Vigasztalás

Nemrég egy vidéki barátomnál tettem látogatást. Már jó ideje nem találkoztam Gáborral, azokkal az ismerőseimmel sem, akikkel közös kártyaestet terveztünk náluk. Mivel mindannyian abban a városban laktak (magam is ott végeztem főiskolai tanulmányaimat, onnan ismertük egymást), egyedül nekem volt szükségem szállásra is. Erre Gábor nagylelkűen felajánlotta nappalijukban lévő kihúzható ágyat, aminek őszintén örültem. Bár, mint utóbb kiderült, nem volt rá szükség.

Este 6 felé érkeztem meg, első vendégként. Jellemző módon, mindig az a vendég érkezik legkorábban, aki a legmesszebbről jön. Csak Gábor és Szilvi, a húga volt otthon. Szilvivel korábban már találkoztam, és tudtam is, hogy a bátyjával együtt vettek egy lakást, így különösebben nem lepődtem meg jelenlétén. A hangulatán viszont annál inkább. Kevés találkozásaink mindegyikén Szilvi egy rendkívül életvidám jelenség volt. Apró volt: talán 155 centi magas, és talán negyvenegy-két kiló. De mindenütt észrevették, ha megjött, és ha elment. Nem mintha nagyhangú lett volna. Sohasem volt igazán a társaság középpontjában, inkább azt mondanám, hogy mindig ott volt, ahol szükség volt rá.

Ha egy társalgás megakadt, ő dobta fel az új témát. Ha egy újonnan jött nem tudott beilleszkedni, ő segített neki. Ha valaki hangoskodni kezdett, rontva ezzel a hangulatot, ő csitította és vonta félre valamiféle varázsszavakkal, amik még a duhajt is megadásra késztették. Senki se tudta pontosan, hogy miként csinálta, de mindenki örült, hogy csinálta. Nyilván voltak, akik észre sem vették apró szolgálatait, de szerintem nem véletlenül kapott meghívást mindenhova.

De most valami baj volt. Szokott meleg üdvözlés helyett, ki sem jött a konyhából, ahol melegszendvicseket készített. Köszönésemre ugyan válaszolt, de pillantásában semmi vidámság nem volt. Érdeklődésemre Gábor adott magyarázatot a helyzetre:
– Néhány napja szakított vele István – mondta szomorúan. – Vagy talán van már egy hete is. Nem tudom a részleteket, és nem is voltam itthon pár napot, így nem tudom, hogy pontosan mióta tart. Nem beszél róla, hangját is alig hallani. Fegyelmezi magát, azt hiszem.

Nem ismertem Istvánt. Azt sem tudtam, hogy létezik.