Ellenhősök

A műanyag pulton heverő halom bankó először csak vékony, fekete füstszálat enged, majd ahogy az ügyintéző ráfúj, a tűz erőre kap, és perc sem telik bele, rojtos szélű pernyeszemétté hamvasztja valamennyi milliót. A füstjelző vijjogni kezd, a plafon csapjaiból pedig szórt vízsugár tör elő.
Sikoltozás tör ki. Kapkodó alkalmazottak, ordító ügyfelek, tehetetlen biztonsági őr.

Negyed órára rá, a tűzoltóautók kék-piros fényei villogják be a zsúfolt teret, az egyre több helyről bevágódó rendőr kocsi, az ideges telefonálgatás pedig szárnyakat ad a suttogó szóbeszédnek: A bankot kirabolták.

A szerelmes pár összenevet csókolózás közben. Alakjukat lassan elnyeli az este.



Ezen a poros járdán végigsétálni nap és nap után olyan nekem, mint a fény szűntével elfogyó árnyék fájdalma lehet. A novemberi éjszaka hidege átfut a bőrömön, befurakszik az ingem alá, pimaszul fészkelődik, akár a gyermeki gondolatok között a kíváncsiság. Az én gyermeki gondolatim az utolsókat vergődik a felnőttkor mérgétől.
Az utcalámpák borittas fényében a mögöttem csúszó fekete folt túlnyúlik a testem formáján, én pedig mind ilyenkor megsürgetem a lépteimet, kos módjára leszegve a fejem, és azt kívánom, bár kivilágítatlan sötétben mennék.
Teljes sötétséget.
A teljes szürkeségből.

A rettenetes bérház pókrágta falai éppen olyan csorba vigaszt nyújtanak, mint azt a félfényben úszó poros utca tette. Napom legutálatosabb része, mikor tudatosul, hogy mindjárt hazaérek. A házmester öreg koponyáját beredőzi a bőr, a rajta kallódó egy-egy fehér szál sivatagi tájképet idéz, a köszönése a kavicsok közé szorult aszály rekedt sóhaja, én pedig a tőle megszáradt csontváz szerepében hallgatok.
Minden nap pontosan este tízre érek haza, kallantyúk és fogaskerekek hús-érzelem világában szolgálok, és az én napokra osztott létezésemre eddig, este tízig van szükség. Okosnak tűnik, aki kitalálta, erősnek, aki irányítja, de úgy sejtem elmúlása előtt rájön mindegyik, alkatrész volt, nem jobb, mint én, legfeljebb este nyolcig használva csak, nem tízig.
A nappali villanytalan feketét a zöld függöny festi meg kissé, a bábban váró lepke lát hasonlót, undorát csak a remény tartja féken, a napok visszaszámlálása, amíg ki nem kel, tarka-barka szárnyakkal parádézva a hazudós virágoknak.
TV. Tegnap azt mondta legyek egészséges, sármos, kellemes és gazdag.
Rádió. Tegnap azt mondta felrobbant valahol valami.