A Hercegnő 1. rész

Pantomim és a csók

Egy filmforgatáson pillantottam meg, ahol ő egy koszos, szutykos parasztlánynak volt beöltöztetve, kopott munkaruha színű szoknyában, összemaszatolva, csepűhajjal, szóval jól elcsúfítva ült a földön és kukoricát morzsolt. Ráhúztam a kamerát és rajta állítottam be az élességet. A lupában fekete-fehérben láttam. Így egész szép az arca, gondoltam. Jelezte, hogy észrevette, hogy őt nézi a kamera, tréfásan megfenyegetett. Rámosolyogtam, mutattam kézzel, hogy sorry. Később is kedveskedtem párszor kicsit vele, ilyesmi. De nem beszéltünk, csak a pantomim ment. Tetszettek a gesztusai. Ahogy múlt az idő, egyre inkább valami éteri kontaktus fűzött ehhez a lányhoz. Úgy éreztem, hogy ez nem egyoldalú. A forgatás végén pont szembe találkoztunk, egymásra mosolyogtunk. A korábbi pantomimes játékunkat folytatva széttártam a karomat és ő odalépett, de csak olyan pantomimesen, hogy picit megölelhessem.
– Megvárjalak? – súgtam.
– Ha szeretnél...
Gyorsan összepakoltam, ő közben ment, lesminkelni, átöltözni. Jó sokat vártam rá. Kijött "utcai" ruhában, eredeti hajjal, én meg csak lestem. Teljesen ledöbbentem, milyen gyönyörű. Hirtelen eluralkodott rajtam az esélytelenek nyugalma érzés, nem jelent meg a torkomban a szokásos gombóc. Úgy voltam vele, akkor már kiélvezem, hogy együtt lehetek egy ilyen lánnyal, még ha csak egy órácskát is.

– Vártalak...
– Ne haragudj, de sok lány volt. Szerettem, volna előbb elkészülni, de...
– El akartam menni,...
– Nem tudtam...
– hogy hozzak valami virágot.
– Jaj! Aranyos vagy, de...
– Képzeld el, már itt álltam volna egy csokor... kókadt virággal a kezemben.
– Ne haragudj!
– Mert itt álltam volna akkor is, ha éjfélig kell várnom. Mert annyira szerettem volna randizni veled.
– Ezt csak mondod. Nem hiszem, hogy vártál volna éjfélig. Csak zavarba akarsz hozni.
Tényleg siettem – nézet rám megilletődött-kedves bocsánatkéréssel.
– Ugye, most nem kell sietned sehová?
– Nem.
– Randi?
– Randi.
– Meddig?
– Hatig?
– Nem lehet! Az alig több mint egy óra. Amikor siettél az háromnegyed óra volt. Azt mondtad, most nem sietsz.
– Jól van megadom magam! Mit szeretnél?
– Azt, hogy jobban megismerjelek.
– És az meddig fog tartani?
– Nem tudom. De azt remélem, hogy nagyon-nagyon sokáig.
– Te sem sietsz!
– Azért igyekezni fogok! Megígérem.