Segítség...

Munkás hétköznap, csütörtök délután, forrtak bennem az indulatok. A munkahelyi zűrök lelomboztak, a sok irodai dolgozó között nehéz volt túlélni egy napot, főleg mikor kérdéseimre nem kaptam választ csak széttárt karral mondogatták :
"Én ezt nem tudom... nem hozzám tartozik... ".
Nehéz így elrendezni a dolgokat, hogy senki nem tud semmit, de a rendeléseket a nyakamba varrják és így "tudatlanul" én kerülök rossz helyzetbe főnökeim előtt.

Egy ilyen eset volt most is. Főnököm kiosztott rendesen, persze a "kifogásokra" nem volt kíváncsi, hogy az általa beprotezsált emberek "a nagyfőnök unokaöccse vagyok" felkiáltással nem végzik jól a munkájukat. Egyszóval pocsék napom volt. Kora délután elindultam haza, közben morogtam az orrom alatt a sérelmeim miatt. Semmihez sem volt kedvem és mintha az idő is megérezte volna ezt félúton esni kezdett az eső. Mivel munkahelyem 20 perc járásra van most is, gyalog mentem, így a maradék 10 percben jól eláztam.
Hazaérve úgy éreztem semmi sem teheti már jobbá ezt a napomat. Mivel feleségem egy pár napra elutazott továbbképzésre úgy döntöttem lazítok egy kicsit és elmegyek úszni. Gyorsan megebédeltem, majd beálltam a zuhany alá és épp neki kezdtem betusfürdőzni magam, mikor megszólalt a telefonom. Mérgesen felmordultam félhangosan:
– Kinek ártottam én, hogy ilyen napom kell legyen? – és mivel a céges telefonom szólalt meg nem tehettem meg, hogy nem veszem fel. Vizesen és habosan kiléptem a fülkéből, felvettem a telefonomat mivel ismeretlen szám volt (kissé ingerülten ugyan) beleszóltam:
– H. A vagyok, milyen ügyben segíthetek? – meglepetésemre egy nagyon is ismerős hang volt a túlvégen.
– Szia, Petra vagyok! Zavarlak? – kérdezte megszeppenve a lány.
– Nem, dehogy! – mondtam már kissé megenyhülve – csak pocsék napom volt.
– Akkor inkább nem is zavarlak – mondta Petra és éreztem hangján hogy le akarja rakni a telefont.
– Mondd csak nyugodtan, csak megtörölközöm gyorsan.
– Fürödtél? Jaj bocsánat! – mentegetőzött rögtön – Csak zuhanyoztam – feleltem és mosolyogtam Petra megszeppent hangján. Úgy látszik nem csak magamban mosolyogtam, mert rögtön rákérdezett:
– Te mit nevetsz Rajtam? – most én voltam a soros a mentegetőzésben
– Semmit, csak aranyos volt hogy megszeppentél.