A Császár kertje 21. fejezet

A rizsföldeken beérett a termés. A nyár tomboló melege, és az állandó hajlongás megizzasztotta a parasztokat. A déli hőségtől el is vonultak, és meleg takarókba burkolózva, tűzforró teát ittak, majd kitakarózva élvezték a pillanatnyi enyhet.

A császári pár is szenvedett a melegtől. A kis herceg éjszakánként sírdogált, a dada hiába ringatta, csak anyja ölében nyert megnyugvást. Fáradtan vonultak be reggelente a fővárosba.

Egy napon indiai követ érkezett az udvarba. A mérhetetlen kincsek mellett érkezett három gyönyörűséges leányzó is. Barna testük karcsú volt, mint a nád, szemük az orrfátyol felett tüzesen szikrázott, mint két fekete tüzű gyémánt. A teát más szertartás szerint tálalták. Sokkal sötétebben és édesebben. A császárnénak nagyon megtetszettek a lányok, így a császár nekiadta a tündöklő szépségeket. A tárgyalások jó irányba terelődtek, és hamarosan megköttettek az új kereskedelmi egyezmények.

Este, alig értek haza, mikor hatalmas vihar zúdult a tájra. Pillanatonként rázta meg a menydörgés a tóparti ház falait, az eső patakokba folyt a kis tóba, és erősen felduzzasztotta a vizét. A szél ereje alatt nyögtek a fák, és a vadak a déli kerítés oltalma alá gyűltek.

A három indiai lány egymáshoz bújva rettegett, nagy szemeiket védelemért hol a császárra, hol a feleségére meresztették. Jü Sziangh – Liun oda ment hozzájuk, karján a , és vigasztalón bújt hozzájuk.

A vihar egy órán át tombolt, aztán, úgy ahogy jött, odébb is állt, utána párás, enyhe sete maradt. A vizes bokrokon, pedig alkonyat után is hangosan daloltak a madarak hirdetve a tikkasztó hőség végét.

A három lány elkészítette a teát és a fürdőt, aztán visszavonultak a szállásukra. Az egyik még ékesen szólva felajánlotta magát a császárnak, de Vu Ven – Sziung elmagyarázta, hogy ők nem az ő, hanem a császárné szolgái. A lány szomorúan sütötte le szemeit, és társnői után lépdelt.

Csisin Vuten jó étvággyal szopott, aztán elaludt, még anyja karjában. A dada elvitte, és reménykedett, hogy az aznapi éjszakát átaludhatja. A császár és a császárnő is elaludtak egymás karjában, aztán hajnalban felébredtek. Jü Sziangh – Liun érezte, hogy férje mohó vággyal nézi. Kinyitotta a szemét, és a hajnali fénynél meglátta férje izgatott arcát. Elmosolyodott, majd megsimogatta a kedves arcot.

– Mindjárt jövök – súgta, és eltűnt pár percre. Üdén és illatosan jött vissza. A tűzhöz lépett és felszította azt. Ahogy visszafordult, kedvesébe ütközött. Hosszú forró csókban forrt össze ajkuk. A férfi keze bejárta kedvese testének minden hajlatát, az asszony pedig lenyúlt férje jáderúdjához, és érezte, hogy az már harcra kész. Az ágyhoz lépett, hogy ölét, de a férfi kedvese mögé lépett, majd hátát simogatva , hogy hajoljon előre, aztán úgy, állva hatolt a császárnéba. Nagyokat lökve rohantak a boldogság kertje felé. A császárné torkából gyönyörrel telt nyögések törtek fel. Az ágyra dőlve élvezte férje döféseit, könnyei kicsordultak és benedvesítették az ágyneműt. Aztán a férfi torkából is feltörtek az ősi kiáltások, és magját az asszonyba lövellte, majd a hátára rogyott. Remegő lábbal bújtak a takaró alá, és csendesen simogatták egymást.

– Még mindig tudsz nekem meglepetést okozni – lehelte az asszony a férfi fülébe.

– Örülök neki – mondta Vu Ven – Sziung és megcsókolta az asszony orra hegyét. Az nevetett, aztán elkomorodott.

– Nem kívánod az indiai lányokat?

– De, szépek, fiatalok, de téged még jobban kívánlak, mert Téged szeretlek.

Jü Sziangh – Liun megértette a különbséget. Belepirult, és hogy férje ne lássa a zavarát, a mellére bújt.

– Pedig a következő mesém is egy indiai lányról szól.

– Izgatottan várom – mondta a császár, és az asszony belekezdett a következő mesébe:

Huszonegyedik mese:

Az indiai hercegnőről és a kalózról

Ku – Szen a dél – tengerek réme volt. Tíz hajóból álló flottájával létrát alkotott az Indiai öbölnél, az öböl bejáratával szemben 150 méterenként felállított hajók rostáján egy hajó sem mehetett át, és az arról érkező hajókat mind kifosztották, így gazdagítva kincses tárukat és rabszolgáikat és hajóinak számát. A császári had vérdíjat tűzött ki a kalóz fejére, de mind hiába. Az oda érkező seregeket vagy megvette, vagy lekaszabolta.

Egy napon díszes hajót zsákmányoltak. Ku – Szen hatolt be a hajó belsejébe. Az első kabinban a matrózok nyomorúságos szállása volt. Apró, koszos priccsek, félig rohadt szalmazsákokkal, és egy gyalulatlan asztal, két paddal. Az asztalnak semmi pereme nem volt, így viharban semmi nem fogta meg a táncoló edényeket. A kalóz elcsodálkozott az embertelen körülményeken. Ha, ő így bánt volna az embereivel, már régen a főárbocon száradt volna a teste.

A második kabin tele volt kincsekkel. Kézzel festett kelmék, fali szőnyegek. Drága, perzsaszőnyegek. Mérhetetlen mennyiségű arany tárgy, és ezüst tálak. Ebből a kabinból nyílt a harmadik. Ez be volt zárva. A kalóz ismét kincset szimatolt. Vállát neki vetve az ajtónak addig erőlködött, míg a zár nem engedett, és egy félhomályos piciny kabinban nem találta magát. Szeme lassan megszokta a félhomályt, és a sarokban meglátott egy lányt. Ében haja csodálatos arcot keretezett. Mielőtt jobban megnézhette volna, a lány arca elé kapta finom szövésű fátylát. Nagyon fiatal volt még. Alakja szinte még kislányos. Szemei hatalmas ébenfekete ékkőként néztek rá riadtan.

– Ki vagy Te? – kérdezte Ku – Szen durván, és kardjával közelebb lépett a lányhoz. Az először megriadt, de aztán büszkén húzta ki magát.

– Seila vagyok, indiai hercegnő, és a kinccsel együtt a császár fiának vagyok szánva.

– Sosem leszel a hercegé, az enyém vagy már, kincsestül.

Azzal ott hagyta a riadt lányt, hogy befejezze a hajó személyzetének lekaszabolását. Miután borzalmas művüket befejezték, behajóztak a szigetük öblébe, és ott kirámolták a barlangba a kincseket, Seilát pedig pamlagostul, párnástul a kalózvezérhez szállásolták el. Öt asszonyt rendelt a kalózvezér a szolgálatára, aztán naphosszat felé sem nézett. Két napon keresztül ünnepelték borzalmas tettüket a kalózok. Aki Ku – Szen házához közel mert merészkedni, azt kegyetlenül elpáholták. Aztán a harmadik nap abba maradt a dáridó. Az emberek feküdtek a tengerparton, vagy kóvályogtak a másnaposság miatt.

Ku – Szen pedig este megjelent a lány ajtajánál.

– Engedj be Tubicám, legyél az enyém, Szépségem.

De a lány hajthatatlan maradt. Bútorokkal torlaszolta el a szobáját, és hiába volt szép szó, és csúnya, Ku – Szen nem nyert bebocsátást.

A kalóz pedig éktelen haragra gerjedt. Az asszonyok, és a lány, hallották, amint tőr-zúz a másik szobában, aztán elrohant. A hajnali dagállyal elhajózott, és öt napig nem is hallottak felőle. Gyöngyökkel, drágakövekkel tért vissza, mind a lány lábai elé szórta. Aztán afrikai rabszolgákat hozott neki. Gyönyörű, ébenfekete bőrük ragyogott a napfényben. Majd illatszereket rabolt, hogy elcsábítsa a lányt, de mindhiába. Az ajtó zárva maradt.

Ha a szigeten tartózkodott a férfi, mindig a lánnyal szomszédos szobában aludt. Sokáig szerette hallgatni, amint az a furcsa hangszerén játszott. A lány szitárnak nevezte. Ilyenkor úgy érezte, hogy a lány testével összeforr, és boldogságuk halhatatlan. Kezdett megváltozni. Vérszomja már nem volt a régi. Sokszor megtette, hogy elengedett hajókat kisebb összegért, pedig gazdag zsákmánnyal kecsegtettek. A zsákmányból alig tartott meg magának valamit, szétosztotta a legénysége között. Egy este aztán megnyílt az ajtó. Kilépett rajta Seila. Testét vékony fátyol fedte. Arcát szabadon hagyta, kedvesen mosolygott.

– Kérlek, gyere be hozzám. Hallgathatod a szitárt, és nézheted, ahogyan a rabszolgák táncolnak neked. A többi lány oda is adja neked magát, csak arra kérlek, hozzám ne érj.

Ku – Szen mindent megígért, csak egy este ennek a tüneménynek a közelébe lehessen. Az este, pedig csodás volt. Szólt a zene, a férfi pedig gyönyörködött a zenészben. Nem érdekelte, hogy az ébenfekete testű lányok meztelenül táncolnak előtte, hogy három lány szolgálja ki, és kettő felváltva ül az ölében. Seilát nézte. A fáklya beragyogta az arcát, ahogy átszellemülten figyel a hangszerére. Időnként felnézett, sötét, nehéz pillái alól a szeme rámosolygott, aztán visszavonult elfoglaltsága bástyái mögé. Az egyik lány, pedig kemény férfiasságába ereszkedett, és a zenére szeretkezett vele. Most a férfin volt a sor, hogy partnernője mögül a lányra tekintgessen. Egyszer összeakadt a tekintetük, és boldogan vette észre Seila szemében a féltékenységet.

Így ment ez egy hétig. A legénység már unta a tétlenséget, és addig kérlelték Ku – Szent, mígnem hajóra szálltak ismét. Hatalmas fogásuk volt. Egy kereskedő hajót fogtak el, rajta selyemmel, porcelánnal, és egy gyönyörű, szelídített gepárddal.

Seilát elbűvölte az állat. Naphosszat játszott vele, és hálás volt érte a kalóznak. Este ismét játszott neki. Mikor Ku – Szen befejezte a vacsoráját, elküldött mindenkit és a lányhoz lépett.

– Miért nem szeretsz engem? – kérdezte a lányt, aki épp a hangszer tette el. Karcsú alakja elkápráztatta. Szerette volna megérinteni kivillanó karját, de tudta, hogy a lány ismét hónapokra elutasító lenne miatta.

Seila lassan megfordul, szeme tele volt könnyel, hangja pedig remeget.

– Én szeretlek, amióta megláttalak. Délceg alakodat, mélytüzű szemedet, de nem lehetek a tied. Apám a hercegnek adott, és nem adhatom oda magam másnak. Ha magadévá tennél, azonnal tőrt kéne merítenem a szívembe, ha pedig hírét hallanám a herceg halálnak, fel kéne magam gyújtani, így követni a halálba.

– Értsed meg – próbálta meggyőzni Seilát a kalóz, – soha sem leszel a hercegé!

A lány pedig lesütötte szemét, melyből apró patakként csordultak elő könnyei, és megrázta a fejét.

– Akkor sem lehetek a tiéd – azzal újra a kezébe vette a hangszert, és játszani kezdett. Ku – Szen pedig a lábaihoz ült, és elbűvölve nézett a lányra. Mikor befejezte, a lány szemébe nézett, és megkérdezte:

– Soha? – a lány kicsit elgondolkodott, majd határozott hangon megszólalt.

– Egy esetben leszek a tied, ha áttérsz az én hitemre.

– Miből áll a hited?

– Nem ölsz többé.

– Nem teszem.

– Aki a szigeten él, boldoggá teszed.

– Azon leszek.

– Az életet mindenek fölött tiszteled.

– Úgy legyen.

Seila ledobta a fátyolt, majd kedvese ölébe bújva, nyakát remegő kezekkel átfonva, hosszan, édesen megcsókolta. Ku – Szen pedig birtokba vette a karcsú testet. A két, gömbölyű mellecskét, a felékszerezett köldököt, és a meleg fészekként elétáruló kislányos ölet. Gyöngéden simogatta, aztán lassan beléhatolt. A lányból lett asszony, pedig hálásan fogadta magába kedvesét.

Másnap mind a ketten felékszerezték magukat. A marcona férfiak összegyűltek a ház előtt. Ku – Szen kihirdette, hogy ők immár egyek lettek, aztán a kincsek egy részét kiosztotta az emberek között, és elmondta, hogy ezen túl kereskedni fognak az emberekkel.

Öt év telt el mennyei boldogságban. Seila a kalózok feleségeit megtanította szőni. Ezeket a kelméket adták el a kereskedőknek. Ám egy napon az egyik ember, hogy kelméi minél nagyobb áron kelhessenek el, elmondta az egyik kereskedőnek, hogy a sziget valamikor a kalózok tanyája volt. A kereskedő vitte árúját, és ott elmondta mit hallott. A császár elé vitték, aki a hírért busásan megfizette, majd flottát állított ki, akinek fia lett a parancsnoka, és a szigetre küldte.

A flotta éjjel támadta meg a gyanútlanul alvó embereket. Az asszonyokat, gyerekeket lekaszabolták. Seila a sikoltásokra ébredt. Ku – Szen kiugorva az ágyából két próbálta védeni. Ekkor rontottak be a katonák. Seila elborzadva látta, ahogy lekaszabolják családját is. Aztán belépett a herceg is.

– Csalfa asszony – kiáltott rá, és arcul ütötte. – Vigyétek a hajóra – mondta, majd kisietett.

Seilát pedig öt katona kísérte végig a hajóig. Könnyes szemmel nézett végig boldogsága romjain. Mindenhol égő házak, halott emberek. A ropogó gerendák zaja mögött, pedig halott csend uralkodott.

A hosszú hajóúton senki sem törődött vele. Naponta háromszor attak be neki ételt, de senki sem szólt hozzá, így mire megérkeztek, már elfogytak a könnyei. Két halála keserűvé tette, és teste berzenkedett attól, hogy a herceg esetleg birtokba vegye. Úgy érezte, hogy bűnhődik, mert engedett szerelmének, még sem bánt semmit.

Amint megérkeztek, a herceg Seilával a császár elé sietett. Dühösen ecsetelte, hogy milyen körülmények között talált rá ágyasára. Aztán hősként mesélte el, hogyan kaszabolta le az alvó embereket, miként találták meg a kincses barlangot, és fosztották ki. A császár irtózatos haragra gyulladt fia iránt. Elmondta, hogy már nem volt joga megölni a békésen élő embereket, és a kincset ellopva ő maga vált kalózzá. Seilát pedig felmentette a vádak alól, hiszen csak a boldogságot kereste. Aztán a herceget kegyvesztettként az északi tartományokba száműzte. A trónörökös második fia lett, oldalán első feleségével, Seilával. Jó férje volt. Öt szült neki, de éjszakánkén, álmában újra a szitáron játszott, melyet a katonák összetapostak, Ku – Szen a lábainál ült, és közös a szőnyeggel fedett padlón játszadoztak.