Angyali történet 2. rész

Borús, esős őszi estén ülök a lakásomban a számítógép előtt, és egy tanulmányt írok siklócsapágyak környezetbarát tervezésének módszereiről. Szóval ez egy olyan este, amikor az ember semmi jóra nem számít, talán csak arra, hogy kész legyen a munkájával és elnyúljon az ágyban. Természetesen egyedül, mert esély sincs másra, de kedvem sem.
Miközben elmerülten nézem a képernyőt, a billentyűzet monoton kopogásába mintha valami disszonáns hang vegyülne. Abbahagyom egy pillanatra a billentyűk verését és fülelek. Most semmi nesz. Folytatom, de a munkát csengetés szakítja meg. Jé, ez lehetett az előbbi hang is? Morcosan indulok ajtót nyitni. Biztos a szomszéd – akit egyébként kedvelek, de nem szeretem, ha kizökkentenek a munkámból – aki gyakran akar valamit kölcsönkérni, szerszámot, könyvet vagy csak egy üveg .

A sötét előszobába a szokásosnál erősebb fény szökik be az ajtóréseken, de villanygyújtásra eltűnik. Kinyitom az ajtót és a lélegzetem is eláll, lábam földbe gyökeredzik, mozdulni sem tudok: az Angyal áll az ajtóban. Máskor, más helyen nem lepődöm meg ennyire, az Alpok romantikus csúcsai között vagy egy kellemes tengerparti estében valahogy helyénvalónak érzem megjelenését, de itt a városban egy esős estén nagyon meglepő.
– No, mi lesz, itt fogunk megöregedni az ajtóban? Vagy legalább is te, én nem öregszem. Bemehetnénk?

No tessék, újabb letaglózás. Szóhoz sem jutok, csak félreállok. Az Angyal olyan otthonosan teszi a fogasra a hóna alatt tartott szárnyakat, mintha ismerős lenne a lakásban. Amint hátat fordít nekem, feltűnik, hogy azért akadt el a tekintetem a formás fenekén, mert a fehér fátyol a víztől teljesen rátapadt a fenekére, a maga teljes valójában láttatva a vonzó formákat. (Megállapítom, hogy az angyalok tényleg nem hordanak bugyit. ) A látványról – amellett, hogy tetszetős – azonnal eszembe jut, hogy odakint esik, attól ázott át.
– Meg kéne törülköznöd. Vagy inkább lezuhanyoznál? – végre meg tudtam szólalni.
Felém fordul, kissé szomorú szemében hálás fény bujkál. Az rátapadó tülltől alig takart mellei, a ruhát majdnem átbökő mellbimbói rántják magukhoz tekintetem. De emellett azt is látom, hogy ajkai lilák.
– Inkább egy meleg zuhany – mondja reszkető hangon – nem vagyok ilyen időjáráshoz szokva.