogattam végig, mert láthatóan túl szűk volt ahhoz, hogy bármit is el lehessen rejteni benne. Azt mindenesetre észrevettem, hogy a pasasnak nőiesen kerek feneke van, de nem volt időm ezen elgondolkodni.
– Mindjárt hátrakötöm a karjaid. Ne próbálj ellenállni, mert belelövök a combodba! – figyelmeztettem a foglyomat. Ezt követően odahúztam magamhoz a zsákját és leszedtem róla a zsinórt. Elég hosszúnak látszott ahhoz, hogy rendesen összeköthessem a csuklóit.
Határozott mozdulattal csavartam hátra a két karját, mire megint feljajdult, de nem állt ellen. A Berettát közben kénytelen voltam a szőnyegre helyezni, ezért előtte felpillantottam az ajtó felé, nehogy meglepjenek. Üres volt a folyosó. Talán egyedül jött a fickó vagy a társa nem hallotta meg a dulakodás zaját.
Összekötni a foglyom csuklóit csupán másodpercek műve volt, s máris jobban éreztem magam. Ezzel megvolnánk!
– Úgy! Mindjárt hívom a csendőrséget! Te addig heveréssz csak itt a padlón!
Hirtelen ötlettől vezérelve megragadtam a lábszárát és kibontottam a cipőfűzőit. Ezeket is összekötöttem, hogy ne tudjon olyan könnyen felállni. Közben ismét azon járt az agyam, mi legyen a következő teendőm. Sikeresen elfogtam egy betörőt, most utána kellene néznem, vannak-e társai idebent vagy kint az udvaron, netán áll-e idegen kocsi a bekötőúton valahol. Aztán fel kellene hívni a csendőrséget Aurignac-ban, és megnézni, mit pakolt össze magának a tettes. Ha minden jól megy, ma éjjel egy darabig még nem fogok tudni nyugovóra térni.
Végre feltűnt, hogy a fickó mindezidáig nem szólt egyetlen szót sem, csak nyögött és sóhajtozott a földön. Talán túl nagy pofont adtam neki és tőle. Mindenesetre jó volna tudnom, kit sodort a bűn útjára a balsorsa. Ezért odatérdeltem a fejéhez, s határozott mozdulattal letéptem róla a tolvajlámpát, meg a sísapkát.
Hosszú, göndör fekete hajfürtök omlottak szét a mozdulat nyomán, betakarva az arcot. Aztán lassan oldalra fordította a fejét, én pedig majd a földre ültem meglepetésemben. A betörő egy nő volt, méghozzá nem is akárki, hanem egy régi kedves ismerősöm.
– Amélie! – kiáltottam fel önkéntelenül, mire ő dühösen rám pillantott, felszegett fejjel. A szája sarkából szivárgott a vér a tőlem kapott balegyenesek nyomán.
– Igen. – nyögte kelletlenül. – Ez brutális volt, Jacques!

2. ALKUDOZÁS

Vannak az életben pillanatok, amikre örökre emlékezni fogok. Az egyik ilyen volt ez a mostani, ahogy a foglyomat bámultam, próbálva megemészteni az eseményeket.
– Te? Te törtél be hozzám Amélie? – kérdeztem döbbenten és meglehetősen ostobán. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy kerülhetett ide pont ő. Odahúztam az egyik bársonyszéket és fáradtan leültem, hogy átgondolhassam a történteket.
– Sajnálom. Jó nagy pofont adtál! – panaszkodott a lány, elfintorítva szépséges arcát.
Zavaros érzések áradata rohant meg, ahogy a szőnyegen fekvő, gúzsba kötött nőt bámultam, akit nem is olyan régen még annyira szerettem. Amélie-vel bő két éve ismerkedtem meg Toulouse-ban egy társasági rendezvényen. Régi barátom, mellesleg üzleti partnerem, Louis akkoriban épp valami Bernadette nevű , bögyös tyúkkal járt és Amélie a csaj barátnői közé tartozott. Bemutattak minket egymásnak, bennem pedig szinte azonnal fellobbant az érdeklődés a fiatal, karcsú szépség iránt.
Amélie egyetemista volt, úgy emlékszem a szülei Bayonne-ban éltek és hoteltulajdonosok voltak. Én akkoriban csak válogattam a lányok között, feleséget keresve, akivel megoszthatnám a frissen vásárolt vidéki kastélyomat és az üzleti vállalkozásaimból szerzett vagyonomat. Két nő bizonyult a leginkább esélyesnek a szívem elnyerésére. Ő és Jeanne, akit végül feleségül vettem, mikor Amélie kikosarazott.
Az esküvő után azt hiszem még egyszer találkoztam vele Saint-Gaudens-ben, aztán eltűnt az életemből. S most itt fekszik előttem a földön, enyhén összeverve és megkötözve. Elég kijózanító látvány.
– Megtudhatnám, mi vitt rá arra, hogy betörősdit játssz a házamban? Évek óta nem láttalak!
Bámultam a leányzó hamvasfehér arcát, hosszú fekete hajfürtjeit. Most is olyan gyönyörű volt, mint amikor megismerkedtünk, hosszú szempillái remegtek miközben rám nézett.
– Ha nem rúgok bele abba a vödörbe, amit az ablak mellett felejtettél, akkor még sokáig nem is láttál volna! – sziszegte ő dühösen. Érzéki eperajkai eltorzultak az indulattól. Vetettem egy futó pillantást az üres vödörre, ami az oldalára borulva hevert a sarokban. Biztos valamelyik cselédlány felejtette a szobában.
– Most akkor feladsz a csendőröknek?
– Kénytelen vagyok Amélie! – bólintottam kelletlenül. – Ki akartál rabolni. Megmondanád, honnan van ez a fegyver?
Az íróasztalhoz léptem, felemelve a nő stukkerját. A biztonság kedvéért kivettem belőle a tárat és a pongyolám zsebébe süllyesztettem, a fegyvert pedig betettem a felső fiókba. Az asztalon heverő, szanaszét szóródott papírjaimat is mellé söpörtem, majd kiürítettem a tolvajzsákját, amiben a legértékesebb tárgy az antik arany zsebórám volt. Kár lett volna, ha megfoszt ettől a régi családi ereklyétől, hogy aztán fillérekért átengedje egy orgazdának.
– Vettem.
Amélie nyögve fészkelődött a szőnyegen, láthatóan kényelmetlennek találva a hason heverészést. Leültem mellé a szőnyegre, hogy kikérdezzem néhány dologról, mielőtt döntenék a kioldozásáról. Talán nem kellett volna olyan erősen gúzsba kötnöm, de hát fogalmam sem volt, hogy pont ő lesz az, aki veszi magának a bátorságot és betör hozzám.
– Mit kerestél a fiókokban? Pénzt? Iratokat? Ékszereket?
– Mindent, ami értékes. Pénzre van szükségem, hogy új életet kezdhessek.
Segítettem neki a jobb oldalára fordulni, s letettem elé a Berettámat, csövével az arca felé. Bármilyen volt a kapcsolatunk két évvel ezelőtt, és bármennyit udvaroltam neki, ez most egy másik játszma lesz. Ő már nem a szerelmem, hanem egy elszánt bűnöző, akivel szemben óvatosnak kell lennem. Ki tudja, nem-e az üzleti konkurrenseim küldték, hogy szerezzen meg bizonyos iratokat a vállalkozásaimról. Amióta nagyban bizniszelek, egyre gyanakvóbb a természetem az embertársaimmal kapcsolatban. Ahol milliókban mérik a sikert vagy a bukást, ott a paranoia kifejezetten egészséges dolog.
– Egyedül jöttél ide? – tudakoltam, erősen figyelve a szemeit. Ha füllenteni próbál, azt észre fogom venni.
– Igen. A bekötőúton parkoltam le. Azt hittem te is elutaztál a feleségeddel Mont-de-Marsan-ba.
Halkan, szinte szégyenlősen suttogva beszélt, mégis minden szavát hallottam. Amélie-nek láthatóan eszében sem volt megtagadni a választ vagy hazudozni. Láttam a szemén, hogy nagyon fél, de ugyanakkor még reménykedik, hátha megúszhatja a csendőrkézre kerülést valahogyan.
– Holnap délelőttre várom egy barátomat, üzleti ügyben. – magyaráztam legyintve, aztán kesernyésen elnevettem magam. – Hát, ezt soha nem gondoltam volna! A szép Amélie, mint betörő! Az én kastélyomban! És ha lelőlek, mikor megtámadtál?
– Akkor most halott lennék.
A válasza félelmetesen nyugodt és közömbös volt. Próbálta palástolni az érzelmeit, de persze végig átláttam rajta. Vagy legalábbis azt hittem akkor.
– Na jó! Megyek telefonálni! – tápászkodtam föl mellőle, megúnva a cseverészést. Erre nyomban megélénkült, rémülten szólva utánam.
– Kérlek ne, Jacques! Ne adj fel a zsaruknak!
– Miért ne? Talán engedjelek szabadon?
Nem akartam megértő lenni vele szemben. A vajszívűség mindig távol állt tőlem, különösen ha pénzről volt szó. Nem számít miért tette amit tett. A lényeg, hogy ki akart rabolni, és ezért megérdemli, hogy pár évre egy fegyház falai közé csukják. Az ilyeneknek ott a helyük, a hűvösön.
– Igen! Nem akarok börtönbe kerülni! Engedj el Jacques!
– Arról szó sem lehet kedvesem! In flagranti esete forog fenn, elkaptalak a saját házamban! Attól, hogy hónapokig jóban voltunk, még nem leszek elnéző veled. Milyen ember az, aki kirabolja a barátját?
Most csak az a rengeteg virág és édesség jutott eszembe, amivel korábban elhalmoztam a nőt, meg a válogatott bókok és apró figyelmességek sorozata. Végül a düh és feszültség kudarcélménye, mikor rá kellett jönnöm, hogy nem fogom tudni megszerezni magamnak ezt a bulát, bármennyit is pedálozzak érte. Azt hiszem nincs bosszantóbb egy férfiember számára, mint látni, hogy a kiválasztott hölgy mennyire nem értékeli az igyekezetét.
– Kényszerhelyzetben vagyok. – állította Amélie, mintha ez mindent megmagyarázna. – Talán nem hallottál róla, de a szüleim a múlt hónapban meghaltak egy autóbalesetben, Bayonne közelében... És a végrendeletükben minden vagyonukat a bátyámra hagyták.
Tényleg nem hallottam róla. Mostanában ritkán mozdultam ki otthonról és a barátaimmal sem tartottam rendszeres kapcsolatot. Louis Párizsba költözött, André és Gabrielle, két régi barátom pedig Perpignan mellett vásároltak maguknak tengerparti házat. Nekem az üzlet volt az első, nomeg Jeanne, akivel szerettünk volna gyereket csinálni végre.
– Részvétem Amélie! És Michel kapott mindent? Az meg hogy lehet?
Csak egyszer találkoztam a bátyjával, egy sovány, ideges természetű fickóval, aki ügyvédként dolgozott Toulouse-ban. Messze nem volt olyan szimpatikus, mint a húga és úgy emlékszem, valamiért ők sem igen rajongtak egymásért.
– Összevesztem velük, mire apám kitagadott. Nem szívesen beszélek róla.
A lány elkeseredett képpel nézett föl rám, sebesen beszélve, hogy meggyőzzön sanyarú helyzetéről. Sejtettem, hogy együttérzést akar kicsikarni belőlem, s már hajlottam is rá, talán mégis el kellene engednem. Fiatal, huszonéves nőként a sittre kerülni, aztán egy életen át viselni a priusszal járó következményeket nem igazán vonzó lehetőség.
– Az a lényeg, hogy hirtelen ott maradtam minden nélkül. Az egyetemet már befejeztem, de nem kaptam a környéken sehol munkát, ezért kénytelen voltam beállni felszolgálónőnek egy éjszakai bárba. Képzelheted, mennyit fizetnek! És az a sok tahó férfi! Mind azt hiszi, hogy pár frankért szétrakom nekik a lábam...! A barátom, René meg ott hagyott egy szőke ribanc kedvéért, úgyhogy tennem kellett valamit.
Szóval az elkényeztetett szépkislány végre megízlelte az élet keményebbik oldalát. Meg tudtam érteni az indulatait, de ennél többre nem voltam hajlandó.
– És pont engem választottál célpontnak!
– Te gazdag ember vagy Jacques! Jól ismerlek, elvégre hónapokig udvaroltál nekem!
Csak egy alkalommal járt nálam akkoriban a nő, mert kíváncsi volt a festményeimre és a domb túloldalán elterülő szőlősömre. Tehát tudta, mi hol található az épületben és hol tartom az irataimat. Egyedül a páncélszekrényt nem mutattam meg neki, ami a kastély túlsó végében van egy könyvespolc mögé rejtve. Minden, ami igazán értékes, ott lapul, hat centi nemesacél mögött.
– Mégis nemet mondtál, mikor megkértem a kezed! – vontam vállat a múlt felett. – Ha akkor hozzám jössz feleségül, most minden a tiéd lehetne ebben a házban kislány!
– Tudom. Már bánom...
– Eb gondolat...! No! Megyek telefonálni!
Részemről elintézettnek tekintettem a dolgot, ő azonban még nem adta fel.
– Kérlek ne! Figyelj Jacques! Mindenre hajlandó vagyok, csak ne hívd a zsarukat...! Hallod?
Ravaszkás mosollyal fordultam meg, talán csak azért, hogy eljátszadozzak vele egy kicsit, mielőtt átadnám a csendőröknek. A lelkem mélyén úgy éreztem, ennyit igazán megérdemel a csaj, miután oly sokáig kellette magát előttem, gátlástalanul kihasználva az érzéseimet.
– Mi az a mindenre? Mélységesen csalódtam benned Amélie! Én őszintén szerettelek, de most már késő!
– Tudom, hogy még mindig vágysz rám!
Ezt szinte kiáltotta, valósággal könyörögve, hogy hallgassam meg. Ekkor már éreztem, kezdenek veszélyes irányba elmozdulni a dolgok, mert Amélie szavai valamit megmozdítottak bennem. Közönségesen csak férfiúi vágynak, birtoklási ösztönnek hívjuk, ami a megkívánt nőstényre öszpontosul. És persze kíváncsi voltam, mi lesz a folytatása a kijelentésének.
– Na és? Jeanne-t vettem el feleségül és nagyon boldogok vagyunk.
Ez utóbbi megjegyzésemet teljesen figyelmen kívül hagyta. Láttam a tekintetében, már eldöntötte, hogy kész odaadni magát nekem a szabadulása érdekében.
– Ha elengedsz, mindent megteszek neked, amit csak akarsz...! Megkaphatsz Jacques!
Tudtam, hogy ezt fogja mondani. Valahogy megéreztem, ösztönösen, ahogy a ragadozó érzi a zsákmány közeledtét. Hmm. Milyen igazságos az élet! Most fordult a kocka. A nő, akit szép szóval és udvarlással nem lehetett ágyba cipelni, íme önként szétrakná a lábait, csak engedjem futni utána. Akár egy kurva.
– Ja! Szóval úgy gondolod, egy dugásért cserébe megválthatod a szabadságodat?
– Igen. – egyenesen, keményen nézett rám, ajkát összeszorítva. Mint az ejtőernyős, aki élete első ugrására készül a gépből. Kellemes izgalom kezdett szétterjedni a testemben, ahogy visszaültem mellé, alaposan szemügyre véve a fekete öltözék alatt sejlő idomait.
Amélie-nek formás, gömbölyded keblei voltak, karcsú dereka, és szép, izmosan kerek feneke. Testre simuló ruhája meglepően sokat engedett sejtetni karcsú alakjából. Lábait felhúzta, embrió pózban hevert az oldalán, fejét a földre támasztva.
– Nem is rossz ötlet...! Szép kis ribanc lett belőled, mondhatom!
Láthatta rajtam, hogy kedvemre van az ötlet, ezért gyorsan tovább ütötte a vasat, szinte könyörögve, hogy ugyan basszam már meg azt a csinos kis pináját. Azt hiszem még egy nő se igyekezett ennyire, hogy az enyém lehessen, mint most ő. S ez némiképp imponált férfiúi hiúságomnak.
– Oldozz el és ma éjszakára a tiéd vagyok! Feltéve, hogy utána elengedsz! Gondold meg az ajánlatomat Jacques!
– Hagyd ezt a Jacques-ozást! – intettem szigorúan, aztán pár másodpercnyi mérlegelés után megragadtam a karját. Végül is miért ne!? A feleségem csak holnap este jön haza, a farkam akcióra kész, és valószínűleg soha többé nem lesz rá alkalmam, hogy megdughassam ezt a bukszát. Sose szerettem kihagyni a lehetőségeket, főleg ha szexről volt szó.
– Állj fel! – segítettem neki feltérdelni, majd a karjainál fogva felrántottam, mint egy zsákot. Nehéz volt a csaj, s kötelékei miatt , de megbírkóztam vele.
– Úgy! És most felmegyünk a szobámba!
Letérdeltem elé, hogy kibogozzam a cipőfűzőit. Addigra teljesen eluralkodott rajtam az izgalom, s elmémben kósza fantáziaképek villantak fel arról, mit fogok vele művelni rövidesen az ágyban. Csupa olyan dolgot, amit ha a feleségemmel tennék meg, rövid úton beadná a válópert.
– Akkor megegyeztünk? – kérdezte türelmetlenül, telve aggódással.
– Meg. – dünnyögtem röviden, s közben arra gondoltam, hogy első ízben fogom megcsalni a feleségemet. Épp ideje félrelépni, már túl régóta vagyok hűséges hozzá. Íme eljött az alkalom, s ha minden jól megy, le sem bukhatok az asszony előtt.
– Jó! Nem fogod megbánni, majd meglátod! – bizonygatta szépséges foglyom, minden lelkesedés nélkül. Felegyenesedtem és megragadva karjait magamhoz szorítottam egy másodpercre. Erősen, határozottan.
– Azt meghiszem! – súgtam közelről a fülébe kéjesen. – Alaposan meg foglak kúrni szépségem...! A régi szép idők emlékére!
Azzal keményen az oldalába nyomtam a pisztolyom csövét és vezetni kezdtem magam előtt. A lány elsápadt, de szó nélkül engedelmeskedett nekem. A karját markolva éreztem, hogy a ruha alatt végigfut bőrén az önkéntelen borzongás, s ez tovább fokozta izgalmamat. Nem sajnáltam egy picit sem a csajt, elvégre nem volt egy kimondott ártatlanság. Meg fogja érdemelni, amit kap a lába közé.
Tisztára olyan volt az egész, mint a felnőtteknek szóló merészebb filmekben. A csinos hősnőt fülön csípték és most viszik meghágni. Csak ezúttal én vagyok a főszereplő és egyben a forgatókönyv írója is. Ez már valami! Sosem gondoltam volna, hogy ilyen izgalmas lehet rosszfiúnak lenni. A szívem máris őrülten dobogott a mellkasomban.
Kiléptünk a folyosó sötétjébe, a lépcső felé indultunk. Úgy döntöttem, az egyik üresen álló vendégszobába fogom terelni foglyomat. Csak ott van olyan rácsos ágy, amihez hozzákötözhetem, hogy ne tudjon ellenállni, miközben magamévá teszem a formás, meztelen testét. És esetleg eljátszogatok vele kicsit, sajátosan perverz fantáziám szerint.
Tudtam, a mai este különleges lesz mindkettőnk számára. De én leszek az, aki tutira élvezni fogja a dolgot.

3. A MEZTELEN TOLVAJNŐ

Felbaktattunk a lépcsőn, s megállítottam a kérdéses szoba előtt. Ez közvetlenül az én hálószobám mellett volt, a kastély déli oldalán. Benyitottam, finoman előre tessékelve a sötétben botladozó hölgyeményt.
– Itt akarod? – kérdezte félénken Amélie, körbepillantva a régi bútorokon. A jobb oldali fal mentén négy súlyos szekrény tornyosult, balról pedig egy antik díszasztalka, két alacsony fotellel. A vetetlen vaságy, amiben hónapok óta nem aludt senki, az ablaktól balra állt a távolabbi sarokban. A nyitott ablakokon élesen beragyogott a telihold, odakint a tölgyfák lombjai közt felhuhogott egy bagoly.
– Aha.
Miután gondosan kulcsra zártam mögöttünk az ajtót, minden eshetőségre felkészülve a szoba közepére állítottam a nőt, s behúztam a vastag sötétítő függönyöket. Csak ezután kapcsoltam fel a villanyt. Magunk voltunk, s bíztam benne, hogy semmi sem fogja megzavarni titkos légyottunkat.
– Azt ajánlom, ne próbálkozz semmivel! Különben nagyon meg foglak verni! – figyelmeztettem szigorúan Amélie-t, mielőtt eloldoztam volna a karját.
– Ne aggódj, engedelmes kislány leszek! Csak vedd le rólam a kötelet! – biztosított halkan, megadóan. Aztán sóhajtva dörzsölgette vékony csuklóit, melyek mostanra teljesen elzsibbadtak a kötéltől.
A díszasztalkához léptem, amelyen egy papírvágó kés hevert, s gyorsan ketté vágtam a zsinórt. Így is elég hosszú lesz ahhoz, hogy odaköthessem a kezeit az ágy rácsaihoz. Már kész tervem volt rá, hogyan fogom megdolgozni a csinibaba védtelen testét. A kötelet gondosan zsebre vágtam, a kést pedig betettem az asztalfiókba, nehogy véletlenül rossz kezekbe kerüljön. Nem egy komoly fegyver, de szúrni azért lehet vele.
– Először is vetkőzz meztelenre! – utasítottam a nőt, kényelmesen elhelyezkedve az egyik fotelben. Szórakozottan játszani kezdtem a pisztolyommal, kattogtatva a závárzatát.
Amélie felém fordult, próbálva kitalálni, mit akarok csinálni vele. Nyilván azt hitte, rögtön rávetem magam és ott helyben , de csalódnia kellett. Időnk volt bőven, ezért úgy döntöttem, nem fogom elkapkodni az élvezet perceit. Még mindig nem voltam álmos, sőt kifejezetten frissnek és tettrekésznek éreztem magam. Felvillanyozott a gondolat, hogy végre megkapom ezt a nőt, akiért korábban annyira epekedtem.
– Sztriptízt akarsz? – kérdezte számító hangon, s némi tétovázás után lassan végigsimított a testén. A mellektől indulva lefelé, egészen az ágyékáig. Nekem ettől nyomban felpúposodott a pongyolám eleje, amit persze ő is észrevett. Nem kellett fölöslegesen beszélnem, a csaj tudta a dolgát. Ha azt akarja, hogy futni hagyjam, meg kell szolgálnia a szabadságát.
– Hát akkor figyelj...! – búgta még sejtelmesebben, azzal ledobta magáról a fekete mellénykéjét és vonaglani kezdett. A fekete hajával, a fekete ruhájában maga volt a végzet asszonya, egy igéző csábdémon, aki felfedni készült ellenállhatatlan bájait előttem. Szemeim úgy tapadtak a testére, miközben mozgott, és fentről lefelé haladva kigombolta az ingét, mint kúszónövény a házfalra. Nem akartam egyetlen pislantásnyit sem elveszíteni ebből a különleges attrakcióból.
Amélie oldalra fordulva bújt ki a fekete ingéből, ami alatt csak egy vékony, szintén fekete melltartót viselt. Észtvesztően gömbölyű mellei érett barackokként ringtak előttem, ahogy terpeszbe állva felém fordult, s megrázva csípejét lerúgta cipellőit. A derekán feszülő, vékony fekete bőrszíjat kicsatolni csupán néhány mozdulat volt, majd kéjesen felnyögve gombolni kezdte a nadrágot. Közelebb lépett hozzám, karnyújtásnyi távolságra.
– Húzd le rólam, Jacques! – kérte, én pedig az asztalra fektettem a Berettámat és megragadtam a fekete vászonnadrágot. Természetesen alatta fekete tangabugyit viselt, ezen már meg sem lepődtem. Azon viszont igen, hogy Amélie előrehajolt, bőrkesztyűs kezével felkapta a pisztolyomat és habozás nélkül a homlokomhoz nyomta.
– Ügyes vagy! – állapította meg kedvesen, mire barátságosan visszavigyorogtam rá. Nem úgy, mint akinek félnivalója lenne a fegyvertől.
– Tedd le szépen azt a stukkert és vetkőzz tovább! – válaszoltam, mire kibiztosította a Berettát.
– Eszemben sincs! Én most elmegyek!
Nyugodtan hátradőltem, bal kezem a pongyolám zsebébe csúsztatva. Kényelmes lassúsággal húztam onnan elő két teli tárat. Az egyik az ő pisztolyából származott, a másik az enyémből.
– Amíg te az ingeddel voltál elfoglalva, én kiemeltem a tárat. Nem vetted észre, hogy milyen könnyű a markolata?
Amélie arcán valóságos regény játszódott le, mikor felismerte, hogy üres a kezében tartott fegyver. Gyönyörűség volt figyelni őszinte csalódottságát, s persze elkeseredését amiatt, hogy mégsem fogja megúszni a megfarkalást.
– Nyertél! – mondta aztán, mikor lecsillapodott a dühe. Az asztalra dobta a stukkert és nekiállt kibújni a melltartójából. Eltettem a tárakat és szelíden megsimogattam a combjai külső oldalát.
– Gyönyörű tested van...! Tudod, megérdemelnéd, hogy ezért a kis lázadásért most nagyon megverjelek, de nem akarom elcsúfítani a bőrödet.
– Kösz! Igazán kedves! – fintorgott nem túl lelkesen.
– De figyelmeztetlek Amélie! Még egy ilyen húzás és pálcával fog lesújtani rád a szigorom!
Látta a szememen, hogy komolyan gondolom, így alázatos biccentéssel adta meg magát nekem, kissé kényszeredetten. Meg tudtam érteni sanyarú helyzetét, de csöppet sem sajnáltam érte.
– Megértettem! Bocsáss meg kérlek, ostoba voltam!
– Az voltál. Még akkor, amikor úgy döntöttél, hogy betörsz hozzám szivi!
– Mindent megteszek, csak ne bánts! – dobta le a melltartóját, s a térdemre támaszkodva letérdelt elém. – Akarod, hogy leszopjalak?
– Előjátéknak nem lenne rossz! – vontam vállat nagyvonalúan, mire széttolta a lábaimat és felhajtotta a pongyolám szárát. Öröm volt nézni a lelkesedését, ahogy hozzákezdett a szájmunkához.
– De vedd le a kesztyűdet!
– Igenis uram!
A péniszem kőkemény dárdaként ugrott ki az alsógatyámból, engedelmesen tűrve, hogy a két finom női kéz húzogatni kezdje rajta a bőrt. Így szép az élet! Mikor egy szexi bombázó készségesen betérdel az ember lába közé és kezelésbe veszi a farkát. Meg kell hagyni, nagyon jól szopott a nő, a nyelve sebesen járt körbe-körbe a makkomon. Kényelmesen hátradőltem, átadva magam az élvezetnek és megsimogattam a buksiját. Ostoba picsa, de a száját azért tudja használni! Vékony ujjai óvatosan megragadták a heréimet, finoman dörzsölgetve őket. Felajzottságomnak köszönhetően viszonylag gyorsan eljuttatott az ejakuláció közelébe, ezért kénytelen voltam megállítani szorgos ténykedésében. Nem lenne jó, ha máris véget érne izgalmas találkánk ezen a fülledt éjszakán.
– Stop! Ennyi elég volt!
Amélie ajkait nyalogatva nézett fel rám, erősen elszorítva közben a falloszomat a tövénél. Nem szerettem volna még elmenni, ezért intettem neki, hogy álljon fel. A móka csak ezután kezdődik.
– Talán nem tetszett, ahogy csinálom? – érdeklődött tétován.
– Tetszett, csak nem akarok a szádba élvezni. Vedd le a bugyidat!
– Máris!
Fürgén felpattant, s csípejét megriszálva hátat fordított nekem. Gömbölyű popsiját enyhén kinyomva megragadta két oldalt a bugyiját és lassan húzni kezdte lefelé. Közben egyre előrébb hajolt, lazán összezárt lábakkal, és bokáig tolta a falatnyi ruhadarabot, ahogy ilyenkor kell. Én közben kedvtelve nézegettem izmos tomporát és a combok közt megbúvó szőrös szemérmét, ami rövidesen az enyém lesz. Tetszett a csaj mutatványa. Már tudtam, hogy egy igazi kurva áll előttem, akibe nem sok gátlásosság szorult, ha ilyen könnyen képes odaadni magát nekem.
Miután kilépett a tangából, gondosan közepes terpeszbe állt és két kezével végigsimított a lábai hátsó oldalán, fel egészen a fenekéig. Én nem értem hozzá, bár megtehettem volna. Egyelőre igyekeztem visszafogni magam, várva a megfelelő pillanatra. Rövidesen úgyis végig fogom tapizni ezt a nem mindennapi szépséget és megismerkedem testének intim titkaival.
Amélie nagyot nyögve felegyenesedett, s tétován megfordulva odaállt elém, türelmetlenül várva az újabb utasításaimat. Egy pőre szépség, aki a szabadságáért cserébe fel formás testét, s még nem is sejti, miféle kegyetlen meglepetéseket tartogat az élet a számára.
– Milyen csinos vagy! – állapítottam meg elégedetten, megugráltatva felé a szemöldököm. – Szebb, mint gondoltam!
Ráérősen mustrálgattam, kiélvezve a pillanatot. A lány hamvas bőre az elefántcsontra emlékeztetett engem a lámpafényben. Ágyékát háromszög alakúra borotvált szőrzet borította, formás combjain nem láttam narancsbőrt vagy más szépséghibát. Egyedül a jobb csípőjén vonta magára a figyelmemet egy nagy, borsószemnyi anyajegy, ettől eltekintve szinte hibátlannak tetszett tetőtől talpig. Összességében legalább olyan szép volt, mint a feleségem, viszont ezzel a nősténnyel most azt csinálhatok, amit csak akarok. Nem kell tekintettel lennem rá, hogy neki mi lenne a jó.
– A tiéd vagyok, uram! Tégy velem kedved szerint! – búgta a csinibaba, két kézzel megragadva kerekded melleit. Még a száját is csókra igyekezetében, hogy minél vonzóbbnak tűnjön a szememben. Fogadni mertem volna, hogy egy erotikus filmből tanulta ezeket a mozdulatokat.
Rávigyorogtam, elégedetten sóhajtva készséges szavaira válaszul. De rég is volt már utoljára, hogy egy éjszakás kalandba bonyolódtam valakivel!

4. AZ ÁGYON

– Feküdj az ágyra, szétvetett lábakkal! – adtam ki a következő utasítást. Gondosan visszadugtam a lucskos puncira szomjazó farkamat az alsógatyámba, majd fürgén fölpattantam a fotelből. Amélie a vaságyhoz lépett, s odapillantva hirtelen eszembe jutott, talán nem ártana terítenem rá egy lepedőt. Ne a huzaton csináljuk, mert arról később nehezebb lesz eltűntetni a foltokat.
– Egy pillanat! Előbb terítünk rá egy lepedőt! – állítottam meg a nőt, és odasiettem a szemközti szekrények egyikéhez. Ha jól emlékszem, ide tette Jeanne a szobához való ágyneműket. Nem tévedtem, valóban ott volt minden, szépen összehajtogatva. Kivettem egy lepedőt és egy kispárnát a fiókból, s átnyújtottam a csajnak.
– Tessék!
Amélie szó nélkül a franciaágyra terítette a hófehér leplet, széleit begyűrve kétoldalt a matrac alá. Aztán a kispárnát a feje alá téve gyorsan elhelyezkedett rajta középen. Pontosan úgy, ahogy parancsoltam. Csinos lábait bátran szétvetette, türelmesen várva, hogy rámásszak és kefélni kezdjem végre. Nekem azonban más terveim voltak őnagyságával kapcsolatban.
– Jó. Most oda fogom kötözni a kezedet a vasrácshoz, nehogy megint valami ostobaságot csinálj! – magyaráztam neki, pongyolám zsebéből előhúzva a kettévágott kötelet. A bal oldalához léptem, megragadva félénken kinyújtott csuklóját, melyen még el sem halványultak az előző gúzs nyomai. Láthatóan nem tetszett neki az óvatosságom, nyilván azért, mert ismét forralt valamit a buta kis fejecskéjében.
– Muszáj ezt? Ígérem, hogy nem próbálkozom többé semmivel!
– Kissé bizalmatlan vagyok a nőkkel szemben. Főleg amióta egy csinos hölgy az éjszaka közepén betört hozzám, aztán meg pisztolyt szegezett a fejemnek. – dünnyögtem lebiggyedő szájszéllel. – Remélem megérted!
A madzag egyik végét szorosan a lány csuklójára kötöttem, a másikat a rács legszélső rúdjához. Ez olyan vastag volt, hogy tán még egy erőművész sem tudná meghajlítani. Úgyhogy biztos lehettem benne, áldozatom nem fog megszökni véletlenül keserédes fogságából, bárhogy rángassa is a húsába vágó kötelékeit. Egyszer régen az egyik barátnőmmel csináltam már ilyesmit, s most jóleső izgalommal szemléltem szépséges foglyom őszinte aggódását. Kár, hogy a feleségem nem vevő az efféle erotikus játékokra, különben rendszeresen kikötözném ide vagy a kastély egy másik, hasonló vaságyára, hogy mindenféle perverz dolgokat műveljek a csodás testével.
– Nem akarod, hogy átöleljelek és simogassalak közben? – kérdezte elvékonyodó hangon Amélie.
– Szó sem lehet róla! Tüzes vadmacska vagy, még megkarmolnál véletlenül! – hunyorogtam rá barátságosan. Átsétáltam az ágy másik oldalára, s erővel oldalra húztam a jobb karját. Kicsit tiltakozott a durva bánásmód ellen, de végül megadta magát az , rémült pofival bámulva fel rám. Nem tetszett neki a totális kiszolgáltatottság érzése.
– Kérlek, ne bánts, Jacques!
– Nem foglak. – mondtam komoran, s amint végeztem a kötözésével, ledobtam magamról a pongyolát. Ideje megfarkalni a cicamicát.
Gyorsan lehúztam a gatyámat és immáron anyaszült meztelenül, álló farokkal fölmásztam az ágyra. Odafeküdtem a csaj mellé jobbról, szorosan hozzásimulva selymes bőréhez. Amélie teste kellemesen meleg volt, akárcsak az éjszaka és remegett a visszafolytott feszültségtől. Közeledtemre összezárta lábait, védekezni próbálva a behatolásom ellen, s ebből azonnal láttam, hogy lélekben nincs még fölkészülve az aktusra. Egy darab fában is több érzékiséget találhattam volna szerintem, mint most őbenne.
Így hát fölé kerülve ránehezedtem, leszorítva a matracra és két kézzel megragadtam a fejecskéjét, hogy ne tudja elfordítani. Farkam közben szorosan odasimult az ágyékához, lábaimmal pedig ügyesen szétfeszítettem a combjait, kényelmesen elhelyezkedve közöttük. Már csak be kell tennem a fütyköst és indulhat az első menet!
Lassan csókoltam meg összezárt száját, finoman és a lehető legérzékibb módon, ami csak tellett tőlem. Azért tettem, hogy megnyugtassam és könnyebben viselje majd a megfarkalását. Először ellenállt, aztán szemét lesütve megnyílt nekem, passzívan tűrve, hogy nyelvem a szájába hatoljon. Nem kóstolgattam sokáig nedves ajkait, mert nem akartam hosszasan smárolni vele. Csupán szerettem volna egyszer kipróbálni, milyen érzés megcsókolni a hajdani szerelmemet. Nem volt valami nagy szám, így inkább a vállgödrébe temettem arcomat, mélyen beszívva édes illatát.
– Jó lesz, majd meglátod! Élvezni fogod! – suttogtam közelről a fülébe, s megharapdáltam a fülcimpáját egy kicsit. Ő pedig engedelmesen szétrakta a lábait és lehunyt szemekkel válaszolt ígéretemre.
– Rendben! Tégy velem amit akarsz!
– Meg fogom dugni azt a csinos kis pinádat! Hamarosan...!
Azzal nyögve lefordultam róla, és szorosan hozzá simulva cirógatni kezdtem a félelemtől még mindig reszkető testét. Aztán óvatos csókokat leheltem puhán szétterülő emlőire, megismerkedve éppen csak keményedni kezdő bimbóival.
– A feleségeddel is ezt szoktad csinálni? – sóhajtott fel halkan, kötözködő modorban. Bal kezem erre végigcsúszott lapos hasán, mélyen ülő köldökén és rátalált a göndör szőrzettel borított szemérmére.
– Nem. Ez csak az olyan kurváknak jár, mint te vagy! – haraptam bele finoman a jobb mellébe, mire elakadt a lélegzete. A teste hirtelen megfeszült, ahogy dörzsölni kezdtem az ágyékát a tenyeremmel, időnként erősen belemarkolva száraz pinájába.
– Keményen meg foglak baszni, hogy elvegyem a kedved a betöréstől! – tettem hozzá még fenyegetően, s beleharaptam a nyakába.
A csaj értette és értékelte szándékomat, mert gyorsan benedvesedett a puncija és megkeményedtek mellbimbói. Immáron készen állt a behatolásra. Erre középső ujjamat a nagyajkai közé csúsztattam és ingerelni kezdtem a hüvelynyílását, majd inkább a csiklóját. Had nedvesedjen még egy kicsit, mielőtt bebújnék a kéjbarlangjába, hogy örömömet leljem szaftos lyukának forró mélyén.
– Csináld csak...! – suttogta rekedten, s eszébe sem jutott ellenállni az érintésemnek.
Fél percnyi csikló simogatás és mell harapdálás után módszert változtattam, s ujjam fürgén besiklott kitárt szeméremrésébe, hogy belülről ingerelje tovább a pinát. Testnyílása kissé szűk volt, de tágítottam rajta, hogy felkészítsem a farkammal való találkozásra. Tetszett neki az ujjazás, mert elégedetten szuszogott, még jobban szétvetve combjait. Mikor úgy éreztem, már eléggé ellazultak a hüvelyizmai, elengedtem és a lepedő szélébe töröltem testnedveitől iszamos kezemet.
Ismét rámásztam a csajra, bal kézzel megragadva fütykösömet, s hátrahúzva róla a bőrt beigazítottam nedves végét a megfelelő helyre. Amélie nagyot nyelt izgalmában, s szégyenlősen félrefordította fejét. Tudtam, hogy ő is élvezi a helyzetet, ezért végigcsókoltam a nyakát, miközben a makkom a vulváját simogatta, föl-le járva a lucskos szeméremajkak között. Nem akartam azonnal beléhatolni, mert kíváncsi voltam a reakcióira.
Amélie egy darabig csak szuszogott, egész testében megfeszülve, aztán felnézett rám, kissé kelletlenül téve szóvá habozásomat.
– Mire vársz még...? Gyerünk! meg...!
Erre nyomban beledöftem türelmetlenül ágaskodó kéjdárdámat a sunájába, hogy felsikkantott rémületében és egyetlen erőteljes lökéssel tövig hatoltam forró testébe. Szűk volt a pina, de kellően nedves ahhoz, hogy jól csússzon és erős szorítással fogta körül kemény árbócomat, így tiltakozva a hirtelen behatolás ellen. Azonnal láttam az arcán, hogy fájt neki a dolog, de nem érdekelt remegő testének ösztönös tiltakozása. Elvégre ő kérte, hogy tegyek rajta ! Én csak éltem a lehetőséggel.
– Aaaooohhh...! Aahh! – nyögött fülembe a lány szenvedő képpel. Kikötözött karjai megfeszültek, ahogy ösztönösen szabadulni próbált volna fogságából, aztán némi fészkelődés után feladta és engedelmesen tűrte, hogy a magamévá tegyem védtelen testét.
– Szó sincs szépségem! – állítottam magabiztosan, megcsókolva az arcát. – Te ajánlottad fel magad!
Elégedett vigyorgással nehezedtem rá a csajra, s kezdtem el pumpálni, egészen lassan, majd valamivel gyorsabb tempóban. Mostantól csak egy feladatom van. Minél jobban kiélvezni ennek a bulának a megfarkalását, és addig húzni a gyönyört, míg bele nem fáradok a baszásába.
– Igen...! Mert inkább vállalok egy dugást, mint a börtönt! – suttogta megadóan, s többet nem szólt hozzám. Hagyta, had tegyem a dolgomat legjobb képességeim szerint.
– Nagyon helyes! Rossz kislány voltál, ezért most megkapod a magadét! – dörmögtem szigorúan, s nagyobb sebességre kapcsoltam rajta. Ettől persze nyögdécselni kezdett, kelletlenül tűrve a megérdemelt .
– Lazíts és próbáld meg élvezni...!
Több okosságra nem futotta tőlem, ezért inkább én is befogtam a számat és a feladatra koncentráltam. Ágyékom ütemesen mozgott az övé fölött, lábaimat szétvetettem, hogy jobban meg tudjak támaszkodni fölötte. Időnként oldalirányban is mozgolódtam picit, hogy tágítsak a még mindig szoros hüvelyén, de ettől persze nem ernyedtek el a kérdéses izmai. Ahogy a hímtagom sem, ami kőkemény rúdként járt a nedves lyukban ki-be, mint valami dugattyú.
Fejem szorosan a vállgödrébe temettem, göndör hajfürtjei közé, s figyelmemet igyekeztem kizárólag a nemiszervemre összpontosítani. Ő mozogni próbált alattam, talán mert kényelmetlen lehetett neki a súlyom, de bágyadt nyögéseken kívül más nem hagyta el a száját. Tűrte, hogy megkúrjam, mint csődör a kancát.
Ilyen körülmények között nem kellett hozzá egy perc sem, hogy a csúcs közelébe érjek, hát kénytelen voltam lassítani, majd teljesen leállni egy időre, míg csillapult ágyékomban a kéjes izgalom. Aztán újra kezdtem a buksza toszogatását, ezúttal még jobban felgyorsítva a vége felé, hogy a vaságy is nyikorogni kezdett alattunk. És nem álltam meg az utolsó pillanatban, mert elöntötte agyamat a macsó türelmetlenség. Ideje volt könnyítenem a golyóimban édes feszültségen.
Az orgazmus szinte elviselhetetlen feszültséggé fokozódva robbant a testemben, vadul szétáradva a végtagjaimban, mint valami eleven lüktetés. Hangosan felnyögve lövelltem a nősténybe spermámat, tovább mozogva még rajta és benne egy darabig. Olyan jó volt, hogy majd elájultam közben az élvezettől. Aztán hirtelen leálltam, tövig merülve a pinába.
Ezúttal meglepően hamar elmentem, pedig máskor hosszú percekig kell toszogatnom a feleségem ebben a pózban, mire ejakulálni tudok. Hiába, a hagyományos testhelyzet nem tartozik a kedvenceim közé. Most is csak a szokatlan körülmények okozták, hogy ennyire begerjedtem a csajtól. Mert a tiltott gyümölcs bizony mindig édesebb.
– Aahh! – nyögött fel kisvártatva Amélie alattam, levegő után kapkodva. – Nagyon nehéz vagy!
Megemeltem a felsőtestem egy kicsit, hogy fellélegezhessen, aztán visszafeküdtem rá és szuszogva átadtam magam a gyönyör édes perceinek. Már tudtam, hogy érdemes volt elfogadnom a tolvajnő ajánlatát, és a csendőrség kihívása helyett jobban tettem, hogy szoros közelségbe kerültem formás testével.
Mikor falloszom puhulni kezdett, óvatosan lefordultam a lányról, s hanyatt dőlve mellette az ágyon boldogan kifújtam magam. A testem elégedett volt az eredménnyel, de a tudatomban tovább lüktetett a mohóság vágya, áhítozva a folytatásra. Hosszú még az este, bőven belefér egy második menet ezzel a csinibabával. Csak pihennem kell egy kicsit, mielőtt újra harcba indulnék a tettek mezején.

5. A MÁSODIK MENET

– Nos? Élvezted Jacques? – kérdezte Amélie halkan, s fektében összezárta lábait. Részéről be volt fejezve az aktus. Láthatóan máris menni akart, hogy még pirkadat előtt felszívódjon a párás gascogne-i éjszakában.
– Egész tűrhető volt! – bólogattam felülve, s az ablakhoz léptem, hogy szívjak egy kis friss levegőt. Nem hajtottam félre a sötétítő függönyt, mert sosem volt szokásom egy szál faszban kiállni éjszaka az ablakba, csak élveztem a lustán beáramló hűs fuvallatokat.
Megizzadtam a közösülés közben, bőröm furcsán iszamos lett ahogy végigsimítottam szőrös mellkasomon. A csilláron sorjázó égők erős fénye valahogy bántotta a szememet, ezért néhány mély lélegzet után az ajtóhoz mentem, s leoltottam a villanyt.
Kellemes sötétség borult a szobára. Odaültem a nő mellé az ágyra, míg a szemem hozzászokott a félhomályhoz. A Hold fénye még mindig beszivárgott a függönyök közti résen, bár egyre kisebb csíkot vetett a padlóra, ahogy felfelé mászott az égbolton.
– Akkor oldozz el és hagyj futni! – mondta a foglyom türelmetlenül.
Barátságosan megveregettem a combját, nagyvonalúan fütyülve a kérésére.
– Még mit nem! Azt mondtad, ma éjszakára az enyém vagy! Még egyszer meg akarlak dugni!
– Ahhoz kemény farokra lesz szükséged!
A hangjában lekicsinylés csendült, s ugyanakkor kihívás is. Nem tudtam eldönteni, azért mondja-e, mert nem bízik a második menetben vagy mert szeretné kiprovokálni. A nők már csak ilyenek. Folyton játszanak az emberrel, manipulálni próbálva a férfiagyat, hogy azt hihessék, uralják a másikat. És nem is számít igazi férfinak szerintem, aki hagyja magát behálózni a praktikáik által. Egyébként biztos voltam benne, hogy perceken belül még egyszer lyukon fogom suhintani ezt az ostoba libát.
– Amiatt ne aggódj! – nyújtóztattam meg fáradni kezdő kar és hátizmaim, aztán nekiláttam kioldozni a karjait. Fejemben addigra megszületett a terv, mit fogok csinálni a második menetben vele.
– Nem aggódom! Csak elzsibbadt a karom!
Kicsit nehéz volt leszedni kezéről a kötelet a félhomályban, de elboldogultam a feladattal. Hagytam néhány másodpercig, had dörzsölgesse vékonyka csuklóit, s közben félig elhúztam a függönyt, hogy világosabb legyen idebent. Épp csak annyira, hogy ha valaki kintről az udvarról netán felnéz ide, ne lásson semmit a szobában zajló izgalmas eseményekből.
– És most? Mit csináljak? – érdeklődött Amélie, félrebiccentve fejét.
– Kelj fel! – utasítottam zordan a ribancot.
– Oké!
Ezúttal már nem mert ellenállni, mikor odalépve hozzá összefogtam elöl a csuklóit és újra átkötöttem őket az egyik madzaggal. Odakint a távolban felugatott egy , majd újra megsűrűsödött a csend a kastély környékén. Hirtelen eszembe villant, ha Amélie nem egyedül jött, bármikor segítségért kiálthatott volna, hisz a nyitott ablakon át messzire hallatszódna a sikolya. De ő csöndben maradt, megadóan tűrve nem túl kellemes sorsát. Őszintén szólva még imponált is nekem a bátorsága, amivel belement ebbe a játékba, kiszolgáltatva magát a foglyulejtőjének. Akár meg is fojthatnám a csajt ha ahhoz lenne kedvem, s reggelre kényelmesen elföldelhetném a birtokom egy félreeső részében, hogy soha ne kerüljön elő... De ennyire perverz azért szerencsére nem vagyok. És különben sem érné meg a kockázatot egy ilyen bula. Eddig csak ő követett el bűncselekményt, én csupán a házastársi hűség esküje ellen vétettem, amiért nem zárják börtönbe az embert.
– Menj az asztalhoz és hajolj rá. Nagy terpeszben, hogy jól beakaszthassak neked hátulról is, szépségem!
A parancs egyértelmű volt, Amélie puha léptekkel sietett oda az antik bútordarabhoz. Hófehér bőre miatt akár kísértetnek is nézhettem volna más körülmények között, ahogy homályos foltként libegett előttem.
– Te aztán nagyon kanos vagy Jacques! A feleséged nem gondoskodik a farkadról?
Egy pillanatra komolyan megharagudtam rá a megjegyzése miatt, s utána nyúlva megragadtam a karját. Magam felé fordítottam a nőt és egy nagy pofont kentem le neki a sötétben. Feljajdult meglepetésében, aztán ösztönösen menekülni próbált, mire durván visszarántottam és adtam neki még egy nyaklevest. Csak a rend kedvéért, hogy tudja mihez tartani magát a jelen helyzetében.
– Dehogynem! De a te gyönyörű segged is kell... desszertnek a főfogás után!
Azzal a díszasztalkához löktem, nagyot csapva közben a fenekére tenyérrel. A nő ellenállása felébresztette bennem az agresszív állatot, és a férfiasságom újra éledezni kezdett, miközben félresöpörtem az asztalról a hamutálat, az üres pisztolyt, két tollat és a csipkés terítőt, egyenesen a padlóra. Úgy nyomtam rá a csaj meztelen testét a lakkozott mahagónira, hogy esélye sem volt tiltakozni. Egyébként nem is nagyon akart...
– Aahh...! Nee...! – nyögte Amélie remegő hangon, és szorosan összezárta lábait előttem. Jobb kézzel benyúltam a combjai közé és erősen megmarkoltam a pináját.
– Szét a lábakkal! Gyerünk...!
Kissé hátraléptem, hogy alaposan megszemlélhessem az asztalra hajoló pucér leányzót, amint kelletlenül terpeszbe áll és csábítóan kinyomja a popsiját nekem. Túl sötét volt ahhoz, hogy jól láthassam az altestét, ezért úgy döntöttem, mégis szükség lesz a világításra.
– Maradj így!
A villanykapcsolóhoz léptem, de ezúttal csak az égők felét kattintottam föl. Így máris jobb megvilágításba került az előttem feszítő nőszemély formásan gömbölyödő hátsó fele. Áldozatom felkönyökölve hátrapillantott, pofontól égő arcát harag és méltatlankodás torzította el. Nem tetszett neki a szigorú bánásmód. Aztán meglátta az egyelőre még ernyedten lógó farkamat, s gúnyosan elmosolyodott.
– Na mi van? Biztos, hogy képes leszel rá... azzal?
Alig öt perc telt el azóta, hogy kihúztam belőle a répámat, de máris gúnyolódott velem. Úgy döntöttem, bemelegítésnek nem fog ártani megnevelni egy kicsit a hölgyeményt. Odaléptem hát mellé és ismét rácsaptam az ülepére. Jó keményen, hogy kipirosítsam a hamvas popóját, mielőtt beakasztanék neki hátulról. Ismét feljajdult, mélyen és torokhangon, majd elnevette magát, dacolva a haragommal.
– Aahh...! Te szadista állat...! Ezt élvezed, mi...?!
Válaszul adtam neki még kettőt, hogy beleremegtek húsos farpofái a jókora csapásokba. Visszhangzott is tőlük a szoba rendesen. Erre megriszálta magát előttem, s próbált fölegyenesedni, hogy elfordulva megvédje fenekét a további ütlegektől. Kénytelen voltam visszalökni az asztalkára és leszorítani rá, hogy a számomra kívánatos pozícióban maradjon. Mellesleg odasóztam neki párszor, elégedetten szemlélve hiábavaló ellenállását.
– Kuss legyen! Örülj neki, hogy nem a nadrágszíjaddal adom!
– Jajj...! Ááhh! Ne bánts...!
– Ezt a betörésért kapod, ezt meg a tiszteletlenségedért!
Merő buzgalomból kimértem rá még néhány fenekest, hogy rendre tanítsam. Az ütéseim hangosan csattantak a feszes leánybőrön, ő pedig megvonaglott a fájdalomtól. Összekötözött kezei a teste alá szorultak, így csak a lábaival tudott hátrafelé rugdalózni, gyakorlatilag eredménytelenül.
– Ne bánts, kérlek...! Jacques! Hallod?!
– Akkor maradj nyugton és tartsd a szád!
Nem akartam igazából bántani, csak egyszerűen elragadott a harag. A tolvajnő nagyon értett hozzá, hogy dühítsen fel makrancos viselkedésével. A hímvesszőm viszont közben határozottan izgalomba jött a tompor közelségétől, s érdeklődve meredezett a combok közt remegő lucskos punci irányába. Elégedetten vettem tudomásul, hogy falloszomnak jót tett a férfias fellépés a pimasz hölgyeménnyel szemben. Ideje nekilátnom a vörösen duzzadó, enyhén szétnyílt kagylócskák újbóli megetetésének.
Abbahagytam a riszáló valag csépelését, s inkább simogatni kezdtem a szépen kipirosodott tomport, belemarkolva feszes húsába. Aztán ujjaim besiklottak a farpofák közé, hogy ismételten megdolgozzák a bula csiklóját. Ez már jobban tetszett neki, mert vadul megrázta fekete , s karjait előre nyújtva elhasalt az asztalkán. Még homorított is, erősen kidomborítva felém csinos popsiját és kéjesen nyögdécselni kezdett. Már nem akart menekülni a büntetése elől.
Bal kézzel dörzsölni kezdtem nedves klitoriszát, jobbom pedig a hátára helyeztem, hogy úgy is maradjon, ahogy ilyenkor kell. Árbócom hegye időnként hozzáért a vulvájához, egyelőre csak ingerkedőn, nem tolakodóan, mire szétvetette a lábait és fegyelmezetten megállt előttem, hágásra várakozó tüzes kancaként. Öröm volt nézni, ahogy a megfarkalásra.
– Jól van! Mindjárt megkapod bébi! – dünnyögtem elégedetten, s megpaskolgattam a fenekét. – Maradj így szépen és akkor minden rendben lesz!
– Aahh...! Az biztos...! – nyögte beleegyezően, s lassan vonaglani kezdett az asztalon, buján és szégyentelenül. Tetszett, hogy végre benne van a játékban, hát simogattam még egy kicsit, majd búcsúzóul megujjaztam pár másodpercre. Aztán futólag körbecirógattam az ánuszát is, mielőtt megragadtam volna a fütykösömet, hogy betegyem neki a megfelelő helyre.
Láttam rajta, hogy azt sem bánná, ha a végbelébe dugnám a farkamat, de nekem most nem volt kedvem egy efféle játékhoz. A fasz szerintem oda való, ahová kényelmesen befér és bőséges váladék fogadja. Az anális közösülés sosem tartozott a kedvenceim közé, ahogy a nők sem szokták szeretni, bármennyire reklámozzák is a pornófilmekben az efféle örömöket.
– Hágj meg keményen Jacques! – követelte a tolvajnő, hátrarázva kócos haját. Vágyakozva felnyögött, mikor megérezte lába közt a répám. Ezúttal sokkal könnyebben ment a behatolás, szeméremrése ellenállás nélkül fogadta be duzzadó hímvesszőmet. Belül még teljesen lucskos volt, így halk cuppanással merültem el forró ölében, felsóhajtva a kellemes érzéstől. Egy darabig csak álltam mögötte és benne, két kézzel kigömbölyödő popsiját simogatva, aztán baszni kezdtem, mint a tüzelő szukát.
– Ez az...! Huhh! Látszik, hogy régen döngettek már meg rendesen!
A nők általában nem szeretik, ha szex közben ilyeneket mondanak nekik a férfiak. Saját bevallásuk szerint piszkosnak és csúnyának találják az aktussal kapcsolatos megjegyzéseket, ami úgymond zavarja őket az elméllyült élvezetben. Vagyis nem sok hölggyel volt dolgom eddig, aki értékelte volna a szövegelésemet, de Améliet láthatóan csöppet sem zavarták obszcén beszólásaim. Sőt, még válaszolt is rájuk, jelezve, hogy ő aztán nem az a fajta lány, akinek égni kezd a füle ha illetlen szavakat hall.
– Igen...! Aahh...! Ez az...! Basszál meg Jacques! Ne kímélj! – hörögte nyüszítve, elvékonyodó hangon.
Nem szeretek adósa maradni az előttem beterpesztő pucér hölgyeknek, ezért keményen meglökdöstem hátulról, de olyan erővel, hogy az asztal túlsó széle hangosan kopogott a falnak ütközve. Remélhetőleg nem fogjuk leverni a vakolatot eme izzasztó tornamutatvány közben. Még feltűnne valamelyik cselédnek vagy a feleségemnek...
– Ez jár annak... aki betör hozzám... szivi! – nyögtem kéjesen, két kézzel erősen megragadva a derekát, hogy még jobban magamra húzhassam a csábítóan feszülő, kerekded alfelét.
A hátulról való közösülés a legkényelmesebb pózok közé tartozik, amit csak ismerek, s ilyenkor tudok a legkönnyebben elélvezni. Igaz, néha úgy elgyengülnek a végére a lábaim, hogy alig tudok megállni a csaj mögött. De mivel van mibe-kibe kapaszkodni, szerencsére meg tudok maradni a számomra kellemes helyzetben.
A gyönyöröm elnyújtása érdekében most is fokozatosan növeltem a lökések sebességét, míg be nem álltam a lehető legoptimálisabb ritmusra. Másodjára persze nem mentem el olyan gyorsan, alaposan meg kellett dolgoznom a sikerért, hosszú perceken át.
– Aaoohh...! – sóhajtott fel az előttem lihegő kanca, értékelve őszinte igyekezetemet. Kényelmesen elnyúlt az asztalkán, s csupán akkor sikkantott fel meglepetten, mikor jobb kézzel előre nyúlva megragadtam fekete hajzatát és erősen hátrahúztam a fejét, hogy ívbe hajlékony gerincét. De tetszett neki a kemény bánásmód, s kisvártatva felkönyökölt, boldogan homorítva nekem, ahogy kell.
Különös módon Jeanne meztelen teste jutott eszembe, ahogy végignéztem az előttem nyújtózó nőszemély csupasz hátán. Annyira hasonlítottak egymásra alkatilag, a frizurájuktól eltekintve, hogy tisztára úgy éreztem magam, mintha vele lennék. Ez némi bűntudatot ébresztett bennem, amit csak nehezen tudtam kiverni a fejemből, hogy ne zavarjon meg a jelenre való koncentrálásban.
Az elmúlt hónapokban rengeteget szexeltünk, hogy a feleségem végre megkaphassa azt, amire mindennél jobban vágyott a világon. Egy ordító, gagyogó, pelenkába csináló kis trónörököst. Mégsem sikerült összehoznunk a terhességet, pedig az orvosaink szerint biológiailag ennek semmi akadálya nem lett volna. Egyelőre még nem adtuk fel, de a kudarc érezhetően megviselte Jeanne-t. Mintha ő tehetett volna arról, hogy nincs gyerekünk.
Ennek kapcsán csak most jutott eszembe, hogy nem kérdeztem meg Amélie-t, védekezik-e valahogy. Remélhetőleg szed valamilyen tablettát. Nem örülnék neki, ha évek múlva újra beállítana hozzám azzal az örömhírrel, hogy van egy gyönyörű utódom.
A felismerés némileg elvette kedvemet az aktus folytatásától, de eszemben sem volt abbahagyni a tolvajnő meghágását. Ha már elszántam magam az aktusra, végig fogom csinálni, lesz ami lesz. Nem hátrálhatok meg épp most, olyan közel a csúcshoz!
– Aaóóhh! Huuhh! Gyorsabban csináld...! – kérte ekkor a csinibaba, s én megadtam neki a kegyelemdöfést, ahogy mondani szokás. Elengedtem a haját, hogy megkapaszkodjak a csípőjében, mert végre célba értem és nem szerettem volna kicsúszni belőle a heves mozgás során.
– Fúúú...! – nyögtem fel, mikor a feszültség újra elérte bennem csúcspontját. Enyhe fájdalommal keveredve lövellt ki belőlem a második adag geci, két lökés között. Változatlan tempóban pumpáltam tele a csaj pináját, összeszorított fogakkal, lehunyt szemmel adva át magam az orgazmus gyönyörének. Alig tudtam megállni miatta a lábamon, úgy elgyengültem a testemet átjáró bizsergő kéjtől. Még szerencse, hogy a nő stabil kapaszkodóként szolgált, különben tán összerogytam volna a végére, úgy megviseltek ezek a pillanatok. Végül vadul lihegve leálltam, szorosan odasimulva a fenekéhez és próbáltam nem elszédülni az élvezettől.

6. A TOLVAJNŐ TÁVOZÁSA

Fél percnyi szuszogás után kicsúsztam belőle, s ernyedten rogytam le az asztal melletti fotelbe, kábán az elmémet uraló zsibongó érzésektől. Jól szétkúrtam ezt a picsát, az már igaz! Ráadásul ez még jobb volt, mint az első menet!
– Befejezted? – egyenesedett fel Amélie nemsokkal később. Közönyösen bámult rám, összezárva lábait. Ő egyszer sem jutott el az orgazmusig, dehát nem is azért rakta szét nekem a lábait, mert érzéki örömökre vágyott velem.
– Ülj le az ágyra! Mindjárt eloldozlak! – nyögtem ráérősen, a hasamat simogatva. Pihenni akartam még egy kicsit, mielőtt megszabadulok az éjszakai látogatómtól és elégedetten a történtekkel szépen nyugovóra térek.
– Adnál egy papírzsebkendőt? Megtörölném magam.
Feltápászkodtam a fotelből, kerestem neki zsepit az asztalfiókban, aztán eloldoztam a csuklóit fogva tartó kötelet.
– Öltözz fel!
Fáradt mozdulattal terítettem magamra a pongyolámat, bágyadtan figyelve, ahogy a tisztességgel szétkúrt pinájú nőszemély rendbe teszi magát. Aztán sietve összeszedegette koromfekete ruháit és szótlanul bújt bele sötét öltözetébe. Láthatóan örült, hogy végre megszabadul tőlem. Szerintem olcsón megúszta a mai estét. A betörése végződhetett volna sokkal rosszabbul is.
Mire befejezte az öltözködést, kilihegtem magam és újratöltöttem a padlóról felszedett pisztolyom. Egy hosszúra nyúlt pillanatig csak álltunk ott egymással szemben, komoran méregetve a másikat, aztán ő felrántotta szemöldökét és halványan elmosolyodott.
– Ez szép munka volt Jacques! Te aztán férfi vagy a javából!
– Te meg egy nagy kurva szépségem! Gyerünk, kifelé! – intettem a stukkerommal. Nem volt kedvem sokáig búcsúzkodni, mert igencsak elálmosodtam, és alig vártam, hogy megszabaduljak a hívatlan látogatómtól.
Az ajtóhoz léptünk, elfordítottam a zárban a kulcsot és kiléptünk a folyosóra. A kastélyban épp olyan csend volt, mint egy órával ezelőtt, csak a földszinti óra ketyegése szűrődött fel idáig.
Lekísértem a csajt a bejárathoz, kinyitottam a biztonsági zárat és kitártam előtte a menekülés útját. Amélie láthatóan megkönnyebbült, amiért betartottam a szavam. Fürgén elsuhant mellettem és ringó csípővel leszaladt a kőlépcsőn.
– És most tűnj el innen! – szóltam utána erélyesen. – Meg ne lássalak még egyszer a házam tájékán, mert akkor nem leszek hozzád ilyen finom!
Amélie visszanézett, arcán könnyed félmosollyal. Kurtán intett, mielőtt elfutott volna a bekötőút irányába.
– Nem fogsz többé látni, ezt megígérem Jacques!
Fekete alakját gyorsan elnyelte a nyári éjszaka.
Bezártam az ajtót, lelkemben jóleső elégedettséggel. Kétségkívül szokatlan véget ért ez a ma esti betörés, de élveztem a helyzet megoldását és szerintem ez a lényeg.
Már indultam volna vissza az emeletre, mikor a szemem megakadt a folyosói szőnyeg egy távoli pontján. Sápadt holdfény vetült a padlóra balról, sorra mindhárom földszinti helyiségből, mivel az ajtókat a személyzet távozása után nyitva hagytam, hogy szellőzzenek a szobák. Ebben még nem lett volna semmi rendkívüli, csakhogy a negyedik, legutolsó szoba ajtajánál hiányzott a világosság. Mivel az ajtó csukva volt. Ez meg hogy lehet?
Odasiettem, szívemben az újraéledő gyanakvás szorító érzésével, s magam elé tartott stukkerral benyitottam a kérdéses helyiségbe. Első pillantásra minden rendben lévőnek tűnt. Biztos csak a felhúzott képzeletem játszik velem, véltem reménykedve, de aztán megláttam az ablakon leffegő szúnyoghálót. Valaki ezt is felvágta az alsó pereme mentén!
Vajon Amélie lehetett az vagy valaki más? Lüktető homlokkal léptem oda a bal oldali nagy könyvespolchoz és nyomtam meg rajta azt a rejtett fogantyút, aminek hatására a polc egy része könnyedén elvált a faltól és kinyílt, feltárva a mögötte megbúvó üreget. Itt van a beépített páncélszekrényem, amiben a vagyonom egy tekintélyes hányadát, főként az adómentesen szerzett jövedelmemet tartom.
Mintha fejbevágtak volna, olyan érzés volt rápillantani a talán csak percekkel ezelőtt kinyitott mackó résnyire hagyott ajtajára. Amíg én az emeleten kúrtam a tolvajnőt, a társa vagy társai behatoltak ide és szépen feltörték a trezoromat!
– A kurva életbe! Amélie...! – üvöltöttem fel haragomban, s kitárva a hat centi vastag fémlemezt meggyőződtem róla, hogy néhány papírköteget kivéve mindenemtől megfosztottak a látogatóim. Ha ott lett volna még a nő, azt hiszem habozás nélkül szitává lövöm a Berettával.
Az ablakhoz rohantam, hogy kinézzek az udvarra, hátha meglátom a tetteseket, de odakint semmi sem mozdult. S akkor végre megértettem, hogy ma éjjel alaposan rászedtek. Mondhatni a farkamnál fogva vezettek meg, mint valami ostoba barmot.
Egy gépkocsi távolban elhalkuló zúgása adta tudtomra, hogy sajnos mindenről lekéstem, végzetesen és helyrehozhatatlanul. Nagy árat fizettettek velem azok a gazfickók, ügyesen kihasználva szexuális mohóságomat. Most már akár telefonálhatnék is a csendőrségre, ha nem kellene attól tartanom, hogy kellemetlen kérdéseket tesznek föl a trezorban tárolt értékek eredetével kapcsolatban...
Bassza meg...!

7. AZ ÉLVEZET ÁRA

Egy metálszürke Renault fékezett le a Saint-Gaudens-be vezető úton, mintegy két kilométerre a kastélytól. Közvetlenül egy fehér Citroen mellett állt meg, ami az útszéli fák alatt parkolt. Amélie kiugrott a kocsiból és behajolt a Citroen letekert ablakán.
– Csakhogy megjöttél végre! Mi tartott ilyen sokáig? – érdeklődött a várakozó járműben cigarettázó férfi enyhe nyugtalansággal.
– Elég időt akartam neked hagyni. Megvan a szajré?
Amélie benyúlt az első ülésen terpeszkedő fekete sporttáskába, amiben vaskos bankjegykötegek, drágaköves dobozkák és arany ékszerek hevertek egymáson. René tökéletes munkát végzett, szinte teljesen zajtalanul törve fel a könyvtárszobában lévő páncélszekrényt. A férfi a lakatos szakmából nyergelt át erre a jóval jövedelmezőbb üzletágra, és a barátnőjével párban már több sikeres akciót hajtottak végre az ország legkülönbözőbb vidékein.
– Persze, nem volt semmi gond... – René elnyomta a csaknem tövig égett csikket a hamutartóban és gyöngéden megérintette a lány karját. – És te? Hogy vagy?
– Tűrhetően.
– Lefeküdtél vele?
A kérdés inkább állítás volt, hiszen ebben egyeztek meg indulás előtt. A tervezés hónapjai során több lehetőséget is számba vettek, végül Amélie-nek támadt az az ötlete, hogy ha Jacques egyedül marad a kastélyban, ő majd eltereli a fickó figyelmét. Így René nyugodtan dolgozhat szerszámaival a mackón. Lényegesen megkönnyítette a dolgukat, hogy a nő egyszer már járt az épületben, nemsokkal azelőtt, hogy összeállt volna a kasszafúróval. Így volt helyismerete, tudta hol lehet a trezor minden valószínűség szerint. Mert az ilyen ocsmányul gazdag paliknak mindig van odahaza saját kasszájuk, még ha nem is beszélnek róla. Nos, ebben nem kellett csalódniuk.
– Inkább azt mondanám, hogy . – húzta el a száját kelletlenül a lány, gondosan kimutatva, mennyire nem volt ínyére a dolog. – Kétszer is megdugott, majd elengedett.
– A rohadék! – sziszegte a társa féltékenyen. – Bántott?
– Kaptam néhány pofont, de nem vészes. Az a lényeg, hogy most már semmit sem tehet. Valószínűleg csak reggel fogja észrevenni, hogy kipakoltuk!
Amélie azokra a pillanatokra gondolt, mikor Jacques megütötte, és őszinte elégedettséget érzett a rablott holmik láttán. A ma esti zsákmányuk lehet vagy százezer frank. Keményen meg kellett dolgoznia érte, eltűrve a pofonokat és fenekeseket is, de megérte. Ez volt a Jacques-nak nyújtott élvezet ára.
Bugyijában hűvös nedvesség jelent meg időközben, ahogy hüvelyéből szivárogni kezdett a férfi ondója. Mielőbb le kell tusolnia, hogy megszabaduljon az aktus nyomaitól. Még jó, hogy René nem féltékeny típus. Öröm vele együtt dolgozni a gazdagok megkopasztásán.
Mire a Nap feljön a dombok mögül, ők már Spanyolországban lesznek és túladnak az ékszereken egy megbízható orgazdánál. Utána irány Skandinávia, ahol a következő néhány évben meghúzzák magukat, mint ifjú házasok. A francia csendőrség valószínűleg már nagyon a nyomukban van. Jó lesz megpucolni az országból egy időre, míg elalszik az a rengeteg ügy, amit maguk mögött hagytak.
– Ja! – René elégedetten szájon csókolta barátnőjét. – Sokba került neki ez a dugás ma éjjel! Ügyes voltál! Na, induljunk drágám!
Amélie visszaszállt a kocsijába, és a két jármű sebesen elhúzott a néptelen országúton a Pireneusok közeli hegyvonulatai felé.

VÉGE