Ókori történet 2. rész

– Nem megmondtam, hogy ne merj egy fiatal lányt hozni? – kiáltott rá vörösen az Úrnő, aki úgy negyvenöt éves lehetett. Vékony volt, a bőre majdnem tökéletes még, és még kívánatos volt.
– Úrnőm, ezt neked hoztam, ajándékba. – válaszolt az ifjú, majd kilépett, és a nőhöz sétál, és egy szenvedélyes csókot adott neki. – Egy gyönyörű gyöngyszem, ami felmelegítheti az ágyunkat, és még vidámabbá teheti az estéket...
– A végén még elcsábulsz! Nézd csak magadra! – sziszegte az utolsó szavakat, és megfogta a férfi lankadó férfiasságát. – Már el is csavarta a fejed!
– Tudhatnád Úrnőm, nekem te vagy a mindenem. De hívd csak ide, és nézd meg jobban. Gyöngyszem, de csak egy kavics a te szépségedhez képest. – búgta, és magához ölelve a nőt rögtön annak combjai közé csúszott a keze, és megelégedésére forró volt a nő öle: nem haragudhatott annyira.
– Gyere ide, ne félj! – intett Marcus, és közben Admete lassan kilépett a medencéből, és szégyenkezve fogta a ruháját maga elé, de a férfi intésére odalépett, lehajtott fejjel. Rettentően rosszul érezte magát: minden további nélkül hagyta, hogy a férfi az érintésével és a nyelvével elvarázsolja, és még ő is gyönyört adott a férfinek, parancs nélkül.

Lehajtotta a fejét, és a vörös hajtincsek eltakarták az arcát, de Marcus az álla alá nyújt, és lágyan felemelte a fejét.
– Nézd Úrnőm... tökéletes.
– De nekem nem kell! Ne merészelj vele szeretkezni, mert ha megtudom, küldelek az istállóba! A lány jó lesz szolgálónak. De megértetted? Soha nem csinálhatsz vele semmit sem! – sziszegte a nő, és féltékenyen a lány arcát fürkészte. – Te tűnj el innen! – ripakodott rá, és Admete ijedten kapta fel a ruháját, és megkötötte az összekötőjét.
– Elnézést Úrnőm. – mondta, és rögtön távozott. Marcus egy sóvár tekintettel nézett utána, de az úrnő rögtön rávetette magát az ifjú testre.

A lány végül a szakácsnőtől kapott eligazítást, és az öregasszony bemutatta a többi szolgálót is a háznál: egy öreg férfi a kerttel foglalkozott, egy morcos koravén nő a mosással, az öregasszony a konyhával, és egy fiatal férfi a lovakkal foglalkozott. Admete lesütötte a szemét, de így is jól érezte a lovász tüzes tekintetét a bőrén.
Napközben a konyhán segített, és lassan elmesélte a háborút Flavianak, a szakácsnőnek. A kertet elkerülte, nehogy össze kelljem találkoznia a lovászfiúval.