Múzeumok éjszakája 1. rész

A munkatársam Anna elhívott, hogy menjünk el a múzeumok éjszakájára, és nézzünk meg egy, két kiállítást, előadást. Örültem neki, pont aznap a barátja és az én barátom is dolgozott. Így azt beszéltük meg, hogy szombaton még egyeztettünk, hogy hol és mikor találkozzunk. Megbeszéltük, hogy hétkor talizunk. Még délután eszembe jutott, milyen pajzánul mesélte egy múltkori lányos buli után Anna, hogy a pasija arra kérte, ha köztünk bármi is történik ő egyet kér, ne hagyjuk ki. Jót mosolyogtam ezen és tovább készülődtem, de valahogy sehogy sem ment ki a fejemből, az, hogy mi lesz ma éjszaka... Sosem voltam még lánnyal, bár a gondolat mindig izgatott. Tudtam, hogy Annának nem vagyok közömbös és ő is tudta, hogy nagyon jó nőnek tartom. Addig szőttem a gondolataimat, míg az ágyamban kedvenc dongom társaságában, folytattam az ábrándozást. Majd minden erőmet összeszedve, elhessegettem a gondolataimat, és tovább folytattam a készülődést.

Előbb értem oda a találkozóra, ráadásul üzent, hogy 10-15 percet késik. Nem bántam addig nézegettem a kirakatokat, de újra előbújt belőlem a kisördög. Mi van, ha megint előjön ez a téma, jót nevetünk rajta, vagy tovább lépünk... Megjött. Sportosan, fiatalosan, frissen. Könnyű vacsora, aztán indulás.

Az első kitalált program füstbe bent, hosszú sor, de minket igazából egy erotika előadás érdekelt nagyon, hát arra vettük az irányt. Lassan már sötétedett, végig jártuk az aktuális munkahelyi pletykákat, minden általános dolgot. Jöttek a pasi témák. Viccesen megjegyezte, hogy emlékszem e múltkor mit mondott a pasija, hát most is így indította útnak. Egyre kavargott bennem minden. Aztán a tárlatvezetőt hallgatva kicsit "lehiggadtam". Feltette a kérdést, hogy mi lenne, ha kicsit elkalandoznánk a túráról, és ő mutatná be a helyet. Ez az egyik kedvenc múzeuma így kívülről ismeri minden zegét zugát. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy már senki sincs körülöttünk, és ő csak mesél, érdekesebbnél, érdekesebb dolgokat. Finoman hozzám ér a karjával, és figyelmeztet, nézzek a lábam elé, és mintha természetes lenne, a sötétben kéz a kézben folytatjuk utunkat. Egyre hevesebben vert a szívem szólni sem mertem. Szinte hallottam, ahogy levegőt vesz, apró kis simogatásokkal jeleztük egymás felé, hogy mindkettőnknek jól esik ez az érintkezés. Tudtam, hogy volt már lánnyal, így hagytam, hogy ő irányítson.