Álom a szigeten

A Nap most is forrón sütött. Felhevítette az apró szemcsés homokot. Lába belemélyedt ebbe a forró, szinte tüzes szőnyegbe amikor kilépett a fák árnyéka alól. A tenger felé sétált. Ahogy közeledett a homok egyre nedvesebbé, egyre hűvösebbé vált és egyre jobban egymáshoz tapadtak a szemcsék. Nem gurultak szét a talpa alól és nem engedtek utat, felszaladva bőrén, hanem egyre szilárdabban tartották meg a súlyát. Ahogy közeledett a minduntalan eléje szaladó végtelen óceánhoz, az már néha el is ért a lábaihoz. Körbe szaladta, fel-fel csapott a lábfejére és vissza húzódott. Kicsit még előre sétált. Most már a hullámok megkerülték, végig simították a bokáját és a háta mögött a lábnyomait feltöltötték enyhén habzó szürkésnek tűnő vízzel. Amikor megint visszaszaladtak a nyomokban megmaradt egy kis darab óceán.

Megállt. A hullámok a combjára vágtak, amikor előre törtek. Mintha űzték volna vissza a szigetre. Amikor ismét összehúzta magát a víztömeg, akkor sem hívta magával, hanem inkább a part biztonságát éreztette vele, ilyenkor növekvőnek érzete a súlyát. Állt. A végtelent nézte. A semmi-kékeket. A víz és az ég szinte egyszínű foltját, amint elterülnek és befedik a fentet és a lentet. Nem is volt más rajtuk kívül. Csak állt ott. Szeme belefájdult a nagy nézésbe. Összeszorította szemhéjait, az arcizmait hogy szinte fájt. Lassan hunyorogva nyitotta ki újra a szemeit. Nem látott most semmi kéket, csak színes karikák ugráltak a szemei előtt. Szédült. Nagyot lélegzett a kissé sós ízű levegőből. Kezeit a hűvös vízbe merítette és magára locsolt belőle néhány maréknyit. A vízcseppek kellemesen hűsítették forró bőrét és visszazuhantak társaikhoz. Néhány azonban megtapadt a testén és csak lassan csorogtak vissza. Csillogtak. Visszatükrözték a fiúra eső napsugarakat.

Nagyot sóhajtott. Megfordult és visszalépkedett a parti forró homokra, amelynek szemcséi, most szinte felkúsztak a lábán és nedves rétegként lapultak. A szinte vakítóan fehér homokon sötét, alaktalan foltokat hagyott maga után. Az árnyékba ért és az óceánnal szemben leült. Lábait felhúzta, a térdét átölelte és a vizet, a szigetre futó hullámokat figyelte. Milyen nyugodtak és milyen kitartóan szaladnak újra és újra előre, mintha húznák magukba a szárazföldnek ezt a kis darabját.