Vonaton

Ismered magadat? Volt olyan időszaka az életemnek, amikor habozás nélkül igennel válaszoltam volna erre a kérdésre, pedig sem a lányokat, sem magamat nem igazán ismertem.
Egy osztálytársammal a középiskolában véd, és dacszövetséget alkottunk. Az osztályfőnöki órák egyik témája volt, hogy létezik-e barátság lány és fiú között, a barátságpártiak bennünket hoztak fel bizonyítékul, úgy látszott a többiek szemében, mintha mi csak barátok lettünk volna. Nem olyan értelemben, ahogy ma használjuk a barát szót, mert ha ma ugye valakinek a barátja vagyok, akkor az ágyában alhatom, akkoriban ez még nem volt divat, sőt a legnagyobb erkölcstelenségnek számított.

Mi sem voltunk tisztában egymás szerepével, mert úgy tartották, hogy a férfi legyen idősebb négy öt évvel, egyidősként tényleg csak a jóbarát szerepét tölthettem be, legalább is a világ előtt. Nagyon sikeresen titkoltuk, hogy mi igen szoros kapcsolatban voltunk. Mindezt azért tehettük, mert szüleim egy lakást béreltek számomra, mert vidéken tanultunk. A hatvanas években ez ritkaság volt. Egy véletlen hozott össze bennünket, egy kötelező olvasmányt ajánlottam fel Annának, aki meglepődött, hogy nekem külön lakásom van, és amikor a zárt ajtók mögött átöleltem, nem tiltakozott, csak a végén esketett meg, hogy a történteket senki nem tudhatja meg, sőt azt sem, hogy akár a kezét megfoghattam. Az eskümet tartottam, mert bíztam benne, hogy az ölelések, ölelkezések megismétlődnek. Egymás között sűrűn leszögeztük, hogy nincs közöttünk szerelem, hiszen a korkülönbség nincs meg, tehát úgy sem lehet a feleségem. Szüleink is csak azt tudták, segítünk egymásnak a tanulásban, és ebben volt is igazság, mert előtte és utána tanultunk is. Tudtunk egymás szívügyeiről, nekem mindig rosszul esett, ha végig kellett hallgatnom, hogy a felsősök közül valaki tette a szépet Annának, és nem árulhattam el, hogy több közöm van hozzá, mint gondolnák, hiszen az összes anyajegy, testének, minden zuga, minden íze ismert volt számomra. A teljes képet árnyalja, hogy Anna igen tartózkodóan viselkedett a fiúkkal, akkor is, ha nem voltam ott.

Az első alkalommal, nagyon óvatos voltam, kissé meg is lepődtem, amikor a hanyatt fekvő, meztelen lány arra a kérdésre, tudja-e kicsit fájni fog, mosolyogva nézett rám:
– Aligha, mert te a harmadik vagy. és marokra fogta a tétován combjait érintő rudat, majd egy határozott mozdulattal juttatott az örömbe.