Téli erdő

Nagy szerelem volt. Amolyan igazi, mindenki által áhított, beteljesült szerelem. A lány minden percben úgy érezte, hogy mindenki ilyenre vágyhat, és hogy velük, az ő kapcsolatukkal soha semmi nem történhet, mert egyszerűen ez nem változhat, ez örökké így marad, happily ever – after... Egyiküknek sem első kapcsolat volt már, szinte mindketten felnőttek voltak, jó pár dolgot megértek már külön – külön is – és most már együtt is. A fiúban egyik legvonzóbb tulajdonság a lány számára a kalandvágya volt, a bevállalósság, hogy mindig ő csábította a lányt valami szokatlan, fura, idegen, korábban elképzelhetetlen dologra, ami valahogy mindig meghökkentette a lányt, mégis mindig belement... Talán azért is, mert a hirtelen elhatározások alapjában távol álltak a lány megfontolt, már – már földhöz tapadt gondolkodásától – és talán tényleg ezért volt ilyen izgalmas, talán tényleg igaz, hogy az ellentétek vonzzák egymást...
Arra a hétvégi napra kirándulást terveztek, még hét közben jött szóba valahogy, hogy milyen jó is lenne sétálni egyet valahol a friss levegőn, elszabadulni a város bűzétől és zajától – nem probléma, hogy tél van, erre találták föl a kabátot, és hát a lány mindig is tagadhatatlanul imádta külön – külön is a hideget és a természetet, hát még együtt, a lába alatt ropogó havat a friss illatú erdőben... Szerencsére természetszeretetükben egymásra találtak, így ebben a kérdésben egyikükben sem merült fel ellenkezés, neki is vágtak hát azon a téli délelőtt, csak kényelmesen, nem túl korán a nem túl távoli erdőnek. Ahogy kiléptek az utcára, a csípős hideget érezve azért a lány fejében megfordult a visszafordulás gondolata – azon a délelőtt igencsak nagyon hideg volt... Ennek hangot is adva ám a fiú igazi társként kesztyűjét levetve megdörzsölte a lány arcát, majd puszival elhalmozva gyorsan lebeszélte a visszafordulásról.
A lánynak talán többet segített maga a gondolat, a tudat, hogy ilyen ember van mellette, a számára tökéletes fiú, ezektől a belső szavaktól nyomban elárasztotta belsejét a melegség – és talán ettől érezte csak igazán, hogy tényleg ő az igazi neki... A kiválasztott ösvényt megtalálva kéz a kézben – bár mindketten kesztyűben – nekiindultak a havas erdőcskének, minden hófehér volt – ez is boldogsággal töltötte el a lányt.