Vált(oz)ás(ok) kora - szex mindenekfelett?

Eugénia feltehetőleg kapuzárási pánikban szenved. – nyugtázta Béla. Negyvenéves felesége tavasszal kezdett becsavarodni.
Nemi életük sosem volt valami viharos, harminc fölött Béla örült, ha egy kellemes szopást kikönyöröghetett a nejétől. Béla életében eljött az az időszak, a korosztályos, mikor a hivatásában a középkorúak tapasztalatával elindult végre a ranglétrán, és ez fizikailag, idegileg éppen kitöltötte az életét. Így a nemi jellegűre már kevésbé volt igénye. Ráadásul régen belefáradt, hogy az asszonyt győzködje.
Eugénia ezzel egy időben, tán késő érő típusként, éppen nőiességében teljesedett ki. Béla perszehogy észlelte, az asszony tanga bugyiban lófrál a nappaliban, miniruhákban kevergeti a bablevest, hol vörös, hol szőke, hol csíkos a haja. A húszperces esti zuhanyozások kétszer, háromszor egyórásokra változtak. Különböző gépek, hajszárító, – vasaló, berregő, dúsító, fogyasztó, borotváló herkentyűk halmozódtak a polcokra, a sokszínű kencék, olajok, miflancok mellé.
Nem szólt miattuk, se értük, se ellenük, de mellettük sem. Hajnalban kelt, találkozott a kollégákkal a konditeremben, mely azóta lett népszerű és kötelező, mióta a cég irányítását az amerikai tulaj fia vette át. A futó, nyomó, tekertető edzéseket követően az irodákban folytatódott a hajtás, sokszor este hétig, nyolcig, ami után maximum üveges tekintetű tévébámulásra, és párszavas dialógokra volt képes otthon, mielőtt ágyba dőlt. A vacsorát mindig megdicsérte, ha vajas kenyér volt akkor is, ha kimondhatatlan földrész országának nevével cifrázták, akkor is.

Családi házba költöztek a panelból, új kocsit vettek, a két srácuk egyetemre járt, szépültek és gyarapodtak. Béla minden este elégedetten leltározva javait szenderült álomba. Eu leheletnyi bébitopra vetkőzve cicás nyögésekkel tolta meztelen hátsóját egy ilyen alkalommal apuci ágyékához, a kedves kis ívben kerülve. Béla félbehagyta a horkolást, a tudatalattija reagált, tenyere végigsiklott az aerobiktól kissé csontosra fogyott fenéken, csámcsogott néhányat és tovább rezegtette a levegőt.
– Te már nem is szeretsz engem! – rikoltotta a rémálom, amire az igaziból ébredt. Rózsaszín habban, vakító fényben állt az asszony, élete párja, a hálószoba közepén. Szolárium barna testén csillámos testápoló szikrázott, arca vörösebb volt új hajkölteményénél. Igazi kiéhezett tigrisnő. De Béla számára riasztóbb jelenség, mint amit bármely horror-hősnek kitaláltak valaha.
– Mi van? – motyogta, majd minden erejét összeszedve védekező nyugtatásba kezdett. – Tudod, hogy szeretlek, ne butáskodj már. Gyönyörű vagy, és én szeretlek, már huszonhárom éve. – Na gyere ide... – kérlelte, engesztelte, mert békét akart, nyugalmat...
Az asszony nagy nehezen engedelmeskedett, panaszkodott, mit, miért nem vesz észre rajta a Bélája, simulóztak, ölelkeztek, Béla már-már félálomba még mindig azt motyogta: igen, kicsim – ugyan, kicsim... szeretlek...
Még érezte, hogy az asszony keze az ágyéka felé kalandozik, és elaludt újra. Hangos bőgésre riadt, alig pár perc múlva. Eugénia a derekánál térdelt, a történésektől egyre kisebbre zsugorodó férfiéket könnyezte.
– Már nem is vagy számomra férfi!
Ez a mondat egy válóperes tárgyalás végszavaként kiváló, hálószobában kerülendő. Ezért lehetett talán, hogy a hiúságában megtiport férfi, nem különben a nő, a következendőkben heves bizonyítási kísérletekbe kezdett, sikertelenül. A férfi férfiságát akarta mindenáron prezentálni, a nő, a nőségét, azzal, hogy a férfi, férfi legyen. Egy ilyen akció agyilag biztos kudarc a testeknek.
A következmény, Béla álmatlan hánykolódása a nászi nyoszolyán, Eugénia csendessé szelídülő pityergése a nappaliban.

Béla másnap éjjel, néhány barátja társaságában, tekintélyes mennyiségű fojtotta bánatát, és osztotta meg a kocsmaközönséggel. Míg Eugénia konstatálta, az emberének kurvája van! Hát persze! Ez az oka mindennek.

– Jól meg kell dugni őket! – ebben egyetértettek a hirtelen cimborák a krimóban. – Attól mindig megnyugszanak.
Az emígyen kiokosított férj hajnalban hazatérve, , készen is állt a nagy tettre. Csak azt felejtette el mérgektől bódult aggyal, hogy nejének sem fekete időlyukként telt el az ő kimaradása. Így minden elszántságával együtt lett lerugdosva a nyoszolyáról.

Teltek a napok, fagyban. A vacsorák is fagyban, ki, mit talált a hűtőben. Nagyranőtt már volt annyi eszük, hogy a lővonalban minél kevesebb időt töltsenek el. Pénzelte őket apjuk-anyjuk, csak legalább velük ne kelljen foglalkozni, mikor olyan izgalmas sokévi házasság után egymással. Persze ez így azért nem teljesen valós. Míg Eugénia igazának biztos tudatában szenvedett, akár a szappanoperáinak hősnői a tévében, és ez tudattalanul, ha nem is tette boldoggá, de legalább célt adott üresnek érzett életének, addig Béla rettegett, felépített biztos várát percenként látta összeomlani, a történelemben oly sokszor végzetes női szeszélyek töméntelen példáival a fejében.

Szegény Béla, már hogyne próbálta volna jól megtömködni asszonyát, csak az a helyzet, hogy minden ilyet valóságos csataként élt meg, ahol is, amit tenni kell, azt kell, és mint kellendő, ijesztő. Tehát félve a kudarctól, stratégiát váltott. Dicsérni kezdte nejét, mindenét, a haját, a ruháját, a mosolyát, az eszét, az étket, amit elé tesz, a lakást, kertet, amit rendbe. Programokra hurcolta. Volt állatkerti séta, tengerparti kiruccanás, mozi, színház, baráti partik. A kocsiban simogatta a térdét, otthon megpaskolgatta a kisruha alól kikandikáló fenekét..., de a dugástól félt. Az, hogy Eugénia magához ragadta a kezdeményezést, még inkább visszafogta a vágyát, hisz minden erejét felemésztette a tragikomédia, ami torzképet vetített, mely szerint az egyszer már elejtett zsákmányt élessze újra a férfi, hogy energiát ölve megfogja ismét, és ez egyre inkább őt fogta vissza.
Természetes vágyai persze voltak. Rá is talált a pornócsatornákra, és az lett természetes, hogy ezekre rendszeresen, mikor a nő alszik, kiveri a farkát. Ez volt az egyetlen mulatság, ahol markában még érezte, hogy hím és önmagán kívül – mily remek társaság – nem kellett bizonyítania senkinek sem ezt.

De lebukott, és jöttek újra a cirkuszok. Eugénia beleásta magát a pornóirodalomba, egyrészt tanult egyet-mást, másrészt tudományos cikkeket olvasott fel szegény Bélának, hogy milyen lelki bajai lesznek, ha ezekre gerjed. Írta a bölcscuncus magazin és a blablahölgyek feminím hím orvosdoktora, meg a satöbbi.
Egyre elkeserítőbb lett a helyzet. Érzelmi hullámzásban túltettek a kamaszokon. Ordibálások, sírások, csapkodások, könnyezős sustorgások, békülős simulások – színpad az otthon, mindkét részről. Többször becsomagoltak és elváltak szóban, de a küszöböt sosem lépte végül át egyikük sem.

Eugénia valóban virágzott. Baráti és egyéb társaságban kapott elég visszajelzést Béla, hogy milyen vonzó nő a neje, de amit otthon művelt, kalibrálhatatlanná tette a mérleget.

Másik nő kell!
Másik pasi!

Teljesen logikus, primitív, ösztönadta végeredmény.



Napló I.

Egész este bámultam. A szexualitása méterekre párolgott. Valódi, érett, értő kanca. Az idióta férje már a második üveg viszkinél tartott, és a hatszázadik viccnél, mikor az emeleten összefutottunk. Szűk folyosón dörzsölődtünk egymáshoz és láttam a szemén, hogy akarja. Ott az emeleten csókoltam meg, anyámék hálószobája előtt. A szája hűvös volt és a nyelve játékos. A ruhája alatt tökéletesen sima punci, nem ügyetlenül borotvált munka, mint a csikóknak. Lyuka, ahogy a szája, kéretően, de mégis kezesen nyílt meg. A padlástérbe vontam magammal, és a kihajításra váró sezlonra döntöttem. Könnyen siklott a vállpántos ruha, természetesen szép, nagy mellek, meredő bimbók! szívtam, szoptam, mint egy csecsemő. Jócskán ki lehetett éhezve, mert már ettől, pihegve, szinte szemérmesen elélvezett. Azt hittem kijózanodik, de széttárta a lábát és én értettem a célzást. Kihívó, tébolyító illata volt a selymesen csupasz pinájának.

Vergődött a nyelvem alatt, ujjaztam és nyaltam, haraptam ő pedig a ruháját tömve a szájába nyüszített a gyönyörtől mikor dugni kezdtem. Lassan toltam, vonaglott, és szorított, és vitt magával orgazmusfalu felé. Majd hirtelen felült, ellenakciót indított, legnagyobb gyönyörűségemre. Végignyalta a combjaimat, a golyóimat, szívta és a fogaival lágyan karcolta – izgalmas és őrjítő érzés volt. Lassan húzta végig a nyelvét a rúdon, a makkot körbenyalva rácuppant – sosem éltem át ilyen szopást, csak piroskarikás filmeken láttam és elképzeltem. Életemben nem élveztem még akkorát. A faszom még órákkal később sem akart lenyugodni. Sajnos mennie kellett, pedig szívesen játszottam volna egy, vagy sok extramenetet.
Hiába hívtam napokon át, nem vette fel a telefont. Talán fél... biztos nem bánta meg... annyira kívánom...

Napló II.

A főnökkel azért kezdtem ki, mert éppen elhagyott a barátom. És mert kívántam. Többször kaptam jutalmat azalatt a félév alatt, míg tartott a viszonyunk. Egyik sem esett rosszul. Az annál inkább, mikor lecserélt a harmadikon dolgozó kis ribancra. Bosszúból a főkönyvelővel hetyegtem látványosan, kevésbé látványosan egészen jókat keféltünk az albérletében, ahonnan hétvégeken hazament a családjához. De valami lelkiismeret furdalása támadt, és egyik napról a másikra levegőnek nézett. Azt sem mondta pápá, vagy bocs. Szerencsére akadt elég éhes hím a frivolok cégénél.

És a Béla, aki mindig meghallgatott, és volt zsebkendő az asztalán. Bajban van, hallottam, láttam. Tartoztam neki. Este ürült az épület. Még elmentem , akkor jött a hirtelen gondolat. A mosdóban lehúztam a bugyim, belegyűrtem a ridikülömbe.
A monitort bámulta, még láttam a szexképet, mielőtt zavartan lekattant az oldalról. Felizgatott az ijedelme, hogy rajtakaptam, és amiért jöttem...
Eléültem, rá az asztalra – csittre pisszegtem, nem akartam, hogy magyarázkodni kezdjen – a lábaimmal öleltem át, közelembe vontam a forgószékkel együtt, teljesen kitárva magam.

Miközben állta a csókomat, finoman kibontogattam rejtekéből a céltárgyam. Kicsit rövidebb volt az ízlésemnél, de kellemesen vastag. Már visszacsókolt, ettől és a kézjátéktól felszabadultan. A melleimet nyomtam az arca elé, gomboltam az ingét, övét, enyémet, hátranyújtóztam az asztalon, a puncim látványát, ízét.
– Beszélj. – kértem. – Mondd milyen... – úgy véltem, gátlásos pali, bíztatni kell.
– Gyönyörű a pinád – lihegte
– Megcsinálok mindent, csak mondd!
Elborult az agya, felrántott az asztalról, letolta a gatyáját.
– Szopj!
Pucsítanom kellett, hogy közben paskolhassa a fenekem. Néha a hajamba markolt és úgy irányított. Kurvának és dögnek nevezett. Szoptam vadul és finoman és megint vadul... Hatalmasat élvezett, tele lett a szám. Kissé kiábrándító lett a vége, de áldozatot adni mentem bele a játékba, tehát megérte.
Utána ölelgetett, köszöngetett és szégyellte magát, én pedig vigasztaltam, ahogy előbb tettel, most szóval.
Mindig izgatta, ebben biztos vagyok, miket műveltem, művelek a többi kollégával...



Haza felé tartottak. Forró, nyári nap volt, túl meleg a kerti dzsemborihoz. Túl sok volt a , a nap, az ökörködés a medencében. Kiszívta az agyat a hő, az alhokol, a víz, a sok duma. Béla este nyolc után már csak a kólákat döntötte sorra magába, mégis érezte, bár már éjfél is elmúlt, még zsong benne a szesz.
Talán ezért történt.

– Vetkőzz le! – szólt a jobbegynek.
Eugénia kecsesen kiejtette éppen szívott cigijét az ablakon, még kecsesebben kígyózta le magáról a szűk strandruhát. Kikapcsolta a melltartóját és a ruhával együtt a kocsi hátuljába dobta. Kissé már lógtak hajdan gyönyörű mellei, a mellbimbói viszont csókot kívánva ágaskodtak felfelé. Az éj kékje, a szemben haladók reflektorában aranylóvá vált bőr, testfény játék, a szituáció, a szó nélkül megtett kívánalom, gerjesztette a férfit, aki éppen nem férj volt, csak egy éhes, agresszív hím. Aki ráébredt arra, nem az unalom forrása ül mellette, hanem az a nő, aki neki bármire képes. Az Ő nője. Nem számítottak a mitőlök és a miértek. Letolta a gatyáját, átlökte automatára a sebváltót.
– Gyere!
Eugénia engedelmesen hajolt az ölére. Nem kecmecelt, azonnal tövig a szájába vette férje ékét. Béla letolta a nő bugyiját, szájjátékának ritmusára markolta a segget, mely százak előtt haladt el, nagyjából százas tempóval és mégis csak neki. Eu időnként hagyta, hogy a honi utak állapota határozza meg a szívó-engedő mutatvány tempóját és mélységét. Az éjszaka langyhűvöse és a férje ujjai izgatták egyszerre. és nedvekben úsztak mindketten.

A kertvég sövénnyel burkolt garázsajtajában basztak végül. Állatként. Eu a csomagtartóba kapaszkodva nyöszörgött, aztán visított a kéjtől. Béla a dzsungel királyának tudta magát, aki ezt váltja ki a nőstényből. Ennek a párzásnak velős szaga, cuppanó-csattanó, emberitől távoli őrjöngő hangja, eszeveszett íze volt.

Hosszú idő után, egymásba gabalyodva, békésen mély álmot láttak azon az éjszakán.