Október 18. - Az osztályterem

Oké, ez a történet még csak egy ELŐSZÓ-szerű történet.
Én írtam, de nem teljes, csak egy töredék abból, amit sose fogok befejezni. Azért kellett ez az előszó, és épp az Erotika témába, mert a folytatásához (az is töredék, és ami viszont TÉNYLEG erotikus) fontos tudni néhány dolgot, és tulajdonképp ahhoz képest ez a szelídnél is szelídebb, semmis változat. Csak kapcsolódik hozzá.

Szóval nem sok köze van ennek a történetnek hozzám, hiába íródott E/1-ben. Nem használhattam fel saját tapasztalatokat, mert 18-nál fiatalabb vagyok, és semmi hasonlót soha életemben nem műveltem. Talán arra gondoltok, minek írok akkor ilyeneket, ilyen "erotikus" (no jó, itt még csak szerelmi) történeteket... pedig nem is indulnak erotikusnak (legalábbis először nekem nem annak tűnnek). Lehet, meg vagyok rontva. Nekem már nem furcsa, de a kortársaimnak az lehet.
Az egyik név valós személyen alapul, a többi nem. A részletet eredetileg is így írtam meg, csak pár dolgot alakítottam át. A telefonszám nem valódi. Remélem, azért tetszeni fog...

Annyit érdemes tudnotok, hogy a főszereplő egy 22 éves nő, 'Szőllősi Petra', aki angol – és rajztanár (ez a második állása az iskolában, ahol tanít), és beleszeret egy végzős tanítványába...

– Érted? – kérdeztem sokadszorra tőle. – Érted? – és megböktem a tollal a papírt.
– Mhm – morogta. Én meg felegyenesedtem.
– Hát ez nem volt valami meggyőző! – sóhajtottam gondterhelten.
De a fiú sokkal gondterheltebbnek látszott, főleg ebben a megvilágításban, minthogy feleljen – nem válaszolt. Csendbe burkolóztunk. Karjára hajtott fejjel támaszkodott a padra és nézte a dolgozatlapot. Pár másodpercre rá lehunyta a szemét...
Valami más gondja is van, mint az angol? Meg illik kérdeznem? Ilyen szomorúnak az arcát még sose láttam, ilyen elesettnek. Most pihen? Fáradt?
A szél besüvített az ablakon, becsuktam.

Aggódtam a fiú miatt. "Megkérdezem" – gondoltam kicsit félve, majd újra leültem lassan a székre, mellé. Ő ugyanúgy behunyt szemmel hajolt a padra. Nem mozdult. Egy rendes tanárnő már rég ordította volna: "Kelj fel, és figyelj arra, amit mondok! " De én nem.
"Talán jól esik neki a csönd? " – tépelődtem.