Szép kis nap

Kilépek a kapun. Egész szépen süt a Nap. Az ido kellemes, nincs túl meleg... Elindulok az autó felé. Egy picit késésben vagyok, ahogy szoktam, de még tudom hogy ha a rövidebbik úton megyek, beérek a munkahelyre. Rutinosan illesztem a kulcsot a zárba, de az ajtó nem a megszokott módon nyílik. Túl könnyen megadja magát, nincs is bezárva. Így felejtettem volna? A francba! Ezt feltörték! A rádió sehol. Pedig kivehetos, és én annak rendje és módja szerint az ülés alatt is tartom. Shit. Pedig a feleségemtol kaptam, hogyha épp nincs velem, akkor se unatkozzak a kocsiban. Sajnálni fogom, mert elég egyszeru és nem is valami csoda darab volt, mégis mivel tole kaptam, nagyon szerettem. Nem nagyon van kedvem körülnézni. Semmi fontosat nem tartok a kocsiban, egy öreg Golf, az ilyet sokszor szeretik feltörni. De pont ma reggel! Miért kell így elrontani ezt a napot... Na jó, majd délután terepszemlét tartok, nem kell sietni, hiába teszek feljelentést, ha nem viszik el az egész kocsit, rá se bagóznak a zsaruk, csak elmegy az idom az adminisztrációval.
De legalább nem törték be az üveget. Na induljunk... Kulcs a helyére. Semmi. A FRANCBA! Elvágták. De miért? Persze, el akarták lopni. Pont a két megfelelo vezeték van összekötve alul, még véletlenül sem nyúltak a többihez. Ezek profik. De persze nem indult el nekik, mert arról nem tudnak hogy a kesztyutartó alatt van egy pofonegyszeru kis fekete kapcsoló, ami megszakítja a gyújtóáramkört. Az indítómotor meg csak pörög, de villanyautóként nem jutnak vele messzire. Viszont így én sem! Tuti csutkán van az akku. Megnézzük. Van egy kis LED – es feszültségméro, még én barkácsoltam. Na, sejtettem. Maradt benne vagy 7 Volt terheletlenül. Ilyen nincs, most már tuti elkések, tömegközlekedéssel nem jutok be nyolcig, de talán még kilencig sem... Azért írok egy cetlit, "ne fáradj, már üres" felirattal, és otthagyom az ülésen, majd becsapom az ajtót. Bezárni nem lehet, a cilinderek nem bírták az behatolás. Elindulok a megálló felé. Ismerem azt a buszt, amíg nem volt kocsi bosszankodhattam miatta eleget. Ha jó napja van, majdnem annyi ido alatt bevisz a belvárosba, mintha autóval mennék, de ha nem, akkor akár fél órával is hosszabb. Bezzeg ma az Istennek sincs "jó napja". Ráadásul ilyenkor alig lehet rá felférni...

Nyugi, a fonök ilyenkor még nagyban melózik. Az elso két órában még csinál is valamit, aztán már csak a beosztottakat ... Nem fogja észrevenni hogy elkések. Mint valami riadt nyúl, behúzott fülekkel osonok befelé az épületbe. Illetve csak osonnék... De a fonök épp a portást hergeli... "Á, nOr, maga már megint késik! " Hiába is magyaráznám neki, hogy mi történt az autómmal. A múltkor az egyik munkatársam felesége pont akkor szült, amikor az év végi zárást csináltuk, és a fonök ezt sem volt képes elfogadni. Általában mindenki el tudja viselni ennek ellenére, mert ugyan játssza a kemény embert, de nem olyan rossz. Igazából nem haragszik, és nem is rúg ki ezért senkit, sot valójában lelkiismeretes, jól a munkáját, csak szereti a beosztottakat hergelni. Aki frissen kerül a céghez, eloször alig bírja elviselni, de szerintem ez a szelekció. Aki be tud illeszkedni, elobb utóbb rájön hogy csak ugat de nem harap. Most viszont nincs hangulatom hallgatni. Még mindig érzem magamon a 200 ember izzadtságszagát a buszról, elmémben ott lebeg a húsz perc ácsorgás a megállóban, és a feltört kocsi az ellopott rádióval.

Mit mond? Azt mondja, ha már elkéstem, írjam meg én a Good Manufacturing Practice jelentést, meg a módszervalidálás dokumentumot. Annyi érdekeset csináltunk az elmúlt 2 hétben, és ez öli meg az egészet. Papírmunkával ütik agyon a munka érdekességét. Nem hülyeség ez a GMP, de rengeteget kell a számítógépet buvölni miatta, és még arról is jegyzokönyvet kell csinálni, ha két mérés közt megiszok egy kávét. Ezt kellene most összefoglalva, a szabályoknak megfeleoen, a jegyzokönyvek alapján összerakni. Igazából minden meg van hozzá, csak babra munka, a titkárnomnek meg nem adhatom ki, mert az ilyen szakszövegtol gutaütést kap, pedig o se ma kezdett itt. Nekiülök, idonként ha már nagyon unom, fórumozgatok egy kicsit. Ez is tetü lassú, de ezt már megszoktam. A firewallok meg a proxyk miatt legalább harminc gépen megy át az adat mire idecsorog. Persze kell a védelem, bár meggyozodésem hogy ennyi pénzbol jobban is össze lehetet volna rakni. Kezdenék egy kicsit megnyugodni, monoton a munka, pakolom össze a jegyzokönyveket, idonként egy alt – TAB a Netscape – re. Aztán ha a fonök épp arra jár, akkor vissza a GMP – hez. Hopsz, jön. Adjá' Alt – Tabot! Huh. Megúsztam... Megúsztam?

A fenét úsztam meg! Megállt! Lefagyott ez a f@kin' windows! Csendben káromkodok egy finomat. A fonök még alig lépdelt el mellettem, meghallja. "Mivan nOr, nem megy a jelentés? " "De nem ám fonök, lefagyott! " Újraindítom. Sírva tallóz aki él... Valami maradt belole, de alig különbözik a legutóbbi szándékos mentéstol, ráadásul nem tudom épp melyik jegyzokönyvnél jártam, amikor utoljára mentette magától. Inkább visszaállítom a korábbi saját verziót. De akkor viszont egy óra meló veszett a semmibe. A fonök a szokásos modorát hozza, nem mutat nagyobb megértést. "Persze, maga is biztos megint túl gyorsan akart megszabadulni a Netscape – tol" A francba, ezt is tudja, de ezek szerint nem csak én szoktam szórakozni, ezért sem haragszik ezek szerint annyira, de azért tart egy fél órás hegyi beszédet. Ezzel is csak a munkaképességemet csökkenti, de legalább megmutathatja hogy milyen nagyhatalom itt. Általában eleresztem a fülem mellett, mint annyi éve már, de most ideges vagyok, alig tudom türtoztetni magam, és adni a riadt munkatársat, amiért az egész színjáték van.

Nekiülök a jelentésnek, hagyom a francba a Netscape – et, csak legyek túl rajta végre... Ennyi. El is megy vele a napom, és még útálom is. Úgy érzem, haszontalanul dolgoztam, mert az egésznek csak akkor van jelentosége, ha késobb kiderül, hogy valamelyik mérést rosszul csináltuk meg, de mivel lelkiismeretesen dolgozik mindenki a team – ból, még sosem volt gond. Kinyomtatom a paksamétát. Már meg sem lepodök, hogy a nyomtató a közepe táján begyur egy lapot, és 10 percig tart mire kiszenvedem belole, aztán további 5 tesztoldalba, mire az összes szétkent festéket lepucolja magáról. Végre megvan. A fonök már hazafelé indul, negyed öt van. Meglobogtatom neki a rengeteg lapot. Nem mosolyog, de legalább nem is szól semmit. Leteszem az asztalára hogy majd aláírhassa, aztán én is elindulok. Persze aki arrafelé menne kocsival amerre én, már mind hazament. Marad a busz a csúcsforgalomban. A taxi túl drága, ráadásul most már úgysem kell rohanni. De a tömeget a szokásosnál is nagyobbnak érzem.

És még itt a feltört kocsi. Nézzük mi van vele. Még a tanksapka is nyitva. A francba, azt a cetlit nem kellett volna, valami vicces kedvu huligán olajos kézzel ráírta, hogy "most már tényleg üres"... A szemét leszívta a benzint is. A kesztyutartóból meg még a térkép is el van lopva. Még jó hogy a motort nem piszkálták széjjel, és a kerék is rajta van, de akkor is iszonyú lehangoló. Sok apróság, amit be kell szerezni. Az elsosegélydoboztól az elakadásjelzoig mindent kipakoltak. Dühösen belerúgok az egészbe, erobol bevágom az ajtót. Az akkut sem tudom felvinni tölteni, mert a csavarkulcs sincs sehol amivel kiszedhetném.

Most már végleg feldühít ez az egész. Felmegyek a lakásba. Sarokba dobom a táskámat, és elindulok a fürdoszoba felé. Kezet akarok mosni, de rosszul állítom be a vizet, megéget. Na még ez is! Már meg sem lepodök, hogy a szappan is kiugrik a kezembol. Kilépek a fürdobol. A feleségem libben elém. A nyakamba ugrik, és megcsókol. "Késon jöttél... " – súgja a fülembe, miközben megfogja a kezemet, és a hálószoba felé húz. Csak egy hosszú fehér trikó meg egy bugyi van rajta, a trikó itt – ott nedves. Már 6 éve vagyunk házasok, de pontosan tudja, hogy ezzel mindig fel tud izgatni. Hazajön a melóból, lezuhanyozik, és ha nincs hideg, törölközés nélkül veszi fel a pólót... Most már kicsi meg van száradva, tényleg késobb jöttem a busz, a kocsi meg a GMP miatt... Rohadt autó! Ilyen idegesen semmi kedvem a sexhez. Eltolom magamtól. "Iszonyú szar napom volt, feltörték a kocsit meg minden, most nem megy... " Mondom neki, de meg se hallgat. Hozzám dörgölozik, és húzogatja a pólót, hogy a már megkeményedett mellbimbója szinte átdöfje. Ha így fogad, pontosan tudom, hogy már elotte is magával foglalkozott, felizgatja magát mire megérkezek, és utána engem indít be az eloadással. Egyszeruen nem tudok olyan fáradt lenni munka után, hogy ne tudna rávenni egy kis hancúrra. De most be vagyok indulva, csak épp nem tole. Idegesít az egész nap, és most még az a gondolat is zavar, hogy miért izgatja magát, én is nemegyszer kielégítem egy ilyen játék alatt, nem vagyok neki elég? De o csak simul és sugdolózik: "Naaa... Gyere, elfelejtjük ezt a rossz napot... "

A francba is, ideges vagyok. Nem akarom, most nem tudnék vele gyengéd lenni. Szinte erovel taszítom el magamtól, de nem nagyon kapcsol. Ilyen ellenállással még nem találkozott, nem is adja fel. Simul, csókolgat, de a makacsságával csak még jobban felidegesít. Mint valami kiscica suhan végig az egész teste rajtam. Mindenhol érzem, azt se tudom hol a keze, de most pont az ellentétes hatást éri el. Hagyjon békén, nem érti, hogy most nem megy? Nem érti...

Végleg elborul az agyam, megmarkolom a kezét, berántom a hálószobába, és hanyatt vágom ágyon. Elragad valami állati ösztön. Megint nem kapcsol, azt hiszi végre belelendültem, szétteszi a lábát és mosolyog, miközben belekezd a kis eloadásába... Illetve csak belekezdene, mert nem hagyok idot neki. Lerántom magamról a nadrágot, letérdelek elé, lecibálom róla a bugyit, keményen megmarkolom a csípojét, és belevágom amim van. Pontosan tudom hogy fájdalmat tudok okozni neki, ha túl mélyre hatolok, idonként finoman szoktunk is ezzel játszani, ha máskor egy kis plusz izgalomra vágyunk, de most csak kefélem behunyt szemmel, nem érdekel mit érez. Eleinte lassan, minden alkalommal mélyebbre nyomva, majd ugyanezzel az erovel, gyorsuló ütemben. Már szinte nekem is fáj. Még hallom, hogy megkérdezi mi a fenét csinálok, majd hogy kérlel hogy lassítsak, de az érzékeim majdnem leállnak, csak a düh marad, és minden erom a csípombe meg a farkamba összpontosul. Egyre keményebben markolom a fenekét, és húzom magamra a testét... Alig tart 1 – 2 percig, bár nem nagyon tudom megítélni. Aztán hirtelen elsötétül a világ, egy hangos sóhajjal elélvezek...

Mintha az egész nap semmivé vált volna. Valami földöntúli nyugalom tölt el. Nem vagyok már mérges, viszont most ráeszmélni, milyen durva voltam az imént. Lassan kinyitom a szemem. Pár percig nem merek a tekintetével találkozni, aztán mégis ránézek. Sötétbarna szemeiben könnyek csillognak, gyorsan lélegzik, arcán félelem, megrökönyödés, fájdalom és kérdés tükrözodik egyszerre. Hogy tehettem ezt vele? Hiszen szeretem, és csak jót akart... Bunbánó tekintettel melléfekszem, és lassan átkarolom, majd megcsókolom. Szorosan visszaölel, és érzem hogy közben sírással küszködik. Mint egy kisgyerek, akit az édesanyja vágott pofon mert rossz volt, és a következo pillanatban sírva mégis nála keres megnyugvást. Egyszeruen lehetetlenség bocsánatot kérni, nem merek megszólalni, csak kérleloen nézek a szemébe, amíg egy hosszú lehunyással nem nyugtázza.

Lassan simogatni kezdem, egészen finoman, nyugtatólag. Az arcát puszilgatom, és most már szóban is bocsánatot kérek. Miközben kezem a finom borének beszél lágyan, a fülébe súgom, hogy mi történt velem ma. Lassan megérti, és még o kér bocsánatot, hogy nem figyelt rám, csak a saját vágyaira, és nem hagyott békét nekem amikor megjöttem hogy kiduzzogjam magam. Elmosolyodok, és megcsókolom. Ajkaim forró viszonzásra találnak. Kényelmesebben végignyúlok az ágyon, és megkérem feküdjön rám. Nagyon szeretem élvezni karcsú testének egész súlyát, és mivel o is kényelmes "ágynak" tart engem, sokszor szoktunk így pihenni, akár ruhában is. Most viszont nem pihenünk érzéki csókok követik egymást, miközben kezeink felfedezo utakra indulnak.

Amikor újra érzem a vágyát, lassan megfordulunk. Végigfektetem az ágyon, és ajkaimmal elindulok lefelé. Körbepuszilgatom a nyakát, a vállát, majd hosszan elidozök a két melle közt. Mindig bajban szoktam lenni, nem tudom eldönteni melyik csodás halmot válasszam, sajnos az embernek nincs két szája. A kedves megunja a tétovázásomat, megmarkolja a fejemet, és ráhúzza a bal mellére. Azonnal ajkaim közé szorítom kokemény bimbóját, és a pont megfelelo erovel nyalogatom, szopogatom, csókolgatom. Légzése felgyorsul, és ennek függvényében melle egyre többször, egyre hevesebben nyomódik az arcomba. Kezeivel még fel is tolja oket, majdnem megfulladok, de még akkor sem engedném el. Közben a kezeim már a combjait simogatják, egyre közeledve az öle felé, amíg egy kicsit szét nem nyitja nekem. Nem akarok hozzáérni, hátha fáj még neki. Inkább a Vénusz dombját simogatom, beletúrok a bozontjába, vagy visszatérek a lábainak belso ívéhez. Kezével bíztat, hogy lehetek egy kicsit bátrabb... Megkeresem a csiklóját, és egészen finoman masszírozni kezdem. Közben számmal véletlenül sem hagynám abba a mellének csókolgatását. Átpártolok a jobb oldalra, így a vállammal éppen elérem a balt is, a testemmel simogatva. Még rá is segít, kicsit megemeli az oldalát... Érzem hogy egyre követelozobb, egyre gyorsabban lélegzik, egyre hangosabban nyögdécsel. Szétdobja a kezeit, teljesen szétnyitja a lábait, és hagyja hogy kényeztessem. Elcsukló hangon megkér, hogy fokozzam még a gyönyörét. Gyorsítok egy kicsit... Újra megmarkolja a fejemet, szinte belefolyt a mellibe, ösztökél hogy erosebben és gyorsabban szívogassam. A mutatóujjammal célba veszem a csikóját, és egy vad sámáni szertartás lendületével körözgetek, csak én épp a "tüzet" akarom kifárasztani. Ez hamarosan be is következik, igaz ez a "varázstuz nem alszik ki". Az egész test megfeszül a karjaim között, majd ritmikusan, lihegve elönti az élvezet. Gyorsan eltávolodok tole, csak két kezemet hagyom rajta. Imádom nézni ahogy kielégül. Ezért a pár másodperces látványért megéri annyit dolgozni...

De még "dolgom" van, rendbe kell hoznom amit elrontottam. Amint egy kicsit magához tér, közlöm vele, hogy "meggyógyítom". Végigcsókolom a hasát, és még egy pillantást téve nyugtázó mosolyára elt? nök a két lába közt. Egészen finoman megcsókolom a nagyajkait. Tetszik neki, még széjjelebb nyitja a lábait, ezzel teljesen kitárulkozva elottem. Megbízik bennem, nem ronthatom el... Nagyon finoman kezdem nyalogatni. Forró és finom, nedves és puha. Megpuszilgatom az összes ajkát, számba veszem a kisebbeket, és körözgetek a csiklója körül. Nem telik bele 1 – 2 percbe, mire újra felizgul. Óvatosan betolom neki a nyelvem. Hallom hogy felszisszen, és a lábai is vészesen közelednek a fejemhez, fenyegetve. Ajjaj, ennyire ? Finoman visszavonulok, majd lassan, milliméterenként elore haladva próbálkozom újra, amíg enged a szorítás, és ismét átadja magát a játéknak. Megpróbálok felnézni rá. Az arcán a gyönyör, és egy kis bujkáló fájdalom tükrözodik. A nyelvét nyújtogatja, és a saját ajkait nyalogatja. Amikor észreveszi hogy valami megváltozott, lenéz, tekintetünk találkozik. Megkér, hogy o is kényeztethessen engem. Vele fordított irányban elnyúlok az ágyon.

Azonnal fölém kerekedik, és lassan a szájába veszi ismét kokemény férfiasságom, miközben kelyhének tartalmát finoman ringatva az orrom elott "fogyasztásra" . Tudja hogy ilyenkor egy kis ideig semmivel nem vagyok képes foglalkozni, mindig lenyugöz, ahogy a finom ajkai siklanak rajtam. Nagyon élvezem, jól csinálja. A kelyhének sem tudok ellenállni, belekortyolok. Ahogy én is megérintem, kialakul az a csodálatos körforgás, amit "élvezet gyuru" – nek szoktunk nevezni. Elindul azzal, hogy csókolgat, amit nagyon szeretek, és megpróbálom a számon keresztül átadni neki amit érzek, ez viszont ot ösztönzi... Most viszont egy kicsit vigyáznom kell, mert ha a gyönyörtol nagyon mélyen kortyolok az élvezetek forró italába, akkor fájdalmat okozok neki. Idonként mégsem tudom türtoztetni magam, ilyenkor finoman megharap. Jaj... Ez így nem lesz jóóó... De most már megint csodálatos... Ah... Sikerül felpörgetnem, egyre vadabbul fuvolázik, és én is felbátorodhatok. Már nem fáj neki, vagy inkább azt is csak élvezi. Az alulról egyre nagyobb hullámokban rám töro élvezet összes cseppjét felerosítve szeretném visszaadni neki. Megpróbálok rá figyelni, különben végez velem...

Sikerül visszafognom magam, és ot eljuttatni a csúcsra. Egy adag kéjnedvet kapok az arcomba, egy elfojtott nyögést, mely inkább egy hosszú fuvolaszólóba csak át. Nem hagyom az élvezetét nyugodni, tovább csókolgatom, miközben egyre erosebb hullámokban jön a gyönyör, melyet ajkai okoznak nekem. Megszunik a külvilág, már csak ot érzem, ahogy kényeztet, és tudatom éber része az o élvezetével törodik. Még kétszer érzem hogy elönti a kéj, de elég nehéz megkülönböztetni... Folyamatosan élvez, egyre vadabbul fogad a szájába, míg végül nem bírom tovább, mivel már nem is akarom visszafogni. Kész, megadom magam... Elönt a forróság, az érzékek kavalkádja. A kedves pedig az utolsó cseppig kiszívja minden életeromet...

Lassan mellém fekszik, de képtelen megfordulni. Amikor én is visszatérek a repülésbol, hosszú percekbe telik mire feleszmélek, és látom hogy behunyt szemmel piheg mellettem. Átfordulok, hogy vele párhuzamosan feküdjek, magunkra húzom a takarót, és egymást finoman átölelve pihenünk meg. Eszembe sem jut már a kocsi, a jelentés. Mintha valamikor a múltban történt volna, legalább hetekkel ezelott...