Táborélet 1. rész

Misi ráérősen evett. Az étel – menzás jellege ellenére – finom volt, s a fiú evés előtt mindent odakészített asztalára, ami a kényelmét szolgálhatta : sót, kancsónyi hideg csapmellékit, kenyeret, szalvétát, fogpiszkálót. Minden pompásan indult, de váratlanul árnyék vetült fölé, s egy kicsit rekedtes női hangot hallott : – Bocsánat, elkérhetem a sótartódat?
A srác utálta, ha evés közben zavarták, ráadásul felnézve egy magas nőt látott, az ő alacsonyabb termetéhez pedig nem passzoltak az ilyenek, tehát agya és érzékei teljesen hidegen maradtak. – Vigyed, de majd kérem vissza! – mondta pár másodperc habozás után, s visszabújt a tányérjába... Evés közben végiggondolta, miképp került ide.
Tanárjelölteknek diploma előtt gyakorló tanításon is részt kellett venniük. Állt a rendszer, látszólag kikezdhetetlenül, s mivel az egyetlen párt támogatta az utánpótlás nevelését, működtek a kiszes vezetőképzők, a nyári táborok és az úttörővárosok. Utóbbiak olyan nagyok voltak, hogy egyszerre akár ezer leendő potenciális örsvezetőt is fogadni tudtak. Két nagy mozgalmi erőd télen és nyáron egyaránt folyamatosan fogadott gyerekcsoportokat. Az ország minden részéből havi váltásokban mind a , mind az őket foglalkoztató tanárokat. A helyhez szokott gyakorló pedagógusok kisebb lelkesedéssel hagyták ott iskolájukat, megszokott osztályaikat, közülük nehezebb volt csábítani, a befolyásos vezetők tehát elérték, hogy a tanárjelöltek kötelező egyhónapos gyakorlatukat ezekben a táborokban is teljesíthessék. Főiskolás fiúk és lányok sokasága érkezett tehát minden hónapban, s egyforma lelkesedéssel ismerték meg az úttörővárosi életet, a – oktatás módszertanát, és természetesen – ritka szabad idejükben – egymást.
– Bocsi, a vizedet is elkérhetem? – Már megint a tolakodó nő hangja. Misi felnézett bosszankodva, végre alaposabban szemügyre véve a kéregetős nőt. Fiatal lány volt az ő korosztályából, göndör vörösesbarna hajjal, khaki színű tábori egyenruhában, térdét is fedő szoknyával, karján ügyeletesi karszalaggal. Egy közeli asztaltól állhatott fel, apróbb barátnője ott mosolygott, asztalukon pedig volt minden : só, víz, kenyér...
– Szivatni akarsz? – morogta oda a lánynak – Nálatok is van víz!
– Lehet, hogy a tiéd finomabb. No ne mérgelődj már! Zita vagyok, és az ott a barátnőm, Gabi. Már most befogtak táborügyeletesnek.