A lelőtt házinyúl

Ez igen. – elégedetten dőlök hátra a székemben. Két hét múlva megyek ismét konferenciára, és már az is biztos, hogy az ország túlfelén lévő régi kollégák is jönnek. Alig várom, hogy a két hét elteljen, lesz pár előadásom, de nem különösebben zavar, még van időm megírni.
A két hét tényleg gyorsan elszállt. A konferencia kezdőnapján a regisztrációt követően kosztümmel és a bőrönddel a kezemben belibbenek a szállodába, ahol "véletlenül" összefutok a régi teammel.

Micsoda véletlen! Örülök, hogy látlak benneteket – mosolygok, s belül a kaján vigyorral piszkosul böködi az oldalamat, miközben begyűjtöm az üdvözlés puszijait. Nem kis munkába került, no meg néhány ismerős a szervezők között, hogy elintézzék az egy szállodába, és szintre kerülést.
Öt helyes doki, Máté, Geri, Tomi, Zoli, Gábor, nem is értem, hogy kerültek arra az isten háta mögötti helyre. Lovagiasan segítenek felvinni a csomagjaimat, a kistáskán kívül semmi nem maradt nálam, nyitnám a kulccsal az ajtót, látványosan szerencsétlenkedek, majd egyből segítséget kapok egyik sármos kísérőmtől Mátétól, hagyom hogy izmos testével az ajtó, és közém préselje magát. Had érezze lovagnak magát, én pedig a férfias illatát... Hát igen, már régóta kinéztem magamnak, de még sosem volt alkalmam igazán a közelébe férkőzni. Talán most sikerül.
Ízlésesen berendezett szobában kaptam helyet, hatalmas franciaággyal a közepén, melyet – a vendéglista szerint legalábbis – senkivel nem kell megosztanom. Legalábbis egyelőre – mosolyodtam el akaratlanul.

Sokat nem pepecselhetek, mert a második előadás pont az enyém, még éppen annyi időm van, hogy egy kávé után kényelmesen az előadóterembe érjek.
Elmondtam a kutatásaim eredményeit, színes ábrákon, képeken magyarázok és válaszolok a feltett kérdésekre, meg néhány idiótaságra is, közben a csapatomon tartom a tekintetemet. Szinte csak nekik beszélek, mosolyukból látom, hogy már rég nem a témára figyelnek.
Vége. Lelibbenek a pódiumról, besurranok a sorba melléjük, és kipirult arccal fogadom a gratulációkat, meg az azt kísérő puszikat. A témakör végét meg sem várva, kimegyünk az előtérbe és megbeszéljük a ma délután folytatását, persze felajánlják, hogy tartsak velük, ugyanis az új munkahelyről amúgy egyedül jöttem.
Visszafelé menet a szállodába nagyokat nevetünk, elmesélik az újdonságokat, a pletykákat és ugratjuk egymást, mint régen.